Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-11 / 24. szám

melyet eddig elfoglalt? Jelenti a nép jogérzetétől való mind nagyobb eltávolodást, a jog ideális eszméje elsatnyulását a juriszprudencia üres meslerkéltségével szemben. Jelenti a jog, mint társadalmi jelenség felett uralkodó törvények kutatásának ignorálását. Pedig a jogászat egymaga még nem képes a gyakorlatnak egy igen nagy szükségletét kielégíteni jogbölcselet nélkül — nem tanít meg arra, hogy mily törvényeket alkossunk. Mi több, jogbölcselet nélkül nem képzelhető magának a törvénynek helyes alkalmazása sem, Hiszen az élet számtalan viszonyaiban az, hogy valami jogos vagy nem jogos, a föltétélek egész sorától függ. Egy jog birói megállapítása mindig ex post facto történik és minden egyes jogviszonynak saját törvénye van. Ezt a biró nem rászabja az előtte forgó esetre, hanem abból hüvelyezi ki. A birói ítélet nem egyes jogvita önkényes eldöntése, hanem a jog eszméjének kifejtése két egyén egymásközti viszonyából, — szóval minden jogviszony kifejezése egy szinthezis. A felett lehet vitatkozni, hogy egy jogbölcseleti methodus, ügy a mint kifejtetik, helyes-e vagy nem ? De tagadni a jogbölcselet szakképző jelentőségét, visszadobni az ósdi rekvizitumok lomtárába, a legveszedelmesebb irányzat a jog- és államelmélet terén, mert a hatalom és érdek szuverénitását, a tudományos opportunizmust, a paragrafusokon való kérődzést proklamálja az ész és igazság felett s a jogszolgáltatás erkölcsi és ethikai alapjait bontja meg. Nagy jelentőségű kérdések ezek, melyek a legnagyobb mértékben követelik a publicisztika figyelmét a jogtanítás célbavett módosítása iránt. Helyrehozhatlan kár volna, ha nagy és kockázatos reformok a nélkül lépnének életbe, hogy az arra hivatott szélesebb körök részéről is megvitatást nyernének. Nézetünk szerint mindezek égető kérdései az egyetemi oktatásnak, legcélszerűbben a létesítendő harmadik egyetem felállításával kapcsolatban lettek volna megoldandók. De talán a tervezet be nem vallott célja ép a harmadik egyetem kérdésének bizonytalan időre való elodázása. Ily körülmények közt lehetetlen azzal a bizalommal néznünk az egész reformmű felé, mint a melyet a cikkünk elején vázolt kiindulópontok és egyes intézkedések valóban megérdemelnének. Várnai Sándor. TÁRCA. Múzsámhoz. Te vagy nékem, óh költészet, Legkedvesebb, hü barátom, S bárha ritkán látogatsz meg : Ezt a bűnöd megbocsátom. Mert a mikor viszontlátlak, Szabadítóm vagy te nékem! Búbarázdált homlokomról Letörülöd verejtékem. Csak te vagy hű bajban, vészben, Mikor elhagyatva állok, S cserbenhagyva kinevetnek Álnoklelkű jó barátok! Engesztelőn szólsz te hozzám, Csalódások hogyha jőnek: Legédesebb boszü lesz, ha Megbocsátsz a vétkezőnek! Ha az élet búja-gondja Kétely örvényébe csábít, S sülyedőben életsajkám: Vigasztaló szód megállít; S mint a gyermek jó anyának Intelmére : elcsitúlok, És hitemnek édes útján Új erővel elindúlok. S ha elmondhatom tenéked, A mi lelkem földre vonja, Mint a záport síró felhő: Megkönnyebbül szívem gondja. S a kiengesztelődésnek Rám mosolyog szivárványa, S képzeletem végtelenbe Ragadja a vágyak szárnya. S ott röpülök már tevéled Téréin a végtelennek, Hol a csillagok születnek S millió napok kerengnek. S létük titkán elmerengve, Míg közöttük tovaszállok, Mint ha felszáll mély fakó köd : Sorra fejtem nagy talányok! S bárha véges éltem útja, Létem örök voltát sejtem, S a dicső hármoniában Törpeségem elfelejtem ! S kinek nevet nem találok, Érzem, lelkem rejtekében, Ki elébem is tűzött célt A teremtés nagy müvében! És ha újra földre szállok, Szebben mosolyg rám a róna, S mintha minden sziklabérc egy Áldozati oltár volna! S lelkem összhangját nem sérti Millió lény küzködése; Mert tudom, hogy mindez álom, A természet szívverése! És leborúlok Előtted, Világok nagy alkotója, Kinek örök szeretete Csüggedő szívem megóvja. S míg dalommal égbe szállok S rám mosolyg az édes Múzsa: Homlokom az áhítatnak Glóriája koszorúzza. Szalay Károly.