Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-15 / 3. szám

építhetünk s szolgálván az egyháznak, ezáltal nemzetünknek értelmi és erkölcsi erejét gyarapíthatjuk. Egyebeket mellőzve, csakugyan az ő mindennapi zaklatása : minden egyház gondja volt. Építeni a templomokat. iskolákat, szervezni a körlelkészségeket, összegyűjteni a szétszórtságban levő híveket, lábra állítani a a romániai missziót, gondoskodni a leendő lelkipásztorok minél alaposabb és szélesebbkörű képzéséről, és mindezek mellett előteremt eni »a szűkös anyagierő »gyarapításához« az új forrásokat* — mindezt pedig egyszerre, egy időben megalkotni: vájjon nem kellelt-e ehhez mindennapi zaklatás és emésztő gond? Veszélyt látott a késedelemben és sietett. Jelszavához, az excelsiorhoz, híven ment szinte lázas tevékenységgel előre. Sem maga nem pihent, sem másokat pihenni nem engedett. Egy pillanatra meg nem állott, hogy számon vette volna az elvégzeiteket, visszapillantott volna a ziháló mellel és dobogó szívvel megfutott meredélyekre, csak mindig az előtte lebegő célt látta : többrőltöbbre, feljebb-feljebb! Ki ludná megmondani, hogy nem az 6z eltitkolt és soha nem mondott előérzet hajtotta-e, hogy hosszú még az út, messze a cél, az ő napjai pedig megszámlálvák. azért kell sietnie és 13 év alatt megcsinálni azt, a mi elég lett volna egy fél századra! Tervet-tervre sző. Egyik pillanatban az építendő templomok tervrajzaival foglalkozik, azok költségvetéseit vizsgálja; a másban már ezeknek a fedezeti alapjait számítgatja, hogy a mialatt az egyes tételeket adja össze, ismét újabb alkotások projectumait vázolja elméjében. Még fel sem avatta az egyik templomot, már más háromnégynek rakja le alapkövét; még az utolsó zsindely rajta sincs a theologia épületén, már a szeretetház építési terveit dolgoztatja s hirdetteti a munkálatokra a pályázatot. Alig csinálja meg a szegény egyházak és lelkészek részére az állandóbb természetű tőkesegélyezések ügyét: az egyetemes konventen már a lelkészek özvegyei és árvái számára létesítendő egyetemes gyámintézetre készíti el a számításokat és sürgeti az intézet életbe léptetését. Ellentmondásra ha talál, a bátortalan kifogásokat számba sem veszi, ő a célt látja csak. Akadályok, ha gördíttetnek eléje, azoktól ereje tudatában nem retten vissza, vagy átlép rajtuk, vagy megkerüli őket, avagy pedig lerontja azokat s törmelékein megy tovább. Hite, bizalma az egyszer megkezdett s általa fontosnak felismert ügy sikerében akkora, hogy optimizmusát meg nem győzheti semmiféle ellenvetés vagy gáncs. És tett- és akarat-ereje oly nagy, hogy a kivitelt munkatársainak szinte ellenállhatatlanul suggerálja, s ha tőié távol valaki aggságoskodik és kétkedik, vagy fél: jelenlétében, ezt a nagy optimistát, ezt a hatalmas egyéniséget érezve maga mellett, az aggályok oszlanak, a kétség bizalomra változik s a. félelem neki bátorodik. Almokat álmodónak mondá egyszer önmagát; de nem nyugodott, míg egy-egy álma valóra nem vált. Képzelhetni, mennyi álma lehetett annak a minden első benyomásra oly fogékony léleknek, és mennyi álmatlan éjszakája ama harcok miatt, a melyeket vívnia kellett egy-egy álma megvalósíthatásáért, mikor fegyverzett Minervaként kipattanó tervei létet kövefeltek, küzdve a szó nyilaival, a bizonyítékok dárdáival, az erő mellvasában és a meggyőződés törhetetlen sisakjában. Az csak természetes, ha a küzdelemben sebet osztott és kapott; de az utolsóig megállott Őrálló helyén s hordozta egymaga a felelősséget, hogy ne mondjam még a kockázatot is, mert még mindig abban a tudatban volt, hogy nem hogy immár a célt elérte volna, hanem csak fut utána, és futott, a mikor már kímélnie kellett volna önmagát és égette lelkét, a mikor már meg kellett volna nyugodnia. Talán érezte, hogy jobb viharban kioltatnia, mint lassanként, hamvában halni el! . , . Sajátságos jelenség, hogy egy, különben igen jó, sokszor a gyengeségig jó és untalan a könyekig elérzékenyülő ember, mégis a tusában találja elemét; nagy erejének talán kicsiny dolog lett volna forgatni csendes vizekkel a hajó kormánykerekét, azért szerette, ha nagy hullámok tornyosultak hajója körül. De mit neki tomboló vihar, ő azon keresztül is világító toronyként a * minden egyház gondját« látja, erre kell neki mennie. Most már pihenhetsz, nagy halottunk, mindennapi zaklatásidtól, s rábízhatod az ítéletet arra, a ki igazán ítél. Elbocsátunk örök nyughelyedre e legnagyobb alkotásod falai közül, a melyet mauzóleummá tettek tetemeid. S a midőn egyházkerületünk és annak igazgatótanácsa nevében búcsút veszünk tőled, az utolsó Isten hozzádot rebegjük utánad, nagy alakodat kegyelettel helyezzük be egyházunk negyedfélszázados történetének pantheonjába, magad írván fel arra soha el nem muló betűkkel nevedet. Nekünk s ti néktek pedig, kik szivéhez legközelebb állottatok, küldje el az Úr a vigasztalásnak Szent Lelkét, mely tegyen bizonyosokká a felől, hogy ha e mi földi házunknak hajléka elbomol, épületünk lészen Istentől, nem kézzel csinált házunk, hanem örökkévaló mennyben ! (II. Kor. 5: 1.) Amen. Kenessey Béla. IRODALOM. ** A Magyar Nemzet Története c. tíz kötetes nagy munkának Vll-dik kötetét most kaptuk a kiadó Athenaeumtól, mely a 8. és 9-dik kötetet már korábban közrebocsátotta. A Vll-dik kötet »I-sö Lipót és József kora 1657—171í.< címet visel és Acsády Ignác tollából került ki. Az idegen uralkodó ház hazafiatlan politikusainak és államférfiainak hazánk és nemzetünk önállóságának megszüntetésére irányuló nemzetellenes törekvéseit és erőszakos kísérleteit tárgyalja. A török uralom mindinkább meggyengül és tért veszít. Csak egy kis erély és határozottság kellene s hazánkból végleg ki lehetne űzni a zsaroló törököt. Ám a bécsi politika ezt jó ideig meg se kísérli, hisz ha fölszabadul az ország, nem bírnak a magyarokkal a bécsi urak. S mikor aztán mégis rászánja magát az udvar a törökök kiűzésére, ugyanakkor még erőszakosabban megindul a magyarság üldözése. A visszakerült gazdátlan