Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-25 / 52. szám

a mit mi magyar protestánsok is megszívlelhetünk Nyomatékosan ajálja t. i. Evans Howardnak, a Szabad Egyházak legutóbbi kongresszusán adott ama tanácsát, hogy a sajtót nagyobb mértékben használják ezután, mint eddig. Van ugyan ok a panaszra a miatt, hogy a lapok a nonkonformista gyűlésekről szűkszavúan értesítenek, bár az utóbbi öt év alatt nagy fordulat állt be e tekintetben. Az anglikánok és a pápások sohasem feledik a lapokat meghívni, vagy legalább nekik tudósítást küldeni; tegyenek így a nonkonformisták is és a sajtó nem feledkezik el róluk. Míg Róma hallatlan erőfeszítéssel igyekszik terjeszkedni, és nem is minden külső siker nélkül, ott, a hol nem ismerik: ugyanaz idő alatt belső bomladozásának jelei sem hiányzanak ott, a hol jól ismerik. Ujabban ismét két volt francia r. kath. pap tett oly vallomást a romanizmusról, melyet a gondolkodó r. katholikusoknak és az evangélium híveinek egyaránt figyelmébe ajánlhatunk. Clawean, toursi egyházmegyebeli pap lemondott állásáról s lépését gyülekezete előtt így okolta meg: »Nem képmutatás lenne-e részemről«, ha tovább is az oltárhoz járulnék azon szertartás elvégzésére, a melyet Krisztus és az ő apostolai nem tekintettek egyébnek, mint az utolsó vacsora emlékének? Nem képmutatás lenne-e, ha magamat továbbra is felruházva hinném magának az Istennek fentartott hatalommal, a bűnbocsánat hatalmával ? Vájjon kötelező volt-e a fülbegyónás az első keresztyéneknél ? En ügy találom, hogy a gyónás a gyermekre nézve a hazudozás legbiztosabb iskolája; az ifjakra és érettebb korúakra nézve pedig a legrettenetesebb erkölcstelenség iskolája; valóságos veszedelem még a legőszintébb és legbecsületesebb papra is«. Ugyanekkor régi paptársaihoz is levelet intézett, a melyben így ír : »Hiszem, hogy Isten, a ki ismeri az én hitemet és szeretetemet, megsegít engem és mindenkor megoltalmazza azokat, a kik barátaim voltak s a kikre mindig szívesen gondolok, mint őszinte keresztyénekre. Ha megértik, hogy a lelkiismeret szavára, mint magának Istennek beszédére kell mindenek felett hallgatni, akkor igazat fognak nekem adni, vagy legalább is, nem fognak kárhoztatni. Ma már elnéző lehetek azok iránt is, a kik az én személyemben és tetteimben az erőszakoskodó és uralkodni vágyó klerikálizmust támadták, mert főként a klerikálizmus fenyegeti hazánkat, s az ellen fogok küzdeni ezentúl én is. — Nem tudom bevenni a római katbolicizmust. Védelmezem a kriszlianizmust, a melyhez immár jobban ragaszkodom, mint valaha, íme, ez az oka, hogy a protestantizmushoz csatlakozom, hogy megtanuljam annak hitét, méltányoljam munkásságát, mert azt a Krisztus evangéliumával és az egyház első századainak szellemével mindig a legjobban megegyezőnek találtam. — A kik a lelkiismeretet mindenféle rendeletek alá szorítják, csodálkozni fognak a felett, hogy nem korábban hagytam el a római egyházat. De ha kellően méltányolják mindazon nehézségeket és akadályokat, melyek a papot a maga által teremtett rettenetes helyzethez odabilincselik; ha annak helyébeképzelik magokat és belátják, hogy mekkora bátorság kell annak a helyzetnek a szétrombolására: felhagynak a csodálkozással. Én részemről nem tehetek mást, mint csak ismétlem szent Pál szavait: a Krisztus foglyának kellett lennem!« A másik elítélő bizonyságot a romanizmusról Smetz Jenő, egy Árméniában hittérítőként működő kapucinus barát tette. Rendfőnökéhez a következőket írta: »Kilépek a római egyházból. Öt éve küldöttek keletre, mint apostoli hittérítőt, és itt találkoztam életemben legelőször a protestantizmussal. Kötelezve valék ellene harcolni, s hogy azt tehessem, meg kellett ismerkednem tanaikkal. Részrehajlatlan vizsgálódásom a következő eredményre vezetett: senki sem lehet valódi keresztyén, ha csak meg nem szűnik római katholikusnak lenni; senki sem tartozhatik a Krisztus egyházához, ha csak hátat nem fordít a római egyháznak és babonáinak . . . választanom kell a Krisztus és a pápa között, az evangélium és ellentéte között, az apostolok tana és az emberi találmányok dogmája között, az Isten gyermekeinek szabadsága és a hierarchia visszaélései között, a mely a lelkiismeretet rabságba verte. A protestantizmusra térve megtaláltam a Krisztust«. Ezeket hallva, fel kell ujítanunk emlékünkben Hugó Viktornak, a legnagyobb franciának eme szavait: »Papok, ti oltottátok ki az olasz földön az életet; ti romboltátok le a Spanyolországnak nevezett kolosszust. Az egyik hamvaiban. a másik romjaiban hever. Lássátok mit cselekedtetek két nagy néppel. Mit akartok még Franciaországra is hozni ?« Chr. W. után —a—s. RÉGISÉGEK. A Wittenbergben ordináltak anyakönyve. 1560—1572. (Folytatás és vége.) 1566. 568. Ego Lucas Szantaj Pannonius ieci fundamentum studiorum et pietatis Christianae puer in patria, ac ad degustandam plenioris doctrinae dulcedinem a parentibus clarissimis et patrono clementissimo D. Johanne Alagij D. in Regecz missus sum in Wittebergensem Academiam anno incarnationis D. 1558. Inde reuersus In pátriám functus sum officio Ludimoteratoris in oppido Wyhel per annum. Inde a D. patrono et senatu meae patriae ad munus Ludimoteratoris sum uocatus in pátriám Szantouiam et functus sum munere docendi in scbolis per semestre. Deinde ex voluntate clementissimi D. patroni anno salutis reparatae 1561 rursum in inclytam Academiam Wittebergensem missus sum, vbi Deo ita volente et gubernante mea sfudia et actiones a praeceptoribus perpetua obseruantia colendissimis gradu Magisterij ornatus sum anno 1564. Vocatus ad funclionem Ecclesiasticam a clementissimo D. Panono anno 1566 in pátriám. R. o. suscepi 13. die februarij eodem anno 1566 a pastore ordinario Reuerendo viro D. Doctore P. Ebero Eccl. Witteb. D. et praeceptore perpetua gratitudine colendissimo.