Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-13 / 33. szám

A pálinka. I. Most egy hónapja egy igen figyelemre méltó és igen elszomorító cikk jelent meg a »Budapesti Hirlap«-ban, nagyiványi Fekete Gyula büntető bíró tollából »A pálinka és a közerkölcsöket cím alatt. Figyelemmel és mély szomorúsággal olvastam el e cikket s hogy arra eddig nem reflektáltam, csak azért történt, mert meg voltam győződve, hogy annak megdöbbentő adatai felrázzák egyházi és világi társadalmunkat s többen is hozzá fognak a dologhoz szólani. Várakozásomban nem is csalódtam, mert azóta már két cikk jelent meg a fent nevezett napilapban, a melyek a dolgot más-más oldalról világítják meg s teszik teljesebbé a megdöbbentő képet. Arról a rettenetes testi és erkölcsi romlásról szólanak ezek a cikkek, a mit a szeszes italoknak s épen a pálinkának az újabb időben rohamosan elterjedt élvezete magyar társadalmunkban megteremtett. N. Fekete Gyula e romlást a bűntettek szempontjából vizsgálja és tűnteti fel ; a többiek pedig részint a közgazdasági, részint az egészségügyi szempontokat emelik ki. Bármelyik oldaláról tekintjük is a dolgot, megdöbbentőnek látjuk a romlást s lehetetlen, hogy e kérdésben egyházi részről s valláserkölcsi szempontból fel ne szólaljunk, annyival is inkább, mert N. Fekete Gyula úr cikke végén azt a vádat hangoztatja, hogy »ez a mérgezés nálunk nem érdekli sem a tanítót, sem" a papot«. Ez a vád igen súlyosan hangzik ellenünk, — szükség tehát, hogy a nagyfontosságú dologhoz hozzászólva ennek is a szemébe nézzünk. Lássuk először is a helyzet képét s lássuk, hogy ki a felelős? N. Fekete Gyula úr közleménye szerint Magyarországon évenként átlag 175 millió forintot költenek el szeszes italokra s a szeszes italokból 1894-ben egy fejre átlag 52 liter jutott, még pedig bor 24 liter, sör 14 és 5 liter tiszta alkohol, a mi megfelel 14 liter közönséges krumpli pálinkának. Ezeken kivül esik a háziasszonyok által készített, de nem ellenőrizhető gyümölcspálinkák tekintélyes mennyisége. Az alkoholizmus ilyen mértékével arányban állanak a morális degeneráció következő adatai: csupán bűntettek és vétségek miatt a magyar birodalomban elítéltek száma volt 1891-ben 81.195, 1897-ben pedig már 95,660. Ezekből ismét csupán a közrend és a közszemérem elleni vétkezések száma 1891-ben volt 29,205, 1897-ben pedig 40,366. Ha még ezekhez hozzáveszszük, hogy nálunk a részeg emberek, különösen pedig vidéken csak ritkán kerülnek biró elé: az erkölcsi eldurvulásnak valóban megdöbbentő képe áll előttünk. N. Fekete Gyula úr, mint büntető biró konstatálja, hogy a bűntetteseknek legalább egy harmadrésze részeg állapotban követi el a bűncselekvényt ; a hatóság elleni erőszak eseteiben a tettesek kétharmada, a súlyos testi sértések ese teiben fele, az emberölés és rablás eseteiben a legnagyobb része részeg volt. Megdöbbentő, de való képét tárja fel a budapesti, szombat esti és vasárnapi korcsmai életnek, a mely testileg és lelkileg clegenerálja a munkás és iparos osztályt és szülő anyja nemcsak az anyagi nyomornak, hanem a megmérhetlen számú bűneseteknek is. S honnan van mindez? Vájjon a tanítók és papok a felelősek mindezekért? Tagadhatatlan, hogy voltak és vannak hiányok az iskolai és egyházi nevelésben ós lelki gondozásban is ; de a baj igazi forrása még sem ezekben van. A baj igazi forrása ott van abban a meggondolatlan nemzeti gazdálkodásban, a mely csak a szatócs szempontokat igyekezik érvényesíteni, de az azokból származható anyagi, testi, közerkölcsi és vallási veszedelmekkel cseppet sem törődik. Az a baj gyökere, hogy mivel az államnak egyik fő jövedelmi forrása a szeszes italok fogyasztása: hogy ebből minél nagyobb legyen a jövedelem, temérdek kedvezményben részesíti a szeszgyárakat, szabad iparnak nyilvánítj a a kocsmát és a pálinkamérést ós saját maga nyújtja az alkalmat a szeszfogyasztásra. Ha e tekintetben körültekintünk akár az ország fővárosában, akár a vidéken, akárki is meggyőződhetik, hogy a baj az iskolai vagy az egyházi nevelés hiányaiban van e vagy inkább abban a temérdek alkalomban, a mely úton-útfélen kínálkozik a részegeskedésre. Menjen végig bárki szépséges fővárosunkon ós látni fogja, hogy a főbb útvonalakon alig van sarokház, a melyben korcsma vagy kávéház ne volna; a mellékutcákban és a külső részeken pedig egymást érik a bűzhödt csapszékek ós az undok pálinkás butikok. S menjen ki bárki a vidékre s látni fogja, hogy egy 600—1000 lakosú faluban van legalább három kocsma és a mi még veszedelmesebb: négy-öt szatócsbolt,a melyben pálinkát is mérnek. Budapest nem a templomoknak, hanem a kávéházaknak, korcsmáknak ós pálinkás butikok városa s a vidéken is egy templomra vagy iskolára legalább 3—4 korcsma és pálinkát is mérő szatócsbolt esik. Ezekért bizony nem a papot ós tanítót kell komolyan felelősségre vonni, hanem a szatócs szempontokból kiinduló nemzeti gazdálkodást. Igaza van N. Fekete Gyulának, hogy »az uzsorások nagymestere a pálinkamérőcc ; de hozzá tehetjük, hogy nagymestere ő ezenkívül az erköl-