Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

most se akarunk tanulni, még most se tudunk hinni ? ! Elő tehát azzal az öt kenyérrel, — azzal a két hallal. Abból adjunk. Isten hű a maga Ígéreteihez, s majd meglátja minden kételkedő tanítvány, hogy nem kell sehova se szorulnunk. Majd meglátja mindenki, hogy az Úr ma is művel csodákat kételkedő szívek megszégyenítésére. De jól vigyázzunk arra a kenyérre, halra, hogy az mennyei legyen; — ugyanaz, a mely felett Jézus imádkozott. Mert ha a magunk sütését osztogatjuk : hamar elfogyatkozunk ós nem jő vissza belőle semmi. Óh ! milyen boldog lesz a mi egyházunk, a mikor minden tanítvány ama kenyeret osztja; a mikor senki se távozik a Krisztus mellől, mert mindenki megelégíttetik, még a pusztában is. Óh! milyen boldog utódok lesznek, kik a tizenkét kosár maradékot öröklendik! Gergely Antal. ISKOLAÜGY. A vallástanítás reformjához. »Qui tacet, consentire videtur*. Ezt mutatja bizonyára az a hallgatás, mely a budapesti ev. ref. egyház vallástanítási bizottságának dicséretre méltó törekvését és memorandumában kifejtett eszméit kiséri. — Ez a hallgatás legalább is azt az impressziót gyakorolja reánk, hogy a vidéki iskolák illetékes körei vagy beleegyeznek vallástanításunk olyan reformálásába, a minőt a memorandumban hangoztatott elvek alapjain, az illető egyházi főhatóság, a budapesti iskolákra nézve megállapítand. s a kerületi gyűlésnek és a Konventnek is elfogadásra ajánland; — vagy megvárják azt az időpontot, a mikor a memorandum szózata a jelzett fórumokig felhat és akkor fognak szót emelni ezen, mindnyájunkra nézve oly igen fontos ügyben. Ha tekintetbe veszszük az idők jeleit és azt, hogy vallástanításunk reformálásának már-már 12-ik órájában vagyunk: prófétai tehetség nélkül is előre jelezhetjük, hogy e reform, legalább a budapesti iskolákra nézve meg is valósuland; később pedig ki fog terjesztetni a kerület többi iskoláira is. Adja Isten, hogy mielőbb meg legyen ! Örömmel és a legmelegebben üdvözlünk minden reformot e fontos ügyben; mert hiszen a budapesti vallástanítási bizottság által felhozott bajok kétszeresen a mi bajaink, az aggodalmak kétszeresen a mi aggodalmaink is, s minthogy a kár és veszteség is kétszeresen szembeötlőbb és érzékenyebb a kisebb nyájban : a midőn bajaink orvoslásáról, aggodalmaink eloszlatásáról, veszteségeink korlátozásáról esik szó, mi sem lehetünk közönyösek. A legmelegebhen óhajtjuk tehát, hogy legyen meg mielőbb a budapesti iskolák vallástanítási reíormja; a memorandum szózata hasson fel a kerületi gyűlésig, jusson el a konventig, hogy a reform áldásaiban mi is részesüljünk. Azonban, mikor ezen áldásokról gondolkozom : eszembe jut a saját iskolám, s a hozzá hasonló többi, és pedig igen számos falusi elemi népiskola. Önkénytelenül is az a kérdés nyomul előtérbe, hogy a reformnak, épen az elemi iskolákat érintő áldása egyforma leendene-e Budapesten és künn a diaszpórákban ? Nem érzem magam feljogosítottnak arra, hogy bírálgassam a memorandumban hangoztatott eszméket. — még csak azokat sem, a melyek az elemi iskolákat érintik; mert hiszen erős meggyőződésem az, hogy azok az eszmék helyesek, — megvalósúlva hasznos és üdvös gyümölcsöket fognak teremni — Budapesten. De még erősebb meggyőződésem az, hogy a mi helyes a budapesti, vagy — mondjuk — a városi elemi iskolákban : nem mindig célravezető a falusiakban. — Ezen meggyőződésemet igazolandó, óhajtanék e pár szóban a vallástanítás reformjának alkotmányához egy porszemcskét vinni, hogy azt, a többivel együtt felépíteni segítsem. Nagyon is igaz a memorandum azon kijelentése, hogy míg a modern pedagógia a tanítás minden ágában új és célszerű módszert teremtett és rendszeresített, a lényegükben is megújult tudományok számára, s a gyermekek lelki fejlődésének megfelelő tankönyvekkel dolgozik : addig a mi vallástanításunk ma is a régi nyomokon halad, helytelen módszerrel, a lelki fejlődésnek épen meg nem felelő tankönyvekkel. — Mindez útját vágja annak, hogy vallástanításunk, illetve vallásos nevelésünk intenzívebb, végeredményében egyházunkra nézve üdvösebb, gyümölcsözőbb legyen. A módszernek helytelenségét, modern pedagógiánkkal szinte ellentétbe jutását, vallástani könyveink rosz és meg nem felelő voltát kétszeresen érezzük künn a falusi iskolákban, kik más körülmények között, gyengébb nevelendő anyaggal foglalkozva, rövidebb idő alatt vagyunk kötelezve a tanterv keresztülvitelére, a tananyag feldolgozására. Tudva levő, hogy a közoktatási törvény a falusi elemi iskolákra nézve a legtöbb helyen még mindig csak írott malaszt, mert minden pontjában nincs keresztül vive, s mostanában keresztül sem vihető. — Tudva levő az is, hogy milyen a mi — legtöbb helyen még csecsemő korában pálinkával elbutított nevelendő anyagunk; — végül tudva levő az is, — sit venia verbo — hogy a mi iskolai szorgalmi időnk határkövéül a kukoricát állította a szükség; a törést, mely után kezdődhetik, s a vetést, a mely előtt végződnie kell a tanításnak, épen azon növendékekre nézve, kik legalkalmasabbak a vallástanításra is. Ezen okok folytán a városi iskolákkal, tananyagunk feldolgozásában, lépést soha nem tarthatunk ; legkevésbé