Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-23 / 17. szám

domásul veszi s a levéltárat kezelő jegyzőnek fáradságáért köszönetet szavaz. A gazdasági munkások és cselédek vasárnapi munkaszünete ügyében a f.-szabolcsi egyházmegye a tiszántúli egyházkerület útján védelmet kér e szegény munkások és cselédek számára, a kikkel nem keresztyénvallású gazdáik, a gazdái hatalom alapján vasárnap is dolgoztatnak. A bizottság a kultuszminisztérium útján átiratot indítványoz a belügyminisztériumhoz e társadalmi baj orvoslása végett. A javaslat érdekes vitára szolgált alkalmul, melyben gróf Tisza István előre bocsátja azt, hogy mivel hazánkban csak a gyári ipari munkásokra van kiterjesztve a vasárnapi munkaszünet, ennek a kedvezménynek a mezei munkásokra való kiterjesztése közigazgatási úton nem kérelmezhető. A bizottság javaslatát tehát ezért sem fogadhatja el. De elvi szempontból is ellenzi a javaslatot, mert a protestáns elvi állásponttal nem tartja megegveztethetőnek, hogy törvénynyel kényszerítsenek valakit a vasárnap megszentelésére. Itt az egyháznak s különösen a papságnak társadalmilag kell oda hatni, hogy a refor mátus hívek SSLját jóakaratukból, önként tartsák meg a vasárnapot. — Szilágyi Dezső szintén nem pártolja a bizottság javaslatát, de Tisza gróffal szemben kiemeli, hogy itt nem arról van szó, hogy a református hívek nem ünneplik meg a vasárnapot, hanem arról, hogy nem keresztyén földesurak, a gazdai hatalomból kifolyólag vasárnap is dolgoztatnak cselédjeikkel és napszámosaikkal. Ez pedig egészen más dolog. Mivel azonban a kérdés nemcsak vallás-erkölcsi, hanem mélyen belevág a szociális politikába és a szegődvényi jogba, ő is oda konkludál, hogy most még nem időszerű az illetékes helyre, a törvényhozáshoz orvoslásért folyamodni. Meczner Réla azt sürgeti, hogy de bizony forduljunk az országgyűléshez, mert ez a fontos kérdés oda tartozik. György Endre szerint is a törvényhozás elé tartozik az ügy, de még éretlen és inkább társadalmi. Hagyjuk hát most, ne bolygassuk. A konvent erre a bizottság javaslatát mellőzte; a felső-szabolcsi szegény kálvinista cselédeket pedig békén csigázhatják ezután is az ő nem keresztyén földesuraik. Az erdélyi egyházkerületet a mult évi konvent arra utasította, hogy a lelkészi minösitvényekct az egyházi törvény értelmében ne csak a püspökkel, hanem a főgondnokkal is irassa alá.— A bizottság javaslatára a konvent megnyugvással vette tudomásul, hogy az erdélyi egyházkerület a konvent eme felhívásának eleget telt. De az erdélyi igazgató-tanácsnak azt a fölterjesztését, hogy a lelkészválasztási törvényt revizió alá vegyék, mert az nem egységes, nem szabatos és nem eléggé világos : a konvent nem tette magáévá. Pedig dr. Bartók György püspökhelyettes nagyobb felszólalásban bizonyítgatta az erdélyi felterjesztés jogosultságát és szükségességét. Néhány apróbb ügy elintézése után a konvent Kun Bertalan imájával befejeztetett. Tisza Kálmán világi elnök köszönetet mondott a konvent tagjainak az igazán buzgó kitartásért; Szász Károly püspök az elnökségnek köszönte meg a bölcs és tapintatos vezetést. Záradékul fölemlítjük, hogy a konvenii bíróság április 11. és 12-dik napjain tartotta üléseit. Öt ügyben bíráskodott, melyek között kettő volt érdekesebb s egyszersmind az illetőkre nézve elég szomorú. Begedy István, istvándi lelkészt és volt esperest lelkészi és esperesi állasától végleg megfosztotta; Fáncsik János, naszályi lelkészt oltani hivatalából