Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-11 / 24. szám

sem veszi az egyes személy individualitását. Csodálkozhatunk-e hát, ha egy egyénnek, ki így állandóan gyámság alatt él, végül nem lesz többé semmi alkotókészsége, semmi ereje, semmi akarata? Ha ezzel ellentótben a reformáció gyermeke mint a felnőtt ember úgy cselekszik, s szabad cselekvényhez, és felelős erkölcsi függetlenséghez szokva, egészségesebb és erősebb belátással s praktikus meggondoltabb szellemmel bír?... Mi a protestantizmus? E kórdós majdnem csudálatos, de mégis meg kell arra felelni ; hihetetlen ! de mégis vannak olyanok, a kik a protestánsokat nem tartják keresztyéneknek. En ismétlem, nagyon távol áll tőlem, hogy a protestantizmust absolut igazságnak tartsam ... de ez nem akadályoz engem annak az elismerésében, hogy az felvilágosodott keresztyénség... Hagyjuk el egy időre a valóság vidékét, hogy az illúziókban ós a légvárakban lépkedjünk. Képzeljük el, mintha a spanyol klérustól ezeket a szavakat hallanók : »A katholikus nemzetek enyészet felé sietnek és a spanyolok mennek ez úton azoknak az ólén. Miért nem kiáltunk mi »megállj(c-t ? Miért várunk addig, míg az északi népek eljönnek, s minket leigázva magukkal hozzák a reformációt? Mivel ők nagyok és erősek lőnek, mivel protestánsokká lettek — miért nem használjuk fel ezeket az eszközöket a mi szegény hazánk javára? Elenyészósre ós halálra vagyunk kárhoztatva, ha katholikusok maradunk, talán kikerülhetjük sorsunkat, ha protestánsokká leszünk,— az átokszónak álljunk ellent : »előre !« — De fájdalom, ez mind csak képzelődós. Ébredjetek fel és hallgassátok meg a valóság szavait: »A katholikus egyház egységes és oszthatatlan, ós azon pokol kapui sem vehetnek diadalmat. Nincs üdv az egyházon kívül »Átkozott, a ki ezen kételkedni merészel ! Átkozott legyen az elvetemült eretnek, a Sátán cimborája ós Antikrisztus ; mi vagyunk az igazság ós az egyedüli közbenjárók Istennél a földön 1 cc A klérusra tehát nem számíthatunk, hogy Spanyolországot megmentse . . . Néha magam előtt látom Spanyolhon jövőjét : a műveletlen romokkal bevetett országot, mely tövisekkel, fenyőkkel ós tölgyekkel van fedve s farkasokkal és — szerzetesekkel benépesítve.cc Eddig a spanyol lap. Bizonyára följegyzósre méltó tanúsága annak a benyomásnak, melyet az utolsó harc ós annak csodálatos alakulásai keltettek ott fel. Persze, a mint látszik, az ily nyilatkozatok idáig még csak elszigeteltek, és egy fecske még nem csinál nyarat. De az már az idők jele, hogy egy spanyol lapnak van bátorsága arra, hogy ily nyilatkozatokat napfényre hozzon. Talán majd jönnek még más fecskék is, s megadja az Isten, hogy e népre is, mely annyi évszázadokon át a római egyház lelkirabságában sóhajtozott ós sinlődött, felvirrad a szellemi fejlődós új idejének, s a protestáns szellemben és lélekben megújulásnak és újjászületésnek a szebb hajnala! E nemes ós magasra törő néptörzsben oly sok tehetség és erő rejtőzik, melyek akkor mind napfényre kerülnének s kifejlésre ós tökéletességre juthatnának az összes emberiség hasznára ós elő haladására Istentől kimutatott pályájukon. Tekintsük át most ezt az egész fejtegetést s ekkor mi némethoni protestánsok azt a következtetést vonhajuk ki ebből, hogy minekünk egyáltalában nincs semmi okunk csüggedve ós bánkódva nézni a jövőbe. Természetes, hogy nem szabad átadni magunkat az esztelen optimizmusnak; sok van nálunk, a mit mi máskép kívánnánk és a mi nekünk nem tetszik, a mi a mi ügyünk — ós az az evangélium — diadalmenetét késlelteti ós akadályozza, de a csüggedésre nincs okunk. Sursum corda ! Fordítsuk szemeinket az egyesről az általánosra, a nagyra, ekkor mindig újra örvendetes reményt nyerünk s bizalmunkban nem ingadozunk. A nagy Isten vagyon mivelünk, ós szent lelke lakozik bennünk ! Es : A mennyország megmarad nekünk!« A »D. ev. Blattéra f. évi III. füzetéből. Weber után Czékus László. ISKOLAÜGY. Tekintélyi elv a nevelés-oktatásban. Momsen, a hires történetíró azt mondja: »Die Weltgeschichte ist die Verkörperung desRechtes des Stárkern«. De míg az állami életben a törvényt a földi hatalom szabja meg addig az erkölcsi világban az a hatalom alkot törvényeket, ki előtt a íöldi hatalomnak meg kell hajolnia: az Isten. E fenséges mennyei hatalom pedig maga mellé állítja a földön mint erkölcsi törvényhozót az apát. Az apa fenséges állása és hatalma tisztelet-érzelmet gerjeszt a gyermekekben parancsolatai iránt. »Ezeket a parancsolatokat — mondja Kirchmann — nem kell, nem szabad okokkal támogatni, mert az okok vizsgálódásra ingerlik a gyermekeket. Az okos gyermekek csakhamar oda jutnak, hogy az okokkal szemben ellenkező okokat állítsanak s nem teljesítik a parancsolatokat.* Igen természetes, hogy a tanítónak, ki az apát képviseli, sem szabad indokolnia parancsolatait és intézkedéseit, hanem minden indokolás nélkül teljesíttetnie és foganatosíttatnia kell azokat a gyermekekkel. Ennélfogva nem helyeselhetjük Verédynek a Pedagógiai Encyklopaediában »Fegyelem* című cikkében kifejtett nézeteit, melyek következőképen hangzanak : »A nevelő oktatás feladata arra képesíteni a növendékeket, hogy belátása folytán, habozás nélkül mindenkor az erkölcsi törvényeknek megfelelően cselekedjék. Ezen képességet erkölcsi jellemességnek mondjuk. Az erre vonatkozó nevelői befolyás három irányban érvényesül. A gyermek eleinte szellemi fejletlensége — és érzékiségénél fogva az erkölcsi