Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-03 / 36. szám

tusnak és Tímotheusnak, adott utasításaival — hogy ne mondjam: »tanterveivel« — az utat, irányt és az alapot kijelölte. Ekkor — ha minden vonalon az egyes őrszemek állomásaikon mindazt megteszik, a mire őket ész, erő és szent akarat kötelezik — ekkor, és csak ekkor mondhatjuk el igazán, hogy : »nemcsak jó auspiciumok alatt indul el az új iskolai esztendő, hanem a tanítás- és tanulásban a hazafias és valláserkölcsi siker mindenik fokon biztosítva lesza. S csak ekkor hangoztathatjuk büszkén Kisfaludy költőnkkel: »Él magyar, áll Buda még la Sepsi-Szentgyörgy. Benke István, ev. ref. főgimnáziumi tanár. ISKOLAÜGY. Kis Gergely és Kis József emlékezete.* (Felolvastatott az alapítók emlékére 1899. május 11-ikén tartott ünnepélyen.) Igen tisztelt ünneplő gyülekezet, kedves növendékek ! A XV. és XVI. századnak az egész müveit világot átható két nagy eszméje, a renaissance és a reformáció, hazánkban is termékeny talajra talált s csakhamar gyökeret vert. Művelődésünkre óriási hatással volt. e két mozgalom; fölélesztették a nemzetben az önérzetet, felköltötték az önbizalmat, élesztették a szabadságszeretetet s kifejlesztették az iskolázást, különösen a reformáció, melynek lelkes hirdetői — a külföldtől tanulva — eszméiknek és a haladásnak terjesztésére legfőbb eszköznek az iskolákat tartották. Versenyezve állítja fel mindkét egyház egymásután az iskolákat, melyekben már a főúri családok fiai is, kik eddig főfoglalkozásnak a hadviselést tartván, inkább csak a fegyverforgatásban gyakorolták magukat — mind nagyobb és nagyobb számmal vesznek részt, kik azután beutazzák a művelt Európát s visszatérve szerzett tapasztalataikat s tudásukat a nemzet javára fordítják. Volt idő, mikor még kevesek lelkében élt azon tudat, a mi ma meggyőződéssé vált, hogy a művelődés, az oktatás ügye csakugyan közügy, mely nem csupán egyesek boldogulását az életben ; emelkedését, kiválását a társadalomban segíti elő, hanem a nemzeti erő kiapadhatatlan forrása, mert nemzetiségünket leginkább a közműveltség biztosítja. S mintha ösztönszerűleg érezték volna a mult viharos küzdelmeiben a főurak és más előkelő társadalmi állású honfiak, hogy szűkebb hazarészünk, Erdély, a magyar nemzetiségek mentsvára: sehol széles e hazában erősebb hazafias érzületet, nagyobb áldozatkészséget nem tapasztalunk, mint épen Erdélyben. Alig találunk hazafias mozgalmat, melynek a Telekiek, Bethlenek, Bánffyak, Kemények és még annyian mások szellemi vagy anyagi * A székelyudvarhelyi kollégium értesítőjéből. áldozatokkal élén ne állottak volna. Az összes erdélyi magyar protestáns középiskolák, köztük ezen kollégium is, jó részben főuraink áldozatkészségének köszönik lételüket. Bethlen János, az első alapító, példáját követték iskoláink körében, hogy a legfőbbeket névszerint fölemlítsem : Kis József, Grál Mihály, gróf Teleky Domokos, G-idófalvi Gábor, Magyarosi Szőke József, gróf Haller Ferenc s újabban özv. Bíró Pálné, gróf Haller Louise, özv. Miklósi Károlyné és még többen, kiknek neveit és dicséretét visszhangozzák ezen intézet falai magasztalólag. A XVII. századra esik a mi iskolánknak magasabb színvonalra emelkedése, a mely mint triviális iskola még a megelőző században keletkezett. 1670-ben Bethlen János,* Apaffy fejedelem kancellárja, Zsófia nevű leánya emlékére, a ki váratlanul himlőben halt el, mint Szárhegyi Lázár Imre jegyese, ezer arany alapítványt tesz. Egy protestáns főúr veti meg tehát a később főiskolai rangra emelkedett gimnáziumunk alapját, mely jó ideig hitbuzgó főuraink áldozatkészségéből táplálkozott. így volt ez a többi iskolákkal is. Azonban helytelen volna az iskoláknak szánt áldozatokat tisztán a hitbuzgóságra vagy általában az egvháziasságra vinni vissza: mert igaz ugyan hogy a protestáns egyház mindenkor és mindenütt iskoláit tekintette legfőbb erősségének, az iskolában kiművelt közszeilemet tartotta legerősebb támaszának és ez által lőn reformátora az európai közoktatásügynek; de hazánkban a protestáns iskoláknak más missziója is volt, mint a protestáns szellemű nevelés; azok a nagy alapítványok, melyekkel az erdélyi fejedelmek, főuraink s más kiválóságaink a tanintézeteket a mult századokban felvirágoztatták, nemcsak az egyház, hanem a nemzeti szellem és nemzeti nevelés oltárára hozott áldozatok voltak. Nemzetünk zivataros századaiban voltak korszakok, midőn a nemzeti eszmének s nemzeties irányű nevelésnek csaknem egyedüli letéteményesei a protestáns tanintézetek valának, a midőn ezen iskolák fentartása nemzeti érdek volt. A katholikus egyház az állammal való szorosabb kapcsolatánál fogva az elnyomatás sötét napjai alatt alig járulhatott egy-egy fuvalommal a nemzeti érzület lángjának fentartásához ; a protestáns felekezetek az autonomia védő bástyái megett végső erőmegfeszítésig vívták ama nemzeti harcot., mely annyi magasztos, megható jelenetnek sorozatát mutatja fel. Közönségesen ismert dolog ugyanis, hogy a protestantizmus a maga életerejét, alkotó és fentartó képességét mindig a politikai elnyomatás korszakában fejtette ki. És ez még gazdagabb forrása volt az ezen iskolák iránt felbuzgó áldozatnak, mint a vallásosság, mert a magyar protestáns s különösen a magyar református egyház érdeke minden időben teljesen össze volt forrva a magyar nemzeti közérdekkel. Méltán nevezik még ma is hazánkban a reformátust vallást magyar vallásnak. Az időknek gondviselésszerű változása következtében újabban a magyar állam alkotmányos kormánya * Bunon lakott, az enyedi főtanodának is főgondnoka volt; tudós történetíró, szül. 1613-ban, meghalt 1678-ban; 166'2-ben Udvarhelyszék főkapitánya.