Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-27 / 35. szám

ügy). Mikor a lehető legfüggetlenebbnek gondolt vagy gondolandó testület, a bíróság is róm. kath. szempontok szerint ítél és mórlegel: akkor egyenlőségről, viszonosságról szó sem lehet, hanem igenis egy uralkodó egyházról, mely mellett staffage-nak másod és harmadrendű államegyházacskák figuráinak. Nem hiszem, hogy sokat túloztam, ha netalán kissé keserű hangon szólottam is e törvényekben megállapított egyenlőség és viszonosság tényleges realizálásáról. A levegőbe elhangzó üres maximák, melyeknek az életben csak látszólagos eredményei vannak, mindig bőséges okot szolgáltatnak arra, hogy szigorúbban ítéltessenek meg. De most még sem ez a fontos. Hanem igenis azt a kérdést kell magunk elé feltennünk: vájjon hova fejlődhetik ez a helyzet; vájjon kedvezőbbé alakulhat-e reánk nézve a jövőben ? Őszintén be kell vallanunk, hogy a mi prot. egyházaink abszolút nyugalmi, sőt tétlenség)' állapotában a jelen helyzet reánk nézve viszonylagosan a legkedvezőbb. És pedig egyszerűen azért, mert dacára annak az előnyös helyzetnek, melyben a hazai római kath. egyház az állam nagymértékű kedvezményei mellett van, egyáltalában nem fejti ki ez időszerint azt az intenzív tevékenységet missziója körül, mint a melyre képes. Ennek pedig legfőbbkópen azok az előnyök az okai, a melyek kiváltságos helyzetéből folynak, a melyeknek megléte és közvetlen, önkényt folyó eredményei elveszik az erő teljes kifejtésének úgy szükségét, mint ingerét is. Ugyancsak ezen kiváltságos helyzetből következnek némely lekötöttségek is, a melyek viszont a túl harcias ultramontánizmusnak a hazai róm. katholicizmusban egyeduralomra jutását még eddig legalább meggátolták. Ha az egyház és állam közötti viszonynak a felekezeti egyenlőség alapján való rendezése, illetőleg ez utóbbinak törvényi megállapítása lehetetlen oly úton, mely az összes egyházakat ugyanazon kedvező és kiváltságos helyzetbe juttatja, mint a minőben most a róm. katholikus van : akkor az egyenlősítésnek nem lehet más útja, mint a római kath. egyháznak kiváltságából való kivetkeztetóse. Ez történhetik aztán akár francia mintára, akár a »szabad egyház — szabad államban« elv szerint, mint Belgiumban, az a későbbi eredményeken nem sokat fog változtatni. A szekularizáció s az egyházak államjogi funkcióinak beszüntetése egyenlő, illetőleg aránylagos dotációja s támogatása az állam részéről még nem hoznak létre megállapodott eredményeket. A római egyház törekedni fog előbbi helyzetének visszaszerzésére és oly harcot idéz fel a fanatizmus erejével állam ós más egyházak ellen, a mely csak mennyiségileg, de nem minőségileg különbözik az invesztitúra,háborúból, vogy a XVI. századbeli hugenotta küzdelmektől. Előttünk áll Franciaországban az eredmény. A róm. egyház, minden detronizaciója dacára is, ott manapság nem csak uraskodik, de valósággal garázdálkodik. A tanintézetek vezetésére megadatván neki törvényileg a lehetőség : a harmadik köztársaság idejében egy fanatikus ultramontán nemzedéket sikerült elővarázsolnia. Azaz a társadalom nagy részét megnyerte a maga számára, Ilogy maroknyi hitsorsosaink velük szemben sziklaszilárdan meg tudnak állani, ezt nem protestáns nevüknek, hanem egyedül annak tulajdoníthatjuk, hogy nálunk az evangélium nem üres szó, nem papiros, hanem élet, melyet formákkal ós szervezettel agyoncsapni nem lehet. Megtörténhetik, hogy az állam a róm. kath. egyház részéről, a szekularizáció stb. után jöhető támadások ellenében az iskolákban is körülbástyázza magát, mint tett volt Poroszországban. De ez nekünk protestánsoknak egyéb eredményt a »paritátische Stockprügel«-nél nem hozott, ellenben az állam nyakára a politikailag organizált róm. katholicizmust hozta, mely p. o. mai napig is annyira garázdálkodik, hogy felekezeti érdekei számára nyerendő jutalom kieszközölhetóse végett csak a napokban buktatott meg egy felettébb fontos közgazdasági törvényjavaslatot. — Es vájjon, ha arra kerülne a sor hazánkban, hogy a protestantizmus és róm. katholicizmus harcát a politikai mezőkön vívjuk meg : ugyan lehetne-e mai helyzetünkben, annál is inkább iskoláink nélkül, reménységünk arra, hogy a harc eredménye a felekezeti egyenlőségnek az állami törvényekben és életben teljesen garantirozott ós megvalósított eszményképe leend? Ám ott van a harmadik irány, a mely felé valószínűleg fejlődni is fog az egyház és állam közötti viszony a jövendőben, t. i. a szabad egyházak rendszere. Belga formában ez reánk nézve nagy veszedelmet jelentene. De mert ott van az elrettentő példa az állam előtt is, valószínűleg a szabad egyház fogalmában jövőre épen úgy a protestáns felfogás fog uralomra jutni az államok alkotmányában, mint p. o. a felelős minisztérium, a parlament vagy p. o. a házassági jog tekintetében. De még ez is csak annyiban válnék előnyünkre, a mennyiben magunkat az evangélium erőivel megacéloznék s ebből az erőből még többet vinnénk át a modern állam fogalmába, mint van mánapság, a mint vittek is már külföldi testvéreink. De bármerre forgatjuk ezt a kórdóst, a vége