Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-25 / 26. szám

házpolitikáját. A hatalmi kérdés, az állami gépezet erősítése és biztosítása volt az ő politikai bálványa, a melynek érdekében még »egy csöpp szociálista olajtól* sem idegenkedett, s képezi magyarázati alapját az ő ismert türelmetlen, sőt sokszor erőszakoskodó »furor teutonicusának*. Sőt a politikai érdekek nála igen gyakran háttérbe szorították a vallásiakat is. Az erő és a hatalom újkori politikai genieje nélkülözte épen a mi Deák Ferencúnk politikai bölcsességét, s a gyengeség és tehetetlenség lejtőjére juttatta. A szánalom egy bizonyos nemével kisérjük emlékiratainak ama szakaszát, a melyben leírja, hogy végül neki »das Spalier entzogen war, an dem sich sein Leben bisher emporgerankt hatte«. Bismarck pozitív keresztyénségére is érdekes fényt vetnek az emlékiratok. Istenfélő keresztyén volt, de teljesen egy észszerű vallásosság alakjában. Az Isten, erény és a halhatatlanság igazságaiban állott az ő hitvallása és Zschocke > Áhítat órái« cimű müve volt az Ő lelki tápláléka. A pommeráni pietizmussal való megismerkedése Puttkamer házánál (honnan nejét is vette) vitte a keresztyénségnek komolyabb és pozitivebb felfogására. Hova-tovább a keresztyén állam eszméjében látta az államélet ideálját. A keresztyénség a trón és a társadalmi rend éltető és fentartó támasza. Asztali beszédei a morál és a vallás szoros összefüggését vitatják, mi mellett a keresztyénségben látja a hivatás erejét s a kötelességtudat forrását az élet nehézségeivel szemben. A vallás az, mely tartalmat kölcsönöz az ember erkölcsi felelősségének, s ettől a vallástól megfosztva, »gyenge és tehetetlen« az ember. S a mint a keresztyénség és a politika, úgy a keresztyénség és az egyház szoros elkülönítésére is törekedett. Ez magyarázza meg a protestantizmushoz való viszonyát, s a pápaság és az ultramontanizmus ellen folytatott elkeseredett küzdelmeit. A római hierarchiai egyháziasság iránt táplált ellenszenvét később a protestáns egyházra is át vitte, mert minden jogilag szerzett egyházban »az uralomra vágyó tendenciát* látott. Mint »az evangélium« híve, gyakran állást foglalt »az egyház« képviseletével szemben. Volt idő, a midőn az orthodox lutheránusok ellene, mint »az evangélium halálos ellensége ellen*, az ultramontánokkal szövetkeztek. Keresztyénsége mindig egyénibb és kizárólagosabb lett. A vallás helyett a német nemzeti tudat fokozásában látja az állam alapját, s ott, a hol a keresztyénségről szól, mindig transcendens értelemben veszi azt. Sz. M. TÁRCA. Miért nines több eredménye prédikálásunknak ? (Folytatás.) A hogy a példázattal, úgy áll a dolog a szentenciával is. Jézus beszédjei — mástól eltekintve — azért is oly megragadok és találók, hogy bizonyos mély igazságokat rövid, jellemző mondatokban tudnak kifejezni. Nagyon téves dolog azt hinni, hogy a dolgokat terjengős magyarázatokkal kell körülírni, hogy azokat megértsék. Az mindenesetre kellemes lehet a prédikátorra, de aligha gyümölcsöző a hallgatóra nézve. Rövid, találó-élű, magvas mondás jobb szolgálatot tesz e tekintetben még a nép nem művelt részénél is. A terjengősség fáraszt s a sok beszéd közt elfelejti az ember a tárgyat magát; a fától nem látja az erdőt. Ellenben a rövid, velős ékesszólás nem csak hogy az emlékezetbe bevésődik, hanem a lélekbe is s gyakran évek múlva is hat. E tekintetben sokat tanulhatni pl. Tholucktól és DrásekétŐl. A hasonlathoz közel állanak az illusztrációk, »illustrations«, a mint az angolok mondják. Ezalatt az egyházi és világi életből vett különféle történeteket, saját és idegen élményeket, jellemző mondásokat stb. szokták érteni, a mint azok egy-egy szentírási igazság szemléltetésére, magyarázására vagy|bizonyítására szolgálnak. Jézus beszédjeiben szintén találunk ilyen illusztrációkat, ilyen pl. az irgalmas szamaritánus története, a felebarát definíciója helyett s a gazdag emberről szóló történetet is ide lehet sorolni. Mindenek előtt pedig az ó-testámentom, az ő történeti részleteivel, egy kimeríthetetlen tárháza a szebbnél-szebb s legmeglepőbb illusztrációknak, — csak több buzgalmat fordítanának tanulmányozására. A német prédikáció — Serivert, Ahlfeldet, Kapfföt Harmst kivéve — meglehetős szegény az efféle illusztrációkban; pedig épen ezek egy nagyon lényeges momentumát képezhetnék az egyházi beszéd hatásossá tételének. Mindnyájan tapasztaltuk már, hogy még az álmos természetű hallgató is füleit kezdi hegyezni, mihelyt egy történetet készülünk elmondani s ha különben az egész beszédből semmit nem tart meg, a történet emlékezetébe vésődik. Verba docent, exempla trahunt, — mondották már a régiek. Több exemplát tehát az iskolamesterszerü oktatás helyett! Az illusztrációkban biztos ellenszere rejlik a népszerűtlen absztrakciónak s a terméketlen definícióknak. Persze az illusztrációknak jóknak, találóknak, igazaknak kell lenniök s nem holmi fikcióknak, a melyeket az életben otthonos hallgató mindjárt csinálmányoknak ismer fel s megmosolyog ; ne legyenek azok holmi édeskés anekdotácskák, vagy mesterségesen faragott erkölcsi történetkék s amolyan cukorsüteménv-féle dolgok sem, a melyek csakhamar élvezhetetlenekké válnak, hanem igenis legyenek azok józan, magvas, a mindennapi életből vett igaz történetek és élmények, a minők nálunk pl. Funcké-nál, az angoloknál Spurgeon-nél, az amerikaiaknál Moody-nál nagy mennyiségben találhatók. Csak egyet legyen szabad felhoznom ez utóbbinak e tekintetben igen tanúlságos beszédjeiből... »Én szerencsés voltam — beszéli Moody — abban a hadseregben lenni, a mely Grand tábornok alatt Richmondot bevette. Nem sokára ezután az jött tudomásunkra, hogy a négerek valami jubileumi ünnepélyt szándékoznak rendezni. Én, azt gondolva, hogy az valami nagyszabású ünnepély lesz, elmentem az illető afrikai templomba. Teljesen tömve volt. Az éjszaki csapat egy fekete tábori káplánja vállalkozott rá, hogy az ünnepi beszédet megtartsa. Sok nagy szónokot hallottam Európában és Amerikában, de sohasem hallottam olyan alkalomszerű ékesszólást, mint ez alkalommal. Az illető szónok felkiáltott:»Anyák, örvendezzetek. örökre szabadok vagytok, ma utólszor szakították ki gyermekeiteket karjaitokból, hogy azt valamely messze eső államnak eladják! Nincs többé ily szívzúzó eljárás; szabadok vagytok.® S az asszonyok tapsoltak és a mily hangosan csak tudtak, felkiáltottak: Dicsőség a magasságban Istennek! Örvendetes hir volt ez rájok nézve, hittek s.szivük tele volt örömmel. — Azután a szónok az ifjak-