Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-03 / 36. szám

úgy, hogy kitűnjetek az Úr művében mindenkoron, mivel hogy tudjátok, hogy a ti munkátok nem eredménytelen az Úrban« I. Kor. 15., 18. (kánoni fordítása). * * * Specifikus keresztijén felfogás szerint a hit az isteni ige és a Szentlélek müve az emberben, — és mégis másrészt engedelmesség az Isten iránt, — vagyis Isten és az ember müve egyaránt. Istennek műve. a mennyiben az ő igéjével eszközöl megtérést és hitet az emberben, és mégis az ember műve, a mennyiben ez isteni hatásoknak megfelelő életre törekszik. A hit tehát az egész ember, az írás szerint »a sziv« legbensőbb és legszemélyesebb ténye, a mint az Istent is »teljes szivünkből, teljes elménkből és teljes lelkünkbol« kell szeretnünk, így írja le a hitet Zsid. 11. fejezete is a hitnek ótestamentumi történetéről adott gyögyörű rajzában. E hitnek formai lényege a bizalom, a remény, a lélek szerint való járás s a közvetlen szemlélet, — szóval mindaz, a mit a Ritschl-féle theológia értelmében vallásos-erkölcsi ismeretnek és bizonyosságnak nevezhetnénk a mathematikai vagy érzéki bizonyossággal szemben. Ez a hit nem ellenkezik a tudással, sőt inkább a kettő megkívánja, sőt feltételezi egymást. Benső vallásos-erkölcsi bizonyosságról, a hitnek tudásáról van itt szó, a mint minden ismeret, minden tudás is hiten, t. i. az igazságban vetett hiten alapul. A hitnek materiális lényege nem a közlés vagy hatás, hanem az elfogadás vagy elsajátítás, — t. i. hivő személyes elsajátítása a Krisztusban a bűnös emberiség számára megjelent örök üdv- vagy szeretetakaratnak. Ez egyház tana szerint a hitnek hármas alapmozzanata a tudásban (notitia) a megegyezésben (assentiri) s a bizalomban (fiducia) áll. E három darabnak mindegyike jogosult eleme, hogy úgy mondjuk : fokozata a hitnek, a mint a reformációnak ú. n. »fides specialis«-e is magában foglalja a hármas alapmozzanatot, úgy azonban, hogy mindegyikök közös tárgya a Krisztus örök személyisége és műve, mint a protestantismusnak egyetlen alapelve. A hitnek első darabja a tudás, az ismeret, a melynek tárgya a pozitív keresztyén vallás történeti ténye és konkrét tantartalma. Hogy nem a régi dogmatika vagy a mai orthodoxia tantradiciója értendő a hitnek e tudása alatt, azt hiszem, ma már vita tárgyát alig képezheti. Másik darabja a megegyezés, mely a keresztyén üdvkijelentésnek az akaratba való fölvételét és aszerint való elhatározását jelenti. De itt is nem egyházi dogmákkal vagy egyes tantételekkel való megegyezésről, hanem arról van szó, hogy a Krisztus történeti személyisége és műve, mint hitünk alap- és szegeletköve, egész akaratéletünket hassa és alakítsa át a maga összes vonatkozásaiban. Végül a lizalom a hitnek az a darabja, mely a Krisztus örök személyiségében, megjelent üdvöt a hivő bűnös egyéniségre vonatkoztatja abban az értelemben, hogy »hiszem a bűnöknek bocsánalát«, és *hiszem, hogy Krisztus érettem is meghalt és feltámadott*. Annak a vallási tudatnak és érzésnek közvetlen folyománya az üdvről való közvetlen bizonyosság, az ú. n. »pax conscientiae« és »certitudo salutis* a reformátoroknál, a melyet alkalmilag Möhler, szimbolikus »dámoni szemfényvesztésnek* mondott. Biz ez az evagéliumi örömteljes hitbizonyosság az, mely Pál és Luther nyomán az evang. protestántizmus vallásosságának egyik legjellemzőbb sajátsága, s érett szellemi és anyagi kultúrájának örök alapja és feltétele. A nagy apostol azt így fejezi ki: »Mert. én bizonynyal elhiszem, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, és semmi egy.éb teremtett állat el nem szakaszthat minket, az Istennek szeretetétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban« (Rom. 8., 38—39. v.). A hitről szóló ev. prot. felfogás irásszerü minden izében. Hisz' már az ó-szövetségben is a hit alapja és központja a vallásnak, s így értelmezi azt a zsidókhoz irott levél is az ó-szövetségi hitről adott remek rajzában. Már az ó-szövetség is ismeri, hogy a bit, minden vallásnak és minden üdvnek alapja és forrása, és Habakuk 2. 4. szórói-szóra olvasható, hogy »az igaz ember hitből él.« Ez a hit természetesen csak az új-szövetségben érte el teljes kifejlődését, mivel csak a Krisztusban jelent meg a bűnös emberiség számára az üdv a maga egész teljességében. Központi fogalma ez különösen Pál apostol és János evangelista theologiájának és épen nem áll az, mintha a hit a hegyi beszédben, a ker. hittan és erkölcstan eme remek egyesített kompendiumában háttérbeszorulna a törvény teljessége mellett. A hitből eredő engedelmesség és a hitben való közvetlen bizonyosság Pálnál teljesen azonos fogalom és fényesen igazolja Kant moralizmusával szemben a ker. vallásnak és ker. morálnak szoros összetartozását. Röviden : az irás mindenütt a hitben látja az egész személyi keresztyénség központját, és pedig e hit nem csupán intellektuális aktusnak, hanem a szív és legbensőbb akaratéi határozás dolgának, a Krisztussal való személyes közösségnek van föltüntetve. S igy értette ezt eredetileg az egyházi reformáció is, a középkori katholicizmus külső egyházi engedelmességével szemben folytatott világtörténeti fontosságú küzdelmében. A reformáció értette meg teljesen Pál és az irás igaz értelmét a Krisztushoz való közvetlen belső viszonyról, s az egyházi élet és gondolkozás központjává tette azt az egész vonalon. Ez evangéliumi bit alapján fejlődött ki aztán az egyházi tan s alakult át az egész egyházszervezet. Egyházunk hitvallásos könyvei az ágostai hitvallástól a dogmatikai izű Formula Concordiaeig, s a helvét hitvallástól a geniális heidelbergi kátéig nem egyebek, mint e hit bibliai ismeretének bővebb kifejtései. Egy Luther p. o. a római levél magyarázatához adolt nagyhírű élőbeszédében nem győzi eléggé hangsúlyozni az ev. hitnek Isten kegyelmére irányuló bizalmát, bizonyosságát és életelevenségét, és Luther volt az, ki »ein lebendig, gescháftig, íhátig és máchtig Ding«-nek nevezte találóan a hitet. S az üdv bizonyos-