Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

nyereket, adá a tanítványoknak, azok pedig a a sokaságnak. Es evének mindnyájan ós meg elégedének, és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral.® Jézusnak sok követője volt nálunk is, városokban és falvakban egyaránt, a kik nem sajnálták fáradságukat egykoron a pusztába is követni a Mestert, mert az gyógyít, vigasztal, megelevenít. Hejh ! pedig, de sokszor elhunyt felettük a nap; de sokszor szakadt rájuk az éj sötétje, s még se maradtak el mellőle. Hányszor borult el az evangélium követőinek napja; hány éjszakának sötét árnya alatt pusztított az ellenség soraink között: s Jézus követőinek száma még se fogyott, sőt inkább szaporodott. Most ezeknél hatalmasabb ellenség támadt szembe velünk. Puszta hely ez, — szegényes is, a merre járunk, — sóhajtják lépten-nyomon az aggódó tanítványok. A tömeg nagy, éhes; mit adjunk neki ? Éhesek a lelkek. Megelégülóst keresnek. Lépten-nyomon találkozunk a kutatók csapatával, kik keresik a helyeket, a hol megelégíttetnének. Éhesek a lelkek annyira, hogy még a tisztátalan ételtől sem riadnak vissza. Az, hogy manapság nincs az a képtelen babona, nincs az a szertelen theória, a mit egy nagy csomó ember mohón ne sietne lelke táplálékaként venni, nem ezt jelenti-e? Lázas sietséggel tömik magukba az emberek az úton-útfélen talált hulladékot is, csakhogy az éhség csillapuljon. Éhesek a lelkek. Mi, a csüggedező tanítványok pedig küldözzük őket a szomszéd falvakba : a tudomány, a filozófia, az eszthetika, a természettan, a csillagászat, az élettan, a régiségtan, s nem tudom ón még milyen nevű ismeretek városaiba és falvaiba, hogy vegyenek maguknak eleséget. Pedig, ha nem biztatnánk is őket: mennek a maguk ösztöne után. Nem ón találtam ki pedig ezt, hanem az a sok panasz, az a sok kiáltó statisztikai adat, a mely hétről-hétre napvilágot lát egyházi lapjainkban : ezek beszélik, hogy már is sokan vannak, a kik a fennebb nevezett szomszéd községekbe mentek, hogy lelkük éhségét és szomját megolthassák. Még többen vannak pedig útban arra felé. Mi pedig, az Istennek szolgái, sóhajtozunk nagy búsan, mert azt hiszszük, hogy nincs mit adnunk nekik 1 Mert azzal a szerény öt kenyérrel, meg két halacskával ; a szegényes, ósdi, eszmeköróre szűk, fogalmaiban nem modern és nem tudományos Bibliával hogy is tudnánk jól tartani ennyi millió lelket?! így sopánkodva engedjük őket táplálék nélkül menni tova, s már csöndesen bele is nyugszunk, hogy annak így kell lenni ; — el kell menniök. Némelyek ki is számították már, mikor fogyunk el egészen! y)Nem kell elmenniök« — ezt mondja az Úr — »Adjatok ti nekik enniök.« Ezt mondja nekünk nap nap után. És mi is csodálkozva nézünk reá, és kételkedve mondogatjuk : »Nincsen több öt kenyerünknél és két halunknál.« Pedig tiszta világos, isteni rendelés íme, hogy a kik valaha Jézushoz jöttek, azoknak nem kell elmenniök az éhség miatt. Abból adjunk nekik, a mink van, ha még olyan kicsinynek látszik is az, s ha még olyan csekélynek állítják is azt. Micsoda hatalmas szó ez : nem kell elmenniök,.— ne féljetek. Nem vagyunk rászorulva a szomszéd falvak gazdagságára, élelmére. Abból megelégülhet mindenki, a mi nálunk vagyon. Azok a megszegett kenyerek, melyek felett Krisztus imádkozott, a mi kezünkben vannak. Abból adjatok. Áldott kenyerek azok ! Ne féljen attól senki, hogy valaha elfogyjon kezéből. Csak azt ne felejtsük, hogy abból adjunk, a melyik felett Jézus imádkozott. Nem igaz az, hogy nem tudnánk megelégíteni az embereket, s hogy az éhes lelkeknek tőlünk távozniok kellene. Nem igaz az, hogy a keresztyénség nem képes már kielégíteni a lelkeket. Nem igaz az, hogy a keresztyén igazságok nem volnának elég nagyok, nem lennének elegendők a lelkek megelógitésére. Az a szentelt kenyér, az Istennek áldott igéje, nálunk vagyon. És ha látszólag kicsiny is; de soha el nem fogyó. Sőt mennél inkább igyekszünk szótosztani, annál nagyobb lesz a maradék, a mit összeszedhetünk. Mennél szélesebb körben terjeszted az igazságot, szeretetet: annál több szívből fog az visszasugározni reád. Mennél több darabra töröcl az öt kenyereket: annál több lesz a tizenkét kosarak száma, a melyek megmaradnak neked. Nem is tudjuk mi azt, mekkora kincs az Isten igéje. Soha el nem fogyó, örök tőke ; kiapadhatatlan forrás; erőknek ós hatalmasságoknak kútfeje. Mennyei kenyér ós mennyei ital, a melyből ha valaki eszik és iszik : soha többé meg nem éhezik s meg nem szomjúhozik. A tudomány, művészet, hatalom, gyönyör dúsan rakott tárházai, hová oly szívesen megyeri az éhező lélek : mind kimeríthetők, mert véges, földi dolgokkal telvék. Az Isten igéje peclig soha el nem fogy; mert élő, mert végtelen, mert örök, mert isteni. És mi mégis a mi balga kételyeinkkel, földhöz kapkodásunkban hányszor hiszszük, hogy amazokból kell megelégíttetnünk, míg emezt hitetlenül forgatjuk kezeink között. Pedig az Úr már annyiszor, — még mindig — megszégyenítő kételkedő, kicsinyhitű tanítványait, ós mi még 25 >