Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-10 / 10. szám

élet természetével kevéssé ismerős politikus világiak biztatását készpénznek vették, beláthatják, hogy csalódtak és olyan pénzt fogadtak el, a melyet senki sem vált be, legkevésbé pedig az idő. A hitközönyösség, az egyházi atlanság, a szektáskodás s az ellenünk törő pápistaság mind inkább behatol a külső (örvény védő falaitól megfosztott sorainkba, s nemis egyenként, hanem családonként s egész tömegekben ragadja el azokat, a kiknek lelkében nem volt, vagy igen gyengén volt meg az igaz hit s az egyház szeretete. Hasztalan immár a leplezgetés és az a hangzatos, de épen nem keresztyéni, nem protestánsokhoz illő mentség, hogy csak a férgese hull; mert hiszen az okos és előrelátó gazda meg tudja ma már vécleni gyümölcsét a férgektől, s elvégre is bajnak kell lennie magában az olyan fában is, a mely kihozza ugyan virágját, de gyümölcsét éretlenül elhullatja. »Minden jó fa jó gyümölcsöt terem — a megveszett fa pedig hitvány gyümölcsöt terem . . . Valamely fa nem terem jó gyümölcsöt: kivágattatik és a tűzre vettetiker — mondja azÜclvözitő (Máté 7: 17. 19.) Hagyjunk hát fel az idő gyógyító hatalmában vetett hiu reménykedéssel, a leplezgetésscl s a kerésztyénietlen mentegetőzéssel! A helyeit álljunk munkába igazán, hogy megtarthassuk azt, a mi már elveszendőnek látszik. E munkát akarják folytatni a Budapesten megkezdett belmissziói értekezletek; de nem elég, hogy ezek csak Budapesten tartassanak. Szervezni kellene azokat mindenütt, mert nincs egyetlen egy gyülekezetünk sem, a hol a mai viszonyok közt ne volna szükség arra, hogy az egyház vezetői s az egyházukat szerető hívek kezet fogjanak az egyház megtartásának és építésének nemes munkájában, s a hol üdvös eredményt ne hozna létre a testvér protestáns egyházak ily célú közös munkálkodása. Ezeken az értekezleteken meg lehet beszélni mindazt, a mi az egyház megtartására és építésére tartozik, s a bajok felismerése, a szükséges teendők megállapítása által ezek olyan szervévé válhatnának egyházi életünknek, a melyből életerő, pezsgés áradhatna ki a lelki gondozás minden téreire. A bel misszió sürgetésével szemben a legtöbben azt hozzák fel, hogy a lelkész vagy a lelkészek nem tehetnek mindent egymaguk. Magunk is elismerjük ezt; de miután okvetlenül dolgoznunk kell, ha egyházunkat szétzülleni hagyni nem akarjuk, s miután egymagunk nem vagyunk képesek mindent elvégezni, a mi szükséges,— természetes dolog, hogy segítőtársakat kell keresnünk. Kikben kereshetnénk ezt másokban, mint gyülekezeteink egyház-szerető tagjaiban? De hogy valóban segítségünkre is siessenek, fel kell hívnunk őket arra. S e végre semmi sem alkalmasabb, mint az olyan bizalmas értekezletek, a milyeneket a budapesti protestáns egyházak igaz tagjai megkezdettek. Ezeken a bizalmas konferenciákon ismerhetjük meg, hogy hol a baj s mik lehetnek annak orvosszerei; itt forrhat össze lelkünk a közös törekvésben s itt nyerhet lelkünk erőt, bátorságot, reménységet a győzelemre. Egy ember csak egy ember, bármily nagy erejű és nagy buzgóságú legyen is, s mindenek elvégzésére képtelen; de ha csak néhányan fognak is kezet s egyesítik erőiket egy közös cél elérésére, bizonyára jobban el is érhetik, vagy legalább is megközelíthetik. Az egyház megtartásának és építésének munkája nem csak a papok dolga, ele édes mindnyájunké, s abban részt vehet mindenki; sőt részt kell vennie, ha egyházát igazán szereti. Erre a részvételre azonban fel kell hívni mindenkit s munkateret kell kimutatni mindenkinek. Az egyház a Krisztus teste, — de a test nem egy tag, hanem sok. »Némelyeket pedig rendelt az Isten az anyaszentegyházban, először apostolokul, azután prófétákul, harmadszor tanítókul; azután rendelt erőket, azután gyógyításnak ajándékait, szegényeknek segítőit, igazgatókat, nyelveknek különböző nemeiU (I. Kor. 12 : 28.). Egyikünk egyikével, másikunk másikával lehetünk ez adományoknak felruházva,— de jóllehet a tagok sokak s mindazáltal a test egy, úgy, közösen munkálva, egymással egyetértve építhetjük a testet: az anyaszentegyh áZclt. * Értsen tehát egyet minden tag; s ha mindnyájan híven munkálkodunk azon a téren, a melyre a nekünk adatott ajándék képesít, okkor megépülünk s megépül evangéliomi egyházunk is velünk együtt. Hamar István. ISKOLAÜGY. Az iskolai bibliáról. Miként Keresztesi úr, úgy én is lanienlációval kezdhetném, és senki se mondhatná, hogy nincs igazam. De hát minek panaszkodjam, hiszen nálunk már annak sincs foganata. Panasz helyett tehát inkább örömemnek adok kifejezést, hogy a Prot. E. és I. Lap mult évi december hó 4-iki 49. számában megjelent indítványom meghalgattatásra talált. Igaz, hogy ez ideig egyedül csak Keresztesi úr részéről, de nekem ez is elég, hogy a már teljesen veszendőnek hit ügy mellett újra néhány szót szóljak. Keresztesi úr Lapunk f. é. 8. számában igen helyesen jegyzi meg, hogy egy teljesen eredeti magyar iskolai