Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-22 / 4. szám

mellett is a ker. vallás lényegót tisztábban és helyesebben fogja fel, mint a magát egyedül üdvözítőnek valló római egyház. A prot. egyházak, ha különböznek is egymástól az isteni tisztelet formáiban vagy egyházi szerkezetükre nézve, ele az igazi megelevenítő keresztyénség szellemében, abban az érzületben ós erőben, melyet Krisztus az emberiségbe oltott, egynek érzik magukat ?

s öntudatos meggyőződéssel vallják : hiszek egy közönzéges ker. anyaszentegyházat. Mi protestánsok mindazokban, a kikben a Krisztus lelke ól, a láthatatlan egyháznak egy-egy tagját ismerjük el; egy hajtását annak a szőlőtőkének, mely maga a Krisztus, mert hitünk szerint csak az Úrnak lelke teheti az embert Istenországának tagjává; az a lélek, mely az evangélium által folyvást növeli a jobb emberek számát, folyvást eszközli azon nemesebb társadalmi lót alakulását, mely által lesz új ég és új föld, melyben lakozni fog az igazság, uralkodni fog a tiszta hit, a szives emberszeretet és a boldogító reménység. Istenországában, a láthatatlan egyházban, mely túlemelkedik országoknak, népeknek ós időknek korlátain, ebben a láthatatlan közösségben hiszünk mi protestánsok, és minden hivő léleknek éreznie kell, hogy ez felségesebb, felemelőbb, szebb és igazabb hit. De vigyázzunk, nehogy az ellenkező túlságba essünk, mintha e hit mellett a külső egyházi közösség lényegtelen vagy teljesen felesleges volna. Ellenkezőleg, a ki igazán osztozik e magasztos hitben, az a maga egyházát, melyhez születésénél, nemzetiségénél ós meggyőződésénél fogva tartozik, sohasem fogja megvetni, vagy könnyelműen elhagyni; ép oly kevéssé teheti, a mint egy jó ember sem fogja soha hazáját ós családját megtagadni. A mi legfőbb feladatunk tehát az, hogy Istenországát magunkban ápoljuk, a magunk körében terjeszszük, hogy egyházunk körében pusztuljon a bűn s a hit és szeretet virágai illatozzanak. Igen, a mi egyházunknak feladata hitves bűnbánat által létrehozni minden emberi szívben a lélek üdvét, hogy az ember a világ zajában el ne veszszen, hanem miként Istenországának polgára boldog legyen a Jézus Krisztusban. Vajha ez a meggyőződés közöttünk általános lenne s élénken élne minden prot. emberben a saját egyháza iránti kötelességérzet! »Annak okáért — a nagy apostol szavaival élve — kérlek titeket, hogy azon hivatásban, a melylyel elhivattatok, méltóan járjatok, teljes alázatossággal ós szelídséggel, igyekezvén megtartani a lélek egységét a békesség kötelékében «. (Efez. 4, 1—3. v.) Petri Elek. ISKOLAÜGY. A prot, középiskola tanárainak fizetésosztályai. A nekünk is nagy emlékű Klamarik .Jánost elparentáltuk. Az igazsághoz híven ki kellett jelentenünk, hogy részben az Ő lelkéből sarjadt fizetés-osztályaink nem válhatnak végleges állapottá; meg hogy az egyes felekezetekre, mint iskolafentartó hatóságokra hárul a fizetés-rendezés igazságos megoldása. Az 1883: XXX. t.-c. 47. §-ának áldásait nincs, a ki tagadja. Újra sorompóba szállhatnak középiskoláink, hogy az ötvenes évek végén beállott hanyatlás körülbelül hüsz esztendejében elvesztett pálmát visszaszerezzék. A hogy a kir. főigazgatók látogatásait meg-megörökítő jegyzőkönyvek s velük egybehangzón maguk a hivatalos jelentések többszörösen kinyilatkoztatják: ezt a pálmát több nagyobb középiskolánk már tényleg visszaszerezte. A »régi protestáns erények váraivá« lettek ismét. A mit a közmondásos prot. áldozatrakészség megtehetett, valóban meg is tett mindent. A külső fejlődés útja nyitva; a belsőből a mi még hiányzik, meghozza az idő. Köztük majd azt is, hogy a prot. középiskolák minden rendes tanára állami oklevelet tudjon bemutatni. S a kultuszminiszteri jelentésekben nem lesz arra szükség, hogy középiskoláinkat ebben a tekintetben mérve össze az ifjabb keletű állami iskolákkal: a nagy hangú »még mindig« utaljon — a nem oklevelesek számára és százalékára. Minden megújhodás lassú átmenet. Botorság is lett volna a régi klasszikus épület, fundamentumul kitűnően alkalmas köveit is félrerakni csak azért, mert nem illenek bele az új csarnok homlokzatába. Hogy a címbeli kérdés fejtegetésében mi szükség ezt nyiltan kijelenteni: — alább rendén kiderül. Az államsegély nem pusztán a középiskolát magát emeli az államiakkal egy szintre, hanem eleven erejét: a tanárkarokat is. Sőt, mivel ezek munkássága hajtja végre a megújhodást: első sorban őket. Legalább a hivatolt törvény illető szakaszának ez a — sokat emlegetett — mozgató elve. Az állami középiskolák tanárainak fizetés-rendezését az 1892-dik év nemcsak megváltoztatta, de meg is javította. Hogy még mindig nincs arányban a végzett tanulmányokkal sja lelket-testet ölő munkával: sokszor elmondott, sokféleképen bebizonyult igazság. Ez a változás a mi középiskoláink »tanári fizetése ügyét« is megváltoztatta. Miként Trefort idejétől gróf Csáky Albin miniszterségének negyedik évéig az állami középiskolák tanárainak; a mi államsegélyes középiskoláink tanárainak is egyforma volt az alapfizetésük. Gróf Csáky Albin humánus lelke jutalmat kivánt az egy pályán működők számára, hogy a szolgálatban eltöltött hosszú esztendők necsak az intézetnek, hanem a munkásnak is gyümölcsözzenek. Ebből, az egyformaságon sarkalló tervből