Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-06-04 / 23. szám

birodalom a protestáns Hohenzollernek vezetése s vallási dolgokban a lelkiszabadság és személyes felelősség protestáns eszméinek a behatása alatt mind hatalmasabb lendületet nyert s merész szárnyakon mindig újabb feladatok és célok elérésére törekszik, addig Ausztria, mely évszázadok óta a jezsuiták uralma alatt ós szolgaságában sinlődik, belső erejében megbénulva ós meggyengülve bénultan hever a földön. Felvirracl-e végül az az idő, midőn a leszámolás II. Ferdiná'nd és az ő jezsuita csapatjának a gyalázatos ellenreformációja miatt elkezdődik? A mint hallatszik, e mozgalom nemcsak negatív természetű, hanem a nemzetiségi világnézettel egybekötve egyúttal valódi vágy is az egyszerű hittel biró igazi német keresztyénség után, ós ennek nyilt kifejezést is ad. Ezen mozgalom mellett, melyet némely pártvezérek vezetnek s részben életre is hívnak, a németek részéről egy lassú átmeneti mozgalom megy végbe, attól egészen függetlenül. Csak az ágostai egyházba több mint 400 katholikus tért át a mult évben Bécsben (7 év óta 2107 a szaporodás áttérések bői), és az áttértek száma 1897-ben ós 1898-ban is ószrevehetőleg százzal emelkedett. Ez óv január hónapjában a hivatalos kerületi hatóságoknál néhány ezer ós ezek közt hivatalnok is jelenté be kilépését a katholikus egyházból, a nélkül, hogy a vezetők feladására várna. Legerősebb e mozgalom Csehország éjszaki részén, a hol új protestáns gyülekezetek vannak alakulóban. Milyen lesz e mozgalom lefolyása, vájjon jelentékeny nyereség származik-e ebből a protestantizmusra, azt csak majd később tudjuk meg; ele mindenesetre élénk figyelemmel kísérjük azt és senki meg nem mondhatja, mikép fognak alakulni a dolgok, ha a kő egyszer gurulni kezd, és a hasadók, melyet az annyira dicsért római egység ma inkább feltüntet mint máskor, itt is a legvilágosabban napfényre jő. Weber után Czékus László. TÁRCA. Miért nincs több eredménye prédikálásunknak ? (Folytatás.) A mi az első dolgot illeti, az rendkívül tanulságos, mihelyt valakiben megvan az érzék a biblia pszichológiai oldala iránt. A Szentírás egy példákban való pszichológia, egy neme a képkiállításnak vagy arcképalbumoknak, a melyből több emberismeretet tanulhatni, mint az összes könyvekből együttvéve. S a biblia arcképeiben az a mesteri, a miben a jellemfestés olyan mestereit is, mint Shakespeare, Goethe, messze fölülmúlja, hogy az egyes ember hibáinak s erényeinek festésénél mindég az általános emberit rajzolja, úgy hogy minden jellemzést az összes emberekre nézve tanúlságos módon irt meg, s engemet annak a szívnek ismeretére vezet, a mely az én keblemben s hallgatóim keblében dobog. Ha a bibliának ezt a pszichológiai oldalát jobban tanulmán yoznók s ha prédikációinkban az Trást pszichológikusabban magyaráznók, kétségkívül megkapóbbak is lennének a mi beszédjeink. Nélkúlözhetlenúl szükséges továbbá az önismeret is. »Ismerni akarod magad? Nézd mit csinálnak mások! Mást óhajtasz megérteni? Saját bensődbe tekints !< Bármennyire különbözünk is egymástól külső állás, tehetség tekintetében, a cselekvényre való benső ösztöneink ; a gondolatok, a melyek egymást vádolják és mentik; a természeti szív titkos redői, az ő hajlamaikkal és vágyaikkal; a test és a lélek közötti küzdelmek alapjában véve mindnyájunknál hasonlók. S a ki önkimélet és önámítás nélkül megtanult saját szivének titkaiba betekinteni, az nem fog csak úgy a levegőben hadonázni, ha más valakinek a képét akarja annak megmutatni. Különös fontosságúnak tartom azonban azokkal az emberekkel való érintkezést, a kiknek prédikálunk. Hallgatóink nagy részétől már társadalmi állásunk s műveltségűnk által, a müveitek közül is soktól egy külön, az övéktől egész eltérő világnézlet által vagyunk elválasztva. Mindaddig pedig, a míg ezt az űrt át nem hidaljuk, prédikációink a hallgntók fejei felett fognak elrepülni. Nekünk tisztában kell lennünk azzal, hogy hallgatóink hogyan éreznek, gondolkoznak és beszélnek, milyen megpróbáltatásoknak vannak kitéve, milyen kísértésekkel küzdenek: — ismernünk kell azt, hogyan élnek, hogyan szenvednek, hogyan halnak meg; s miután ezt önmagunktól nem tudhatjuk, meg kell tanúinunk, s azt máskép meg nem tanúihatjuk, mint hogy ha velúk érintkezünk, őket otthonukban felkeressük s megemlékezve arról a bölcs mondásról: »homo sum, nil humani a me alienum puto«, — mindenben, a mi életünkben szerepet játszik, szívesen résztveszúnk. Fájdalom, nem igaztalan az a szemrehányás, hogy a mi prédikátorainknál az efféle dolog, a hívek közt s a hívekkel való élet sok kívánni valót hagy maga után! Nem itt van a helye annak, hogy azt kutássuk, vájjon a protestáns egyházszervezet hibás-e ebben vagy nem. A tény az, hogy dacára az egyetemes papságról való tanunknak, s a papi állásnak karakter indelebilisével szemben elfoglalt álláspontunknak : a protestáns prédikátorok s gyülekezeteik között sokkal nagyobb válaszfal emelkedik, mint a római klérus s az ő hívei között. * A míg pedig többet nem élünk a nép között s a néppel, addig nem is számíthatunk arra, hogy arra nagyobb befolyást gyakoroljunk. Majdnem meglepődtem, mikor az evangéliumi pastoral-theológia tanulmányozása közben azt tapasztaltam, hogy a prédikáció nagy mestereinél sokkal gyakoribbak a beszélgetések, mint a hosszú rendszeres beszédek. S nem újjmutatás-e ez a mi számunkra ? Az emberi s isteni dolgok felett való beszélgetések nem szolgálhatnának e kitűnő elő- és utókészületek gyanánt prédikációinkhoz s ép oly hasznosak lehetnének hallgatóinkra, mint reánk nézve is ? Persze hogy sokkat nehezebb ilyen egyszerű beszélgetéseket tartani, mint szónoklatokat. Ez már a katechetikai beszélgetéseknél is elvitázhatatlan, mennyivel inkább a lelkipásztori beszélgetéseknél. Ennek azonban nem volna szabad visszatartani minket attól, hogy az ilyeneket keressük s megpróbáljuk; exercendo * Warneck ezt a német protestáns lelkészekre vonatkozólag mondja; nálunk lalán még sem áll így a dolog. (A fordító.)