Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-25 / 52. szám

idővel rendelkező egyháztagokról van szó, hanem szegény emberekről, kiknek pénzük is, idejök is kevés van. Belátva ezt az erzsébetfalvaiak, az a kivánság támadt fel kebelükben, hogy önállóvá legyenek, s erre nézve hihetőleg a legrövidebb idő alatt meg is fogják tenni, illetékes helyen a szükséges lépéseket. A törekvés igen szép s megérdemli, hogy felsőbb támogatásban is részesüljön. Az ily fejlődő telepek és egyházak nagy misszióra vannak hivatva, s legfőbb egyházi hatóságainknak éber gonddal és jóindulattal kell őrködni felettük, mert az ily helyeken vannak egyházunk tagjai a csábítás és a vallásos elzüllés veszedelmének leginkább kitéve. Ha szlavóniai missziónkra lekötjük közalapunk jövedelmének egy tekintélyes részét, ezek a fejlődő gyülekezetek is nagyon megérdemlik, hogy hathatós erkölcsi és anyagi támogatásban részesüljenek. Keresztesi Samu. KÜLFÖLD. A romanizmus és az angol sajtó. Francia papok bizonyságtétele a romanizmusról. Reánk, magyar protestánsokra legtöbbször bántólag hat a hazai sajtónak irányunkban való viselkedése. Hiszen még a liberális lapok is, a melyek pedig természetes szövetségeseink volnának, nagyobb részt ignorálnak bennünket, és ha már nem kerülhetik el, hogy értesítést adjanak egyházi életünk egyes mozzanatairól, nagyon is röviden és szárazon végeznek velünk. Akárhányszor meg oly kommentárokat fűznek szűkszavú értesítésükhöz, hogy nincs benne köszönet. Annál szembetűnőbb azután, hogy a római egyház minden mozzanatáról gyengéd előzékenységgel, oly bő és kimerítő értesítéseket közölnek, melyek szinte csepegnek a méztől, az édességtől. Mi ezt a jelenséget közönségesen a köztünk levő számbeli s kiváltképen az anyagiakban való szertelen különbözőségnek szoktuk tulajdonítani. A tények azonban mást bizonyítanak. A nagy, a hatalmas, túlnyomóan protestáns Angolországban is hasonlók a jelenségek. A valódi ok talán inkább abban rejlik, hogy mi, igazunkban elbizakodva, a kellőnél kevesebbet törődünk a világ hetedik nagy hatalmasságával. Míg Rómának . . . nos igen, Rómának nagy szüksége van a hangulatkeltésre, s tőle telhetőleg igénybe is veszi a közvéleményt irányító hatalmasság szolgálatát, gyámkodását. A romanizmusnak az angol sajtóra való befolyását Dr. Horton, tekintélyes presbiterián lelkész tette szóvá nemrég a nonkonforrnisták politikai értekezletén. Kijelentése, képzelhetni, mily riadalmat keltett. Dr. Hortont a Westminster Gazette és egy másik napilap kiadója meginterviewoltatta. A megnevezett lap szó szerint és jegyzetekkel ellátva közölte a beszélgetésüket. Dr. Horton szilárdan tartotta magát, és ismételten kijelenté a hírlap -tudosítók előtt, hogy: »Maynothban (a r. kath. főiskolában) a journalisztikára ép oly rendszeresen képzik a növendékeket, mint a papságra ; ennek következtében a római katholikusok, számarányukat sokszorosan felyülhaladó befolyást gyakorolnak a protestáns sajtó hasábjaira. A nélkül, hogy a lapok politikai irányát megváltoztatnák, vagy a közleményeket átalakítanák, mégis oly figyelemreméltó befolyást gyakorolnak, hogy alig lehet oly napi-, vagy hetilapot találni, a mely a romanizmusról s annak tanairól szóló közleményt ki ne adna.« A laptudósító úgy vélekedett, hogy egy hírlapnak s feladatának körén kivül esik theologiai polémiákba bocsátkozni. Erre dr. Horton azzal felelt, hogy a romanizmust egyáltalán nem szabad pusztán theologiai vitának tekinteni, mert ez a kérdés a nemzeti élet és jellem alapjait érinti. Ha a romanizmus győz: Anglia is Franczia-, Olasz-, vagy Spanyolország sorsára jut. A lap kiadója megengedi, hogy »Dr. Horton állításában van némi igazság«, de csak annyi, hogy minden, a romanizmusra kedvezőtlen közlemény, a romanisták leveleinek egész özönét árasztja a szegény szerkesztőkre, a kik maguk is szeretik a nyugalmas életet, és így azután nincs is kedvük a darázsfészekbe nyúlni. Egyébiránt Dr. Horton ^hallatlanul tú!oz«, és •»nevetségesnek* találja azon állítását, hogy a r. katholikusok oly szertelen befolyással lennének a nagyobb részt nonkonformista kezekben levő sajtóra. Megszólaltak a másik oldalról is. Dr. Rivington, a r. katholikus igazság egyesületének ta<?ja, kijelenti, hogy »bár igaz lenne«, a mit Horton állít. Rritton, ugyané társulat tagja, dühöngve nyilvánítá ki Dr. Hortont rágalmazónak. A maynoth-i iskola igazgatója kereken tagadja, hogy növendékeit a journalistikára is oktatják. Ez állításokkal szemben azonban Horton dr. újra síkra szállt a maga igazai mellett. Határozottan kijelenté, hogy »csak azt állítja, a mit tud és a mit könnyen be is bizonyíthat*. Azt elismeri, hogy az általa vádolt lapok az értekezleten mondott beszédét közölték; de kétli, hogy közölték volna, ha nem vádolja őket. Azóta többek között két levelet is kapott; az egyiket a Reform Clubból, a másikat egy általánosan ismert, úri nőtől. Az első levélben azt adják értésére, hogy a Daily Mail című nagy lapban megjelent ugyan beszédéről egy közlemény, de teljesen kiforgatva a maga valóságából és minden, a római egyházra vonatkozó tétel kitöröltetett belőle. Az úrhölgy pedig arról tudósítá, hogy egy évvel ezelőtt, a midőn a közoktatási vita föltámadt, egy cikket írt össze r. katholikus írók munkáiból, annak föltüntetésére, hogy miféle morált tanítanak a pápások. Elküldötte a Times-nek, a Standard-nak és a Daily News-nek. A Times kiadója válaszolt ugyan, de nagyon kurtán. Azt írta, hogy ő a közoktatásügyi vitát nem akarja elmérgesíteni egyik egyház erkölcsi tanainak megtámadásával. A Daily News figyelemre se méltatta levelét. A Standard kiadója elég udvariasan felelt és hajlandónak mutatkozott cikkét közölni, de csak azon esetben, ha nevét ki engedi nyomatni. Az úrhölgy azonban nem akart személyes polémiába keveredni és így a cikk sohasem lőn közölve. A Christian World mindezekre egy jó tanácsot ad,