Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-12 / 7. szám

tes folyománya armak a szellemnek, melytől Wolafka Debrecen megújhodását és lényegében való átváltozását várja. S mint a jelek mutatják, nem hiába. Ellenfelünk serény, fáradhatatlan; mi pedig; mozdulatlanok vagyunk. Ha újabb-újabb tért veszítünk, ha ellenfelünket egész a vakmerőségig felbátorítjuk, saját gyámoltalanságunknak és közönyösségünknek köszönjük*. — Sajnálatos dolgok bizony ezek; de engedjen meg a nagy debreceni ref. egyház, ha azt kérdezzük, hogy ha Wolafka úr egymaga ott tud lenni mindenütt, a hol egyháza érdekeit kell támogatni és előre vinni, s egymaga képes Debrecenben, a régi kálvi­nista Rómában halászgatni és a ref. egyház és iskolák ügyét megakasztani, — hát a nagy debreceni egyház és iskola nem tudja sorompóba állítani papjait, tanárait, hogy az egyház és iskola érdekeit megvédelmezzék s kikerül­tessék a várossal is az ilyen arculcsapást, mint a milyet Wolafka úrtól szenvedeti!? Atyámfiai! ne panaszkodjunk, hanem álljunk a munkába, mert a Wolafka-féle pápás propagandát késő lamentációkkal meg nem állítjuk soha. Annak csak a buzgó munkálkodás s az éber vigyázás vethet gátat! EGYESÜLET. A Lorántffy Zsuzsánna-egyesület közgyűlése a Lónyay-utcai főgimnáziumban mult héten tartatott meg Szilassy Aladárné elnöklete alatt. Előzőleg istentisztelet volt a Kálvin-téri templomban, hol Hamar István imád­sága után Gergely A. fogházi lelkész tartott szép alkalmi be­szédet a könyörülő szamaritánusról; a szép énekkart pedig Krausz G. tanította be és vezette. A templomból a főgimná­ziumba vonult át a díszes közönség, hol Szőts F. theologiai igazgató rövid fohásza után Szilassy Aladárné csinos beszéddel nyitotta meg a közgyűlést. (A megnyitó Lapunk mai számában olvasható. Szerk.) Utána Dessewffy Emma egyesületi titkár az anya-egyesület, Szabó Aladár a budai fiók-egvesület működéséről olvasták föl évi jelentésüket. A Lorántffy-egyesület tagjai valóban lélekemelő keresztyén munkásságot fejtenek ki. Látogatják, segítik (ruhával, élelmiszerekkel, pénzzel stb.) és vigasztalják a szegé­nyeket, kiknek száma most már több százra emelkedett. Az elhagyott gyermekeket vallás-erkölc.sileg nemesítik, a zülléstől védik és mentik. 12 szegény árvagyermeket neveltetnek Pesten és Török-Szentmiklóson. 10 vasárnapi iskolában vezetik a kisdedeket a Jézus Krisztushoz. Vasárnap délutánonként a szolgálatban levő fiatal lányok vallás-erkölcsi gondozásával foglalkoznak. Magok pedig minden hétfőn délután úgynevezett varró-órára gyűlnek össze s itt biblia-magyarázat által erősítik evangéliumi keresztyén hitöket. Nemes munkájukat most már évről­évre hatályosabban támogatják az egyháziasabb körök. Legfényesebben bizonyítják ezt a pénztári jelentés adatai, melyeket Szőts Farkasné egyesületi pénztárnok olvasott fel. Szaporodnak az egyesület tagjai, kik a mult évben 850 frt új alapítványt adtak. Növekszenek az egyesület pártfogói is, kik között a két Degenfeld nővér (herceg Odescalchi Gyuláné és gróf Károlyi Tiborné) főúri körökben több mint tízezer frtot gyűjtött az egyesület helyiség-alapjára. Emelkedik az egyesület segítő ereje is, mert immár 8317 frtot for­díthatott nemes céljaira. Gyarapszik az egyesület vagyona is, mert alapítványi tőkéje, a mult évi harmadfél ezer frt közel tizenhét ezer frtra emelkedett. És a mi talán a legörvendetesebb, folyton növekedik a tagok buzgósága és tevékenysége is, miről a beterjesztett jelentések alap­ján bőséges alkalma volt meggyőződni a közgyűlésnek. A tagok örömének s a vezetők iránt érzett köszönetnek és elismerésnek Szász Károly püspök úr adott kifejezést ama szép beszédben, melyet hosszas tetszésnyilvánítással foga­dott a népes közgyűlés. A jelen közgyűlésnek még külö­nös érdekességet kölcsönzött az ev. keresztyén nőegyesü­letek londoni központi bizottsága titkárának, miss Rey­nolds-nak jelenléte, kit az egyesület nevében Szabó Ala­dár vál. tag üdvözölt, szép angol beszédben, mit az ér­dekes miss lelkes angol beszédben viszonzott, átadva a magyar bittestvéreknek az angolországi és amerikai rokon­egyesületek üdvözletét s arra buzdítva egyesületünkei, hogy maradjon hű az eddig követett Krisztusi szellemhez, mire imaszerűleg kéri a jó Isten áldását. A közgyűlés nagyon szívélyesen fogadta az amerikai származású ro­konszenves hölgyet, ki előzőleg és azután is több mun­káját megszemlélte s Lorántffy egyesületnek. A közgyűlés határozatai közül megemlítjük még, hogy herceg Odes­calchi Gvulánénak és gróf' Károlyi Tibornénak, az egye­sület iránt tanúsított munkás szeretetökért jegyzőkönyvi, köszönetet és elismerést szavazott; hogy Szász Károly püspök urat örökös tiszteletbeli tagjává választotta; hogy a választmány által néhai jó királynénk emléke megörö­kítésére kezdeményezett * Erzsébet-alap* -hoz a mult évi pénztármaradékból 10Ö forint, alapítványt csatoltatott stb. A hangulatos közgyűlést Szabó Aladár kenetes imája fe­jezte be, s ezután a tagok és vendégek szeretet vendégsé­get tartottak a főgimnázium dísztermében. (F.) KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. Szabolcska Mihályt, a jeles költőt, egymásután két kitüntetés érte. Csak nemrég vá­lasztotta meg papjává a temesvári ref. egyház, — folyó hó 1-én pedig a Kisfaludi- társaság azzal tüntette ki, hogy rendes tagjává választotta. Mindkét kitüntetéshez a leg­szívesebben gratulálunk. * Orosz tudatlanság. Hogy mily alacsony értelmi színvonalon áll a hatalmas orosz birodalom népe, mutatja a pétervári katonai statisztikai hivatalnak a katonák írás és olvasás ismeretéről közlött kimutatása. A mult évben bevonult újoncoknak csupán 40 százaléka tudott írni és olvasni, a mi következtetést enged vonni a birodalom többi népeinek értelmiségére is. A tavalyi újoncok már a fiatalabb generációból kerültek ki, a melynek pedig inkább volt már alkalma, hogy a műveltség ábécéjét, az irást és olvasást megismerje. Ha ezeknek is csak 40 százaléka rendelkezett ez elemi ismeretekkel, mily szomorú lehet az állapot e tekintetben az idősebbek között?! Nem igen

Next

/
Oldalképek
Tartalom