Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-09 / 15. szám

egyes egyházak sem rendes jövedelmekből, sem a 3. §-ban említett más módokon nem volnának képesek a könyvtári szükségletet fedezni; az e végből szükséges összegért indokolt folyamodást nyújthatnak be az egyházmegyéhez, a mely a kért összeget, az e célra felhasználható segélyalapjaiból megadni köteles; ha azonban erre az egyházmegye sem volna képes, ugyanaz, a segélyzés meg nem adatását indokolva, az illető kérvényeket az egyházkerülethez terjeszti fel, a midőn a kerület fog gondoskodni a hiánylatoknak közsegély útján leendő fedezéséről. Az egyházmegyei vagy egyházkerületi segély csak az egyházkerület által megszereztetni rendelt könyvek megvételére vehető igénybe. 5. A lelkészi könyvtárak állagáról egy, az egyházkerület által minden egyház részére kiadott törzskönyv vezettetik, a melybe, a megszabott rovatok szerint minden megszerzet és bekötött könyv pontosan bejegyzendő. Ezen törzskönyv a könyvtárban helyeztetik el és az egyházlátogatóság által minden évben megvizsgáltatik és aláíratik. Minden könyv címlapján feljegyzendő » .. . i egyház lelkészi könyvtára« — s a lelkészi hivatal pecséte ráütendő. 6. A lelkészi könyvtárak gondozása és megőrzése a lelkészeknek szigorú kötelessége; megjegyeztetvén, hogy ezekből, mint nem közkönyvtárakból, idegeneknek használat végett könyvek ki nem adhatók s azoknak esetleges használata a lelkész felelőssége mellet csupán a lelkészlakon engedhető meg. 7. Lelkész-változás esetén a könyvtárnak megvizsgálása és az új lelkésznek átadása az egyházmegyei hatóság kötelessége; az átadás és átvétel a törzskönyvben az illetők aláírásával hitelesítendő, a midőn az esetleges hiányokról az előbbi lelkész, vagy a lelkész halála esetén az ellenőrzést elmulasztók szavatolni s a hiányt pótolni kötelesek. 8. A lelkészi könyvtárak megalapítása és szervezete következőképen rendeltetik el: a) Minden egyház presbitériuma azonnal gondoskodik egy alkalmas könyvszekrény készíttetéséről és ennek költségét, legfeljebb 2 év terhére, előirányozza. Ezen első költség, mint oly nagy fontosságú alapítás kezdete, a hívek buzgóságára s egyházi nagy érdekeinkre való hivatkozással, igen hihetőleg még a legkisebb egyházakban is a szerényebb igényékhez képest be lesz szerezhető; ha azonban valamely egyházban akár részben, akár egészben nem volna előállítható ezen első, szükséges fedezeti összeg sem, úgy az ilyen egyház a 7. §-ban említett módon a segélyezésért fog folyamodni, a minélfogva a könyvszekrények 2 év lefolyása alatt mindenesetre föl fognak állíttatni. b) 2 év múlva, a könyvszekrények felállítása után a következő könyvek lesznek első sorban a lelkészi könyvtárak részére megszerzendők: Ezen könyvek első alapját fogják képezni a lelkészi könyvtáraknak és a következő 3 év folyama alatt minden lelkészi könyvtár számára megszerzendők lesznek. Ezeknek megszerzésénél igénybe vehető az egyes vagyonosabb és lelkesebbb egyháztagok ajándékozása is, a mely eset az ajándékozott könyvekben feljegyzendő; azonban, ha mégis volnának egyházak, a melyek önerejükből és saját körükben nem volnának képesek az említett könyveket 3 év alatt megszerezni, ezeknek viszont a 7. §-ban jelzett módon fog megadatni a közsegély. c) A könyvtári törzskönyv az egyházkerület által ingyen adatik minden egyháznak. Ezen törzskönyvbe a szabályrendelet is beigtatandó. 9. Az alapítás és szervezés 5 évének eltelte után az egyházkerület időnként fogja megállapítani a megszerzendő könyveket, oly módon, hogy egy-egy év terhére 5 írtnál nagyobb összeg ne essék, s ha valamely munkának magasabb ára volna, annak megszerzési ára több év terhére osztassék fel; annál is inkább, mert minden évben úgy sem fognak megjelenni oly maradandó értékű könyvek, melyek a lelkészi könyvtárakban helyet foglalhatnának. 10. A lelkészi könyvtárakba felveendő, vagy fölvehető könyvek felett, a püspök elnöklete alatt kiküldött szakbizottság javaslata alapján az egyházkerületi közgyűlés határoz. Fejes István, a sárospataki főiskola egyházi algondnoka. ISKOLAÜGY. Békételenkedő hangok. Protestáns, különösen pedig református tanítóinak részéről az ujabb időben gyakorta hallunk olyan természetű hangokat, melyeknek éle egyházunk intéző közegei, mint olyan ellen irányúi, mely — a panaszkodók felfogása szerint — a tanítói testülettel szemben méltánytalan eljárást tanúsít és többé nem édes, de mostoha gyermekének tekinti a nevelés terén fáradozó hivatalnokait. Nem lesz talán érdektelen és kárbaveszett munka, ha megpróbálkozunk a zúgolódás okaira rámutatni és elfogulatlanul megítélni: van-e hát csakugyan alapja ennek a békételenkedésnek és van-e elfogadható ok erre, a szinte vád számba menő panaszolkodásra ? Hogy a protestantizmus a nevelés ügyére mindig nagy súlyt fektetett és hogy iskoláit kezdettől fogva úgy tekintette, mint az egyház veteményes kertjét, — ez nem egy elkoptatott szólásforma, de oly sarkigazság, melyet a protestáns egyházaknak, a hazai sanyarú viszonyok között eltelt negyedfélszázados története elvitázhatlanul igazol. Erről az elvi álláspontjáról ma sem tért le; meghozza ma is ereje teljes megfeszítésével áldozatait a nevelés oltárára. Ha a fejlődő kor minden követelményeinek nem tud is mindenben eleget tenni, — annak oka nem az akarat hiányában, de a megnövekedett igények és a megváltozott viszonyokban keresendő és található meg. Az 1868. évi XXXVIII-ik törvénycikk ugyanis közoktatási ügyünk szervezetében korszakalkotó. Ki van ebben mondva, hogy a nevelés ügye első sorban is állami érdek és e téren az állam fentartja magának a suprema inspectio jogát az iskolát fentartó egyházi hatóságok és felekezetekkel szemben is. Ezzel kezdetét vette hazánkban állam és egyház közt az erős, de nemes verseny, mely kétségkívül az oktatási ügy fellendülését vonta maga után. Hogy az állam, mint. nagyobb hatáskörű testület, melynek az anyagiakban is összehasonlíthatatlanul több eszköz áll rendelkezésére, mint a felekezeteknek, vagy épen az örökös szegénységgel küzdő protestantizmusnak. — e téren többé az egyházak által magát túlszárnyaltatni nem engedhette, az egészen természetes dolog. Ettől az időtől fogva az állami beavatkozás mindegyre erősebbé lett közoktatási ügyünkben, és úgy látszik, beláthatatlan időkre tetőpontját érte el az 1893-ik évi XXVI-ik t.-cikkben, mely a néptanítók fizetésének államsegély útján való kiegészítéséről is intézkedik. Azért mon-