Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-12 / 7. szám

4. §-a szerint nyugdíji és végkielégítési igényét veszti, a ki önként lemond állásáról. Nem szólunk arról bővebben, hogy ilyen viszonyok között a körlelkósznek nincs nagyobb ós hőbb óhaja, minthogy rendes lelkészi állásra meneküljön. Kötelezett tagja lévén a kerületi nyugdíjintézetnek, ide fizet, illetőleg járandóságából tagdíjait levonják; de szívesen veszti a be fizetett díjakat, ha megfelelő rendes papi állást szerezhet valahol. — De ha ezt most mellőzzük is, lehetetlen reá nem mutatnunk arra az anomál helyzetre, hogy papot, közkereset nélkül, tehát csak úgy brevi manu végkielégíteni és hivatalából kitudni lehetséges. Hiszen ha oly mulasztások, vagy cselekvónyek terhelik, a melyek miatt büntethető a pap, a fegyelmi törvények ott állanak az egyházi főhatóság rendelkezésére; ha pedig ilyenekben nem hibás, miképen történhetik meg a hivatalból való végkielégítés, vagy nyugdíjazás ? Ha a zsinati törvény 191. §-a el nem rendelné is, hogy a lelkészválasztás hatálya a megválasztottnak egész életidejére kiterjed, pusztán az erdélyi Utasítás 199. §. b~) pontjának első sora, mely a kinevezésről azt mondja, hogy az életfogytiglanra szól, már magában kizárná az ilyen pap-felmondást. Sajátságos, hogy egy ós ugyanazon szakaszban a kodifikátor képes magamagának ellent mondani. — A papi állás méltósága, a papra bizott sáfárkodás nagysága nem engedi, hogy ma egyáltalában lehessen efféle rendelkezés. Maguknak a papoknak kell tiltakozniok az ellen, hogy szolgatársaik, kik körlelkószségekben vannak alkalmazva, ilyen megalázó helyzetben lehessenek. Az elmondottakkal még nincs befejezve az, a mit az erdélyi kerület a missziói-papokról rendek Az iga, a súlyos részletek elvesztenék fontosságukat, ha melléjük fel nem sorolnók a ked vezményeket is. Ezekben tűnik ki igazán az egész szabályzat gyarlósága, mert meglátszik, hogy a kodifikátornak még csak fogalma sem volt arról a roppant súlyú jog- ós móltányosságellenes intézkedésről, illetőleg annak terhes voltáról, mikor a keserű lapdacshoz az édes port is hozzá keverte. íme! A körlelkósz kötelezett tagja az egyházkerületi özvegy- árva gyámintézetnek. Hogy ez mit tesz, arról már röviden szólottunk fentebb, midőn a végkielégítés és nyugdíj azas gyarló és bizonytalan voltára reá mutattunk. — A körlelkész jogosult, de nem kötelezett tag lenni egyházmegyéje gyámintézetében. Ehez nincs mit hozzá tennünk. — De legérdekesebb a c) pont, mely a körlelkószeknek jogot ad (quo iure ?) arra, hogy két évet meghaladó misszionáriusi szolgálat után másodosztályú, és öt évet meghaladó misszionáriusi szolgálat után első osztályú papi állásra is megválaszhatók. — Tessék most megnézni a zsinati törvény 186. §-át és ki fog tűnni, hogy a nagy előny, a melyet a kerület a terhes szolgálatért és örökös bizonytalanságért ad, igazán semmi, mert csakis elégséges osztályzatú körlelkész ós csakis 2-ik osztályú egyházba való pályázásnál nyer előnyt. Jeles ós jó épen semmit, sőt a 186. §. sokkal liberálisabb; és még az elégséges osztályzatú is lehet öt óv után első osztályú egyházközségben pap, ha az Utasítás 199. §-ának c) pontjában foglalt, egyfelől nevetséges, másfelől — a formájánál fogva — jogosulatlanul statuálhatni hitt előny nem kínálkozik is számára. Miután a körlelkészek helyzetét ós jogállását az eddigiekben ismertettük, most még csak a statuálás jogalapjára kívánunk egy pár pillantást vetni. A körlelkészek viszonyát rendező szabályzat 1887-ben hozatott. Már ekkor érvényben volt a debreceni zsinat 9. §-a, ele általános és kimondott jogelv volt mindenfelé a papi állásnak választás útján való betöltése, nemkülönben az is, hogy a választás érvénye a megválasztottnak egész életére kiterjed. Ezen törvényes intézkedések alól nem lett volna szabad egyetlen egy kerületnek sem magát emancipálnia. Es vájjon az egyetemes konvent, mely egyházi törvényeink végrehajtásának őre bír-e tudomással arról, hogy az erdélyi kerület a papválasztási törvény két legsarkalatosabb elvét a körlelkószekre nézve elejtette; avagy talán, tekintettel arra, hogy a missziói ügyek vezetésére ő van rendelve a törvény által, jóváhagyta volna ezen erdélyi statútumot? Mi azt hiszszük, hogy nem. Végig néztük a konventi jegyzőkönyvet attól az időtől fogva, hogy Erdélyben a körlelkószsóg betöltésének módja szabályoztatott ós nem akadtunk sehol nyomára annak, hogy e szabályozás bejelentetett, annál kevésbé, hogy jóváhagyatott volna. Azonban e szabályzat, mint említve volt, belekerült az erdélyi egyházkerület 1895-diki Utasításába is. De ez az Utasítás >sem ismeretes hivatalosan az egyetemes konvent előtt. Es ezt mi már bajnak tartjuk ós pedig olyannak, mely az egyetemes konvent kötelességét érinti. Az egyetemes konventnek tudomással kellene arról bírnia, hogy a zsinati törvények miképen léptettek életbe az egyes egyházkerületekben, vagy p. o. épen az erdélyi kerülettel miképen áll a dolog a zsin. törv. 8. §-át illetőleg. És ha az erdélyi ke-