Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-12 / 7. szám

István mult évi cikksorazatának egyes pontjai felett, s a legutóbbi számban Erőss Lajos tiltakozik a halottak napjának Hajnal István által indítványozott megünneplése s a sírok kivilágítása ellen; történetileg és dogmatikailag mutatván ki, hogy a halottak napjának megünneplése teljesen pápista szokás, s ellenkezik a tiszta keresztyénséggel. — A Sárospataki Lapok-ban Szuhay Benedek ir a revideált ó-testamentomról, s szinte magasztalólag emlékezik meg a rajta végzett revízióról. Azt indítványozza, hogy az új ó-testamentom címalapjára nyomassák a Károli neve után a revideálok neveit is. — Szép ez az elismerés, de alig hiszszük, hogy a revízióban résztvettek közül csak egy is kívánná, hogy neve az »istenes vén emberé* mellett szerepeljen. Templomavatás. Január hó 29-én avatta fel és adta át magasztos rendeltetésének a bobai gyülekezet újjá épített templomát Gyuráts Ferenc dunántúli püspök, Varga Gyula esperes, a kemenesalji lelkészek, Kovács Sándor pozsonyi theol. tanár és rendkívül nagy helybeli és vidéki közönség jelenlétében. ISKOLA. Krausz Gusztáv reform, zeneiskolája február 5-én, a református főgimnázium dísztermében tartotta meg fennállása óta 11-dik növendék-hangversenyét. A matiné alkalmából az érdeklődő közönség zsúfolásig megtöltötte a dísztermet és mellékhelyiségeit. A 12 számból álló műsoron volt zongora-, hegedű-, cimbalom-játék és ének is. A kis növendékek játéka kitűnő vezetésről, jó iskoláról tanúskodott, mit az érdekelt szülők és az egyházi elöljárók is örömmel fogadtak, mert Krausz Gusztáv a Kálvin-téri templom orgonistája és énektanár a főiskola akadémiai és főgimnáziumi szakaiban. Csak előre! A debreceni ref. főiskolán, a lemondott dr. Kovács Sándor helyébe az akadémiai tanács, mult hó 30-án Csiky Lajos, theol. akadémiai tanárt választotta meg akadémiai igazgatóvá; az eképen megürült theol. dékáni állást pedig dr. Erdős Józseffel töltötte be. Strucmadár-politika. Adj a tótnak szállást, kiver a házból — mondja a tréfás példabeszéd; de sokszor igaza is van, a mint ezt Debrecen városának és Wolafka Nándor, debreceni címzetes püspöknek az esete bizonyítja. Említettük már, hogy a debreceni ref. egyház egy tanítónő-képezdét akar felállítani s ehez a városi tanács 20 ezer forintot javasolt, oly módon, hogy az építési anyagok folyó árban a várostól vásároltassanak s ennek beszámítása után még 8—9000 frt készpénzt adna. Mult hó 26-án tárgyalta a kérdést a városi tanács s Wolafka püspök úr »strucmadár-politika* ékes névvel tisztelte meg a tanács javaslatát,, azzal argumentálva, hogy hiszen van már Debrecenben egy női tanítónőképezde, a mely nem kér a várostól egy krajcárt sem, s íme most egy másik, hasonnemű intézmény létesítésére ezreket akar a tanács elpocsékolni. Hogy melyik az a már meglevő tanítónőképezde, azt a Debreceni Prot. Lapban — f. a következőleg világítja meg, s Wolaíka úr működéséhez a következő megjegyzéseket fűzi: »Két évvel ezelőtt a katholikus Szvetits alapból dr. Wolafka Nándor egy felsőbb leányiskolát állított fel, melyben a tanítást a Miaszonvunkról nevezett iskolanővérekre bízta. Ezzel a néhány tanerővel nemcsak felsőbb leányiskolát szervezett, hanem a jelen tanév elején egy tanítónőképezdével is meglepte Debrecent. Nagyon, misztikus intézmény ez, melyről a világ, de még az illetékes