Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-02 / 14. szám

vaival mi így felelhetünk : »Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy az élő Istennek a Fia« (János XI: 27.). Se. F. ISKOLAÜGY, Néhány szó az iskolai biblia kérdéséhez és még valami vallástanításunk érdekében. Azzal kezdem, hogy illesse elismerés Adorján Ferenc urat azért, hogy mindnyájunk lelkét — kik a vallástanítás mezején munkálkodunk — régen és mélyen foglalkoztató, egyszersmind nagyon fontos eszmét: az iskolai biblia eszméjét felszínre hozván, tárgyává tette azt vallástanításunk oly nagyon szükséges reformjának. Nem akarom én, a már megírottak után, bizonyítgatni az iskolai biblia szükségességét, mely bizonyítgatás, azt hiszem, fölösleges is volna; csupán egy eddig még nem említett szempontot akarok a közfigyelembe ajánlani, a mely szempont szerintem szintén szem előtt tartandó, iskolai bibliánk tervbe vett megkészítésénél. Mindnyájan tudjuk azt, hogy a bibliát, ezt a méltán úgynevezett »könyvek könyvét* más szemmel nézi a theologus, mással a nem theológus. A mi amarra kor-és vallástörténelmi, meg sok egyéb szempontból becses, ugyanaz a laikus előtt sokszor érthetetlen, ha ugyan nem megbotránkoztató. S minthogy az iskolai biblia szükségképen magával hozná ennek a családba való bevitelét is; — de meg az iskolai évek eltöltése után is csak ott maradna az a családban, — én úgy szeretném azt megszerkesztetni, hogy ott, a családban is szolgálatot tehetne; vagyis hogy lenne az iskolai biblia egyúttal családi biblia is. Ezéri tehát vigyázni szeretnék arra, hogy az ne legyen csupán kivonata a mi tisztes öreg bibliánknak — mely által könnyen rovására lehetne úgy az összefüggésnek és megértésnek, mint épen e miatt a kívánatos építésnek is; — hanem maradna az iskolai alakjában is annak, a mi: vallásos és erkölcsi életünk kiapadhatatlan kincses bányája, melyből az apák is, anyák is mindenkor meríthetnének, — s melyet aztán nem kellene elzárni a sublót fiókjába, hogy a gyermekek kezükbe ne vegyék olvasgatni. Míg tehát ez a szempont egyrészről még indokoltabbá teszi az iskolai biblia létrehozatalát, — másrészről nagy elővigyázató^ komoly studiumot igényel, melyet sikeresen végezni ambciója tárgyát képezheti nemcsak minden vallástanárnak, de bármely kiváló szakembernek, mondjuk theologiai profeszornak is; bár más oldalról elismerem, hogy vallástanáraink közelebb állanak a figyelembe veendő igények ismeretének forrásaihoz, ők foglalkozván közvetlenül a gyermekek és ifjak nagy seregével. Nem ismerem sem az angol, sem a német említett iskolai bibliákat s így nem tudom, hogy alkalmasak-e azok a mi viszonyaink között a szükséges célra; alkalmasak-e pl. családi bibliának is ? Ha igen, úgy ültesük át valamelyiket, ha így kevesebb fáradságba és költségbe kerülne, mint az egészen új szerkesztés. Bár megvallom, hogy én nem takarékoskodnám oly nagyon a fáradsággal: Bő kamatot hozó volna az, melyet nem sajnálhatna senki, — sem önmagától, sem egyházától. De épen mert ennyire szép tőkének tekintenék én egy ily — bár fáradságos munka eredményként létrejött — iskolai és egyúttal családi bibliát, s bár égető szükségünk van reá, mint vallástanításunk legfontosabb eszközére; — mégis nem szeretném elsietni a dolgot, csak azért, hogy pl. egy esztendővel előbb juthassunk birtokába. Ha már eddig el voltunk nélküle, egy esztendeig még ellehetünk. Az én véleményem tehát az volna, hogy vizsgáltassuk át mindenek előtt pár hozzá értő emberrel az említett idegen nyelvű iskolai bibliákat s mondjanak azokról véleményt (az átvizsgálás alatt szépen kibontakoznak azok a szempontok is, melyek vezették az idegen szerkesztőket s ezek bizonyosan tanulságosak lehetnek reánk nézve is). Majd megválik azután, hogy mit kell leghelyesebben cselekednünk: átültetést-e, vagy egészen új munkát. * * És most még valamit vallástanításunk érdekében! Általános és gyakori a panasz vallástanáraink ajakán, hogy tanulmányaik s végzett munkájuk után nem részesülnek sem anyagi, sem erkölcsi megfelelő jutalmazásban. Ehhez akarok én ez alkalommal hozzászólani; mert megyőződésem, hogy vallástanáraink jogi és anyagi viszonyainak rendezése nélkül, bármily nagy indrustiávai és pedagógiai ügyességgel járunk is el vallástanításunk reformálásában, csak fél munkát végeztünk. Az ú. n. főgimnáziumi rendes vallástanárok ügye, sok vajúdás után, majd csak dűlőre jut már a mindenható áilamkormánv közbelépésével, illetve segítségével. A közoktatásügyi miniszter megbízottai ugyanis az egyes iskolákkal, legalább az újabb időben, megkötött szerződésekben, kifejezetten is bevétetik a szerződés pontozatai közé, hogy a teljes főgimnázium 13 rendes tanára között egy rendes vallástanár is szerepeljen, ugyanolyon javadalommal, mint a többi szakok tanárai. Tehát egyetemes konventünk nemes és életrevaló intézkedésének megvalósításában, a magas kormány az államsegélyes iskoláknál, nemcsak hogy útjában nem áll, sőt támngatására siet felekezetünknek, — a mennyiben a nyújtott segítség megállapításánál, illetve az évi szükséglet felvételénél, egy rendes vallástanári javadalmat is mindenütt számításba vesz. De még tovább megy az államkormány: felveszi az ekként megválasztott rendes vallástanárt a középiskolai tanári nyugdíjintézetbe is. Hát ez szép dolog, jó dolog s nagyon rendén is van így! De hát azok a többi vallástanárok vagy katekheták, a kik nem saját iskoláinkban, hanem állami, községi vagy épen más felekezetű s nem is egy, hanem több középiskolában, alsó és felső fokú népoktatási intézetekben tanítanak, — mely intéze-