Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-18 / 25. szám

szlavon-országi ev. ref. egyházak jogviszonyai ügyében intézett átiratát a konvent köszönettel tudomásul vette. Az átirat tudatja, hogy a horvát-szlavon tartomány-gyűlés az 1898. évi május 7-diki törvényben akként szabályozta az ottani egyházak jogi viszonyait, hogy a zsinati Egy­házi Törvény ott is érvenyesnek nyilváníttatott s a bán egyszersmind megküldte ezt a törvényt 50 példányban; továbbá felhívja konventünket, hogy törvénykönyvünk némely hézagait illetékes uton pótolni s a kiegyezési tör­vényhez alkalmazni szíveskedjék. Konvent intézkedett, hogy a horvátországi hatóságok részére ref. egyházunk tiszti név- és címtára az átirat értelmében megküldessék, viszont a két dunai egyházkerületek elnökségeit és espe­rességeit utasította, hogy az egyházi kör igazgatásában a közölt törvény értelmében járjanak el; egyházi törvény­könyvünknek a bán által említett hézagai kipótlását pedig a zsinati tárgyak közé jegyeztette elő. A délutáni ülésben az egyházi adóreform tárgyában kiküldött bizottság jelentése alapján elhatározta, hogy részint az adóreform zsinati előkészítésére való tekintettel, részint pedig az adóval túlterhelt gyülekezetek némi köny­nyítése vegett az adóreform előkészítésére újabb kimuta­tást, illetőleg újabb összeírást rendel el, mi végből a bi­zottság áltál készített utasítást és kérdőíveket kinyomatni és a maga útján a gyülekezeteknek megküldetni határozta. Az iskolaügy-bizottság jelentése alapján tudomásul vétetett, hogy a közoktatásügyi minisztérium a békési gimnázium államsegély-szerződését elfogadta ; hogy a nagyenycdi főgimnázium 21 ezer frtos kölcsöne törlesz­tésére a közoktatási minisztérium államsegélyt engedélye­zett ; bogy a h.-böszörményi gimnázium államsegélyi ügye szintén renbe jött és a miniszternek elfogadásra ajánltatik. Végül a tiszántúli egyházkerület fölterjesztésére a konvent elhatározta, hogy az átdolgozott ó-szövetség meg­jelenése alkalmából a brit és külföldi biblia-társaság előtt az egyetemes református egyház köszönetét kifejezi és ebből az alkalomból a revideált ó-szövetséget a lelkészi karnak és a közönségnek pártoló figyelmébe ajánlja. Ezzel az ülés Kun Bertalan imájával befejeztetett. Krónikás. Vegyesházassági statisztika. A m. kir. központi statisztikai hivatal f. évi április havi közleménye szerint Magyarországon, Horvát-Szlavon­országok kivételével, ápril havában élve született: 51'945, halva: L079; elhalt hét éven alul: 20172; hét éven felül: 23216; összesen: 43390. Népszaporodás: 8555. Házasság köttetett: 8 015. Ebből vegyesházasság: 953; %-ban: 11 89. Tiszta ág. h. ev. házasság: 845; tiszta ev. ref. házasság: T326. Azon 112 vegyesházasságból, hol a vőlegény római kath., a menyasszony ág. hitv. ev., megegyezés szerint 28 esetben az apa, 10 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. Veszteség: 18. Megegyezés nem léte­sült 74 esetben. Azon 128 vegyesházasságból, hol a vőle­gény ág. h. ev., a menyasszony róm. kath., megegyezés szerint 14 esetben az apa, 21 esetben az anva vallását fogják követni a gyermekek. Veszteség: 77. Megegyezés nem létesült 83 esetben. Azon 95 vegyesházasságból pedig, hol az egyik fél ág. b. ev., a másik fél nem római kath., de más vallású, 8 esetben létesült megegyezés, melyből 1 esetben az ág. h. ev., 7 esetben a más vallást fogják követni a gyer­mekek. Veszteség: 0. Megegyezés nem létesült 87 eset­ben. Ezen esetekben az ág. h. ev. nyeresége az ev. ref. egvháztól egy; vesztesége pedig az ev. reform, egyházzal szemben 7. Ápril havában két ág. b. ev. vőlegény kötött házasságot izraelita menyasszonynyal és 3 izraelita vőle­gény ág. hitv. ev. menyasszonynyal. megegyezés egy eset- * ben sem iétesült. Egy felekezeten kivüli vőlegénv kötött házasságot ág. h. ev. menyasszonynyal, megegyezet nem létesült. Azon 191 vegyesházasságból, hol a vőlegény róm. kath., a menyasszony ev. ref., megegyezés szerint 42 eset­ben az apa, 22 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. Veszteség : 20. Megegyezés nem létesült 127 esetben. Azon 229 vegyesházasságból, a hol a vőlegény ev. ref., a menyasszony róm. kath., megegyezés szerint 21 esetben az apa, 49 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. Veszteség: 28. Megegyezés nem léte­sült 159 esetben. Azon 161 vegyesházasságból pedig, hol az egyik fél ev. ref., a másik fél nem róm. kath., de más vallásű, 19 esetben létesült megegyezés, melyek­ből 16 esetben az ev. ref., 3 esetben a más vallást fog­ják követni a gyermekek. Nyereség: 13. Megegyezés nem létesült: 142 esetben. — Ezen esetekben az ev. ref., egyház nyeresége a gör.-kath. egyháztól 6, a görög­keletitől egy, az ág. h. ev. egyháztól 7, az izraelita hit­felekezettől kettő; vesztesége pedig a gör.-kath. egyházzal szemben kettő, az ág. h. ev. egyházzal szemben 1. Három ev. ref. vőlegény és két menyasszony kötött ápril hóban izraelita menyasszonynyal illetve vőlegénynyel házassá­got, megegyezés az előbbinél egy esetben, a másodiknál szintén egy esetben az ev. ref. egyház javára történt. A róm. kath. egyház ápril havában a két protes­táns egyháztól a fent jelzett nyereségen kivül, a 110 nem evang. vagy ref., de más vallásuval kötött vegyesházas­ságokból megegyezés szerint veszteit 4 esetben, de részére 21 esetben biztosíttatott a gyermekek vallása ; nyeresége tehát itt is: 17. Megegyezés nem létesült 25 esetben. Vesztesége a gör.-keleti egyházzal szemben egy; az uni­táriussal szemben egy, az izraelita hitfelekezettel szem­ben kettő; nyeresége pedig a gör.-keleti egyháztól 16, az unitáriustól egy, az izraelita hitfelekezettől 4. Ápril havában 8 róm. kath. vőlegény kötött házasságot izraelita menyasszonynyal, megegyezés egy esetben létesült az apa részére, és 11 izraelita vőlegény lépett házasságra róm. kath. menyasszonynyal, megegyezés öt esetben létesült, három esetben a róm. kath. egyház és két esetben az izraelita felekezet javára. Keresztyén és izraelita között ápril havában összesen 29 házasság köttetett. Egy fele -50*

Next

/
Oldalképek
Tartalom