hatóságok is édes-keveset tudnak. De talán épen azért a közönség képzelete rendkívül fel van tüzelve, s a kellő tanerők, tanterv és paedagogiai elv nélkül működő intézetben Debrecen csudáját látják. Állítólag egyszerre két. évfolyamot létesítettek, melyekbe a fölvételt nem a törvényszerű minősítéshez kötötték, hanem vagy Wolafka és a nővérek belátása, vagy kinek-kinek egyéni bátorsága szabta meg, hogy az első vagy a második évfolyamra iratkozzék be. Ily intézettel akart Wolafka bennünket megelőzni, számítván (és nem hiába) az emberek hiszékenységére, holott még felsőbb leányiskolája is a kezdet stádiumában van; nyilvános jellege nincs, tehát messze áll a mi debreceni felsőbb leányiskolánktól, melynek nemcsak nyilvánossági jogot adott a közoktatási kormány, hanem elismerte elsőrendű (teljes 6 osztályú) nevelő-intézetnek, a milyen az országban kevés van s a melyhez csak két évfolyamot kell még kapcsolni, hogy előálljon a teljes tanítónőképző. Nekünk tehát már is többünk van, mint a Wolafka magán, misztikus képzőintézete. De hát ő jobban tudja árulni a portékáját. Bizonyos azonban, hogy nemcsak beszélni, hanem tenni is tud. Bámulatos tevékenységet fejt ki, hogy a katholilicizmus térfoglalását előbbre vigye, templomban, iskolában, társadalomban egyaránt. A tanítónőképzőjében pl. minden elfoglaltatása mellett is két tantárgyat tanít. E mellett óvja báránykáit, sőt a mieinkkel is szaporítani szeretné. Ezért ellenére van, hogy az intézetbe a mi egyik lelkészünk bejár a vallást tanítani a ref. növendékeknek. A dolgot megfordítani azonban nem kívánja. Mindenütt ott van, tesz, vesz, agitál, embereket gyűjt, pártokat szervez, szóval a halieütika minden művészetét gyakorolja. — Mi pedig ülünk a suton, nem verjük a dobot, hallgatunk, — így hát sok méltatlanság megesik rajtunk. Ezért hivatkozhatott Wolafka, minden ellenmondás nélkül, a városi közgyűlésen az ő tanitónőképezdéjére, s ezért vethette szemére a városnak a strucmadár-politikát. Hogy micsoda sérelem történik még meg ezután rajtunk Debrecenben, szinte elképzelhetetlen. Mi van még itt meg a kálvinista Rómából, mikor ennek a tanácskozó házában megszégyenítő névvel illeti egy kath. plébánus a közgyűlést, a miért ref. tanintézet létrejöveteléhez nyújt támogatást ! ? Nem álmodtuk soha, hogy Debrecen érintetlenül megmarad kálvinistának; de nem hittük, hogy ide jut. Persze, az nem volt strucmadár-politika, a mikor Debrecen varosa 100.000 frtot szavazott meg a piarista gimnázium kiegészítésére! ]Az sem volt strucmadár-politika, a mikor a ref. egyetemre javaslatba hozott 2 millió forint ügyét ad acta tették. Az sem volt, a mikor a ref. főgimnáziumban felállítandó párhuzamos osztályok szervezési költségeit egy, azaz egy évre szavazta meg a közgyűlés. Az sem az, hogy a kath. templom renoválására, ha kell, tizezerek állanak a városi pénztárban, s a mi szegény ispotálytemplomunk összedől, de a város nem ad reá egy fillért sem. Az sem az, hogy a kath. tanítók lakbérét vita nélkül emelte fel a városi közgyűlés; de ha a kényszer egy ref. tanítót arra visz, hogy a saját lakását is átengedje tanteremnek, a város ez esetben semmi kötelezettséget nem érez. Az sem az, hogy a város érdekében fentartott kollégiumi nyilvános olvasóterem ellátására 2000 frt helyett csak 800 frtot lát jónak megszavazni. Nem, mindez nem strucmadár-politika, hanem természe-