Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-18 / 51. szám

az egyház, mert megfogyatkozott, sorvadásba esett az erkölcsi ereje; hogy azért szegény az egyház, mert szegény a tagjainak a hitbuzgósága és áldozatkészsége. Igen, igen. Megmondotta azt már az írás s kétezer év óta szüntelen igazolja a tapasztalat: »A kinél a Fiú vagyon, annak élete vagyon; a kinél nincsen az Istennek íia, nincsen annak élete« (I. Ján. V. 12.). Az egyházra alkalmazva: a mely egyháznál a Fiú vagyon, annak élete vagyon; a melyiknél nincsen az Istennek íia, nincsen annak élete. Az egyház élete: az Isten fiának élete a lelkekben, s a mely életet él, azt az Isten fiának lelke és ereje által éli; a csekély, a szegény hitűek csekély, szegényes külső erőkkel ós intézményekkel tengőcinek, a hitben erősek és gazdagok, gazdagok és erősek egyházi életökben is. S ha ennek igazsága felől meggyőződtünk, akkor első ós legfőbb dolgunk az legyen, hogy álljunk lélekből utána az egyház belső építésének. Jézus mondta, tanítványaihoz intézve a szent parancsolatot: »Keressétek először az Istenországát ós annak igazságát s mindezek (a kivánt földiek) megadatnak néktek« (Mt. 6. 33.). Hirdessük híven ós lelkesen az igét; a pap a templomban, a tanító az iskolában, a családfő a házi tűzhelynél, a tudós a tudományban, az író az irodalomban, a politikus a politikában, a művész a művészetben; mert a hol a közéletet nem az evangélium, nem a »Fiú élete« hatja át, nincsen ottan élet, nincs ott előhaladás, csak vergődés ós elfajulás. Vigyük be az evangélium erkölcsi erőit a családba, az iskolába, a közéletbe s ennek minden nyilvánulásába; mert kótezeróves tapasztalat igazolja, hogy az evangélium a világ világossága, a föld sava, az élet kovásza, s míg az evangéliumhoz hű népek és nemzetek az erkölcsi, a tudományos és anyagi kultura terén folytonosan emelkednek, addig az evangéliumot nem ismerő vagy azt nem követő népek ós nemzetek hanyatlanak, satnyulnak, pusztulnak. Fordítsunk gondot, minél több gondot az egyház belső életére: isteni életerőt, nemesítő erőt, megszentelő erőt helyezett abba az Úr: az igazságnak oszlopát ós erősségét, az üdvösségnek földi edényét, hogy abból táplálkozzék a mi lelkünk az örök életre. Adventi napokat élünk, karácsony ünnepét várjuk. Krisztus megszületése a lelkünkben: ez a legnagyobb karácsonyi öröm és karácsonyi áldás, melyet az Úrtól kérhetünk. Sz. F. ISKOLAÜGY. Vallástanításunk reformja. Sokszor felhangzott a panasz hivatalos és nem hivatalos köreinkben vallástanításunk bajai és eredménytelensége miatt. Elégedetlenek voltak a vallástanítók, elégedetlenek voltak a szülők s kínnak tekintették e studiurnot magok a növendékek. Sokszor panaszkodtunk magunk között is, a nyilvánosság előtt is a felett, hogy iskoláink, elkezdve a népiskolától, fel a fiú- és leánynevelőintézetek egész sorozatán, nem töltik be hivatásukat, a mit pedig az egyházaknak legelső sorban feladatuk mérlegelni, t. i. hogy vallását ismerő s szerető generációt bocsátanának ki kebelökből az életbe. Sajnosan tapasztaltuk, hogy az újabb generáció hiányos vallasi és erkölcsi ismeretekkel s még fogyatékosabb vallás és egyházszeretettel rendelkezik, s nem levén meg benne az, a mi belsőleg lelkesítsen, igen könnyen hajlandó vallása megtagadására, a közönyre s családi élete megalapítása alkalmával gyermekei eligérésére. A vegyesházassági statisztika a legszomorúbb képet tárja fel épen minálunk, reformátusoknál e tekintetben. E szomorú jelenségek okát nem kereshetjük másban, mint vallástanításunk fogyatkozásaiban. Az újabb időben egyházi életünk több irányban örvendetesen megmozdult. Úgy érezzük, hogy egy revivalra, egy minden pontra kiható valláserkölcsi új életre kelésre készülgettünk, a mely hivatva leend egyházi életünket újjászülni s feltámasztani abban az evangélium szunnyadó erőit. E revival megindult vallástanításunk terén is; mi legalább azt látjuk abban a nagyfontosságú memorandumban, a melyet a budapesti ref. egyház vallástanítási bizottságának három érdemes tagja készített s a mely Lapunk utóbbi három számában közöltetett. E memorandum őszintén feltárja a fővárosi vallástanítás fogyatékosságait, mind a tanrendszer, mind a tankönyvek dolgában s megmutatja a siker helyes útjait. A memorandum azonban s az abban foglaltak, mint az írók igen helyesen kiemelik, »nemcsak a budapesti egyház, hanem az egész egyházkerület, sőt az egész magyar ref. egyház ügye, a mely felett gondolkozni s eszmét cserélni szent kötelessége mindenkinek, a ki egyházát igazán szereti s a ki érzi, hogy csak egy porszemecskét is képes hozzáadni a reformált vallástanítás amaz alkotmányához, a melyet a memorandum felépíttetni kiván. A magam részéről a legmelegebben üdvözlöm a memorandumot s az abban lefektetett reformelveket; de mielőtt ahhoz részletesen hozzászólanék, a vallástanítás reformjának vitális fontosságáról s vallástanításunk, illetve vallásos nevelésünk intenzivebbé tételének szükségességéről kívánok némely dolgokat elmondani. Mik teszik szükségessé a reformot ? Egyfelől az. hogy csak helyes valláserkölcsi képzés által nevelhetünk 101*