Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-10 / 10. szám

hazugságot is. Dr. Hortonnak eme vádja ellenében egyháza tanításának védelmére felolvasást tartott nem régen Shmith páter, arról, hogy *a katholikusoknak megvan-e engedve a hazugság ?« Es csakugyan sikerült neki megszilárdítani dr. Horton ama vádját, hogy a római katbolicizmus moraltheológiája megengedi a szükségbeli hazugságot. A páter abból indult ki, hogy a társadalmi életben vannak esetek, mikor kénytelenek vagyunk »nem«-mel és »nem tudom «mai felelni, mert csak így őrizhetjük meg titkunkat, és ugyanekkor némileg igazat is mondunk. Például jön egy látogató valakihez s kérdi a cselédet: itthon van-e N. N. ur ? Az azt mondja: »nincs itthon* — holott igenis otthon van — de nem a látogató számára. És ez esetben senki se mondhatja, hogy hazudott volna. Vagy idézzük más példáját. A. tudakozódik B.-től C. vagyoni viszonyai felől. —B. »nem tudom«-mal felel, pedig jól tudja annak a vagyoni állapotát. Még sem hazudott, mert A. nem várhatja B.-től, hogy C.-nek bizalmával visszaéljen. B. joggal fölteheti, hogy A. azt kérdezte tőle: »Ha szavát nem adta C-nek, mondja meg nekem, milyen anyagi viszonyok közt van C. ?« A komoly angolok azt mondják erre az okoskodásra: Meglehet, hogy a társadalmi életben sokszor használják ezt a kényelmes kisegílő eszközt; de az a moraltheológia, mely védeni és igazolni tudja az ily »szükségbeli hazugságot,« bizonyára széltében-hosszában él is vele, ha az >egyház* érdekei követelik. — Shmith páter világosan demonstrálta, hogy a jezsuita »finis sanctificat média* és a »reservatio mentális* elvek ma is érvényben vannak. Angliában a disszentereknek nevezett szabad protestáns felekezetek megértették az idők jelét. Részben, hogy a szabadságot mégse na mítéssel fenyegető romanizmus terjedése ellen sikerrel működhessenek, részben, hogy kitűzött céljukat megvalósíthassák, időnként közös értekezleteket szoktak tartani. így a mult január hó közepe táján együtt tanácskoztak a baptisták, methodisták, presbiteriánok és congregácionalisták küldöttjei. Előttük dr. Clifford értekezett a szabad egyházak eszményéről, melyei a következő négy pontba foglalva ismertetünk : 1. A szabad egyházak főrendeltetése, hogy a híveket szentekké nevelje. Nem olyan kalendáriombeli egyházi szentekké, hanem olyan férfiakká és nőkké, a kik otthon és házukon kivül, munkájukban és pihenésükben, a hét minden napján szenten és tisztán éljenek. 2. Másik feladata a szabad egyházaknak a felebaráti szeretet terjesztése. Mely igen jó és mely gyönyörűséges az atyafiaknak egyességben való lakásuk ; mely áldott dolog, ha a keresztyén egyházi tagok szive és lelke összhangzásban van. Isten úgy akarta, hogy a felebaráti szeretet az egyházon belől fejlődjék ki és az egyház az egyetemes felebaráti szeretet kifejlődésének eszköze legyen. Ezért az egyházban nem szabad a kasztrendszer legcsekélyebb nyomát sem megtűrni, mert az emberietlen és keresztyéntelen. Külsőleg különbözünk egymástól, de az egyházon belül tanuljuk meg azt keresni, a mi nem elválaszt, hanem egyesít bennünket. 3. A hittéritői szellemet foglalkoztatni, fejlesztenünk kell. 4. Végül az egyház azért alapíttatott, hogy az igazság megszilárduljon a földön. Igazaknak kell lennünk embertársainkkal való érintkezésünkben; az igazságot érvényesítenünk kell politikai és társadalmi intézményeinkben. Nem elég, hogy az igazságról fellengzően beszéljünk, hanem gyakoroljuk is azt mindenkor és mindenben. A szabad egyházak egymáshoz való felekezetközi viszonyáról szólva, dr. Clifford kiemeli, hogy azért szövetkeztek, hogy összevetett vállakkal munkálva, mindegyik egyház biztosabban elérhesse kitűzött célját. Azért arra kell igyekezniük, hogy az egymás iránt netalán táplált irigység, rosz indulat kiirtassék a keblekből. Teljes erővel igyekezzenek az új-szövetséget a maga egyszerűségében és tisztaságában megtartani és megvédeni a romanizmus és a Róma felé kacsintgató anglikánizmus ellenében. A szabad egyházakhoz tartozó keresztyénekben semmi sem gerjeszthet oly szégyent, fájdalmat és botránkozást, mint ez az újra töléledt romanizmus. Ez a mozgalom tönkre akarja lenni, el akarja törölni nemzeti életünk legdicsőbb vonásait. Bár hiszi, hogy sokan őszintén és tiszta meggyőződésből csatlakoznak amaz irányhoz, de mégis mint csalás, árulás, álnokság és hazugság nyilvánul a romanizmus az anglikán egyházban. Orvul támadja meg az angol egyházat, hogy protestantizmusából megfoszsza. Krisztus helyére az áldozárt akarja állítani; a személyes vallást egy érzéki és a papi tekintélyen alapuló vallásrendszerrel akarja fölcserélni. A szabad egyházak tagjainak tehát támogatniok kell az evangéliumhoz hű anglikánokat; annyival is inkább, mert a püspökökben bizni s azoktól jót várni nem lehet, mivel azok maguk is többnyire tagjai a romanizáló titkos társulatnak. Másik kötelességük pedig az, hogy híven ápolják maguk között az egység, az összetartozandóság érzetét. Ezt az egyesülést ép úgy nem a szabad egyházak értekezlete teremtette, miként a kis ibolya nem teremti a tavaszt. Ismerjék fel a törekvésben Krisztus szellemének munkáját. Egymás mellé sorakoztak, mert velük van a Krisztus. A legutóbbi 30—40 év nagy eseményei erről tesznek bizonyságot. Ha visszatekintenek, látniok kell azt a szellemi és erkölcsi impulzust, melyet a Krisztustól vettek, hogy az ő akaratát megvalósítsák. Chr. W. után —a—s. Külföldi szemle. Egy érdekes és rendkívül ritka könyvecske akadt a minap a kezembe. Címe : Die alté Religion, das ist ein Tractat, darin ganz herrlich, kurtz und sinnreich aus der H. Schrifft, aus der Antiquitat, und aus der Vcrnunfft erwiesen wird, dass die Religion der evang. Kirchen die uhralte Religion, und hingegen die Religion der römischen Kirche eine neue und von Menschen erfundene Religion sei«. írója Hall József, endoni angol püspök; németre fordította Grossgebauer Theophilus, rostocki lelkész. Megjelent kis 8-adrét alakban 1662-ben majnai Frankfurtban.