Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-13 / 33. szám

úgy, hogy mindent az államtól kérünk és várunk. De résen van részben az egyház is. A római egyház az egész vonalon megfeszített erővel dol­gozik, hogy a társadalmat magának biztosítsa, a maga számára nevelje. Franciaország taninté­zetei már túlnyomó részben a jezsuiták kezében vannak. Belgiumban a római egyház az állam kormányának az élére állott. Hazánkban a külön­böző egyletekkel, iskolákkal behálózta az egész társadalamat s nem puszta véletlen az, hogy Debrecenben sikerült a piarista főgimnáziumot létesíteni, ellenben a protestáns egyház mai napig is várja a Hortobágy felől induló keltő szellőt. Azonban külföldön a protestáns egyházak sem maradnak tétlenül. Az angliai diszenterek hatalmas követségei, a uémetországi protestánsok­nak a szociális kérdés tanulmányozása és meg­oldására fordított fáradozásai, a maroknyi francia protestantizmus óriási keresztyén munkássága: mind arra irányulnak, hogy maguk számára biz­tosítsák a társadalom rokonszenvét ós viszont­támogatását. Az egyház, az állam es a társadalom össz­hatásának eredményeképen fog nyilatkozni min­dig az egyház és az állam közötti viszony minő­sége. Magának a két elsőnek egymással szemben elfoglalt álláspontja s küzdelmei csak átmeneti helyzetet teremtenek az utóbbinak állásfogla­lása nélkül. A nagy küzdelemben a protestáns egyházak csak accesszorius szerepet játszanak, minthogy a főmatadorok a római egyház és az állam. Ha tehát a protestáns egyházaknak államjogi hely­zete sok kívánni valót hagy fenn ós épen nem kecsegtető: az épen ezen accesszorius jellegnek tulajdonítható, melyet magunk nem tudunk elég nyomatókkal kifejteni ós önálló állásponttá ala­kítani ós épen azért az állam sem tud kellőleg méltányolni. Pedig ha eléggé nyomatékosan ér­vényre emeljük saját külön álláspontunkat, az államnak is be kell látnia, hogy az egyház ós állam közötti viszony más szempontok szerint ítélendő meg és rendezendő a róm. katholikus egyházzal és a protestáns egyházzal szemben, mert míg abban riválist, ezekben munkatársa kat szemlélhet. A munkatársakra pedig nagy szüksége van, mert a római egyházzal szemben folytatott harca, melynek függeléke gyanánt a protestáns egyházak is nyernek egy-egy oldal­ütést vagy mézes madzagot, a szerint fog siker­rel vagy kudarccal végződni, a mint a társadal­mat a maga részére megnyernie sikerül. Erre pedig önmaga erejéből nem sokat tehet, mivel hideg, parancsoló magasságban áll a társadalom felett, melyhez az egyház a maga közvetlensé­génél és benső melegénél fogva jobban hozzá­fórkőzhetik. Tehát a rokon törekvésű egyházak gyámolítása és pártfogolása az egyház ós állam közötti viszony megoldásának egyik követelmé­nye állami szempontból. Azonban ez az állam dolga. Bennünket az a kérdés érdekel most jobban, hogy a mi pro­testánsegyházaink minő teendőkkel állanak szem­ben, ha átmeneti állapotaink kielégítő megoldását előmozdítani kívánják. Nekünk mindenek előtt arra kell töreked­nünk, hogy önállóságunkat mindenek felett ki­domborítsuk. Határozott egyházpolitikai program­mot kell követnünk, a melyből kitűnjék mind az, a miben az állami törekvésekkel egyetértünk s viszont az is, a miben a római egyház igényei­től eltérünk. Nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy egyház és egyház nem egy, mert nálunk szuve­rénitási törekvések in temporalibus nincsenek, de in spirítualibus, senkinek sem engedelmes­kedünk, hanem csak a mi Urunknak ós Meste­rünknek. Es ezen álláspontnak nyomatékot kell adnunk. Nyomatékot azzal, hogy a társadalom­nak legalább azon része, mely a protestáns egy­házakban vallásilag organizálva van, teljesen át legyen hatva vallásunk igazságainak, egyházunk elveinek igazaitól s ezekért, mint egy ember képes is legyen megállani. Igyekeznünk kell arra, hogy a társadalomnak másik része is, mely vallá­silag nem egy alapon áll velünk, egyháztársa­dalmi igazságainkat belássa ós méltányolja. Es mindezekhez öntudatos és erőteljes egyháztár­sadalmi tevékenységre van szükségünk, mely közös érzést, közös gondolatot támaszt a főben és tagokban egyaránt, a mely bennünket egy élő, ható organizmussá tegyen, a mely organiz­mussal számolnia kell mindennek, a mi csak a környezetébe kerül. Ha protestáns egyházainkat a megelevenítő szellem át meg átjárja, — ha majd elismerjük, hogy nem tettük meg kötelességeinket, hanem még nagyon is távol állunk a céltól, — ha min­den erőnk ós igyekezetünk oda fog irányulni, hogy élő, teljesen beforrott tagja legyünk a Krisztus testének : akkor jelentőségünk egyházi­lag, államilag, társadalmilag, nemzetiségileg, mű­velődési és humanitárius szempontból oly nagy fog lenni, hogy nem leszünk többé járulók az egyház és állam közötti viszony szabályozásánál ós nem kell türnünk a »Paritáts-Stockprügek ütéseit, sem pedig azt, hogy jogaink és lelkiis­mereti szabadságunk sérelmével kedveskedjék egymásnak a két rivalizáló hatalmasság, mikor rólunk-nólkülünk akarják megállapítani az egy­ház és állam közötti viszonyt. Paulus.

Next

/
Oldalképek
Tartalom