végérvényesen elmozdította. Lelkészértekezlet^ közgyűlés. A felsö-borsodi ev. ref. egyházmegye lelkészértekezleti közgyűlését április 6-án tartotta Sajószentpéteren, hol Vadászy Pál esperes elnöklete alatt 37 lelkipásztor s 3 tanító jelent meg. Alkalmi ének és Beregszászig Ferencz áhitatos imája után Vadászi Pál esperes tartotta meg terjedelmes elnöki megnyitóját, mely eszméinek gazdagságával s nagyon is korszerű voltával hatott lelkünkre. Emel, buzdít, lelkesít mindnyájunkat egyetértésre, kitartásra; mert a mi munkálkodásunkon fordul meg anyaszentegyházainknak boldog felvirágzása. Jelszavunk legyen a régi: »Ora et labora.« Az elnök ezután jelentést tett arról, hogy a kitűzött pályakérdésekre 1—1 pályamunka érkezett. Az egyik 27 ív terjedelmű. Címe »Az egyházlátogatás (Canonica visilatió)« Jeligéje: Rend a lelke mindennek! (Közmondás). Bírálat végett kiadatott: Horváth János, Mindenszenti Imre és Tóth Menyhért tagoknak. A másik Korfirmációi beszéd imával. Jeligéje: »Nem az öröm, nem a nyugalom az élet célja, hanem a munka, vagy egyáltalában nincs semmi cél N (Aeurbach). Bírálják: Bodnár István, Doktor Gyula, Kőrössy István értekezleti tagok. Mindkét, munkáról irandó bírálat legközelebbi közgyűlésünkön fog felolvastatni. Majd alapszabályaink értelmében olvastatott két emlékbeszéd, néhai Simon Károly és Debreczeni Gábor elhunyt lelkésztársaink felett. Az elsőt Elek József, bábonyi lelkész, a másodikat Bartha Mihály, vámosi lelkész és egyházmegyei főjegyző tartotta. Mi valódi lelki élvezettel s fájdalmas érzéssel hallgattuk végig s a köny meg-megcsillámlott szemeinkben, midőn bemutatták elhunyt jeleseink élet- es jellemrajzát. Az első szerényebb körben élt, de hivatása magaslatán állott, a kit az élet sokféle baja, csalódása sem volt képes megtörni; sőt boldog és megelégedett volt mindhalálig. A másik, mint 57 éves lelkipásztor és 22 évig hűséggel sáfárkodó nyugalmazott esperes már nemcsak a miénk, de a kerületé, a főiskoláé, sőt az egész hazai protestáns közönségé is volt, ki a zsinaton mint bölcs törvényhozó két ízben is képviselte szeretett egyházmegyéjét. Szelíd lelkületében bölcs szigort, — önkormányzati jogaink hangoztatásában mindenkor bátor föllépést tanúsított mint lelkész és esperes. Szegény egyházát felvirágoztotta; sok bajjal küzdő egyházmegyéjét magas fokra emelte. Katonai rend és pontosság uralkodott keze alatt és csak .így történhetett meg, hogy domesztikai hátralékkal 19 év óta a mi egyházmegyénk soha nem tartozott. Alapított tekintélyes gyűléstartási alapot; szervezte az egyházmegyei özvegy-és árvatárat, melynek tőkéje ma már majdnem 18,000 forint, s mely egy-egy özvegynek 100 frt segélyt adhat, Mint ember és családfő nyájas, szeretetteljes volt. Szavában soha kételkedni nem lehetett. Szerény helyzetében is munkás takarékossággal szép vagyont hagyott övéinek, s emellett alapítványokkal is megörökítette nevét. A szépen megírt, tanulságos két emlékbeszéd emlékkönyvbe vétetett, szerzőiknek pedig jegyzőkönyvi köszönet szavaztatott. Miután sajnálattal tapasztalta közgyűlésünk, hogy még mindig akadnak e^'yes lelkészek, a kik sem megjelenni, sem elmaradásukat elfogadható okkal igazolni sem tartják érdemesnek,— megbotránkozásának adva kifejezést, egyhangúlag kimondta értekezletünk, hogy ha jövőben is hasonló esetek fordulnának elő, nem elégszik meg a 2—2 frt bírság megfizetésével, hanem ezt hatványozott mértékben fokozva, még jegyzőkönyvi megrovással is suj te