Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-18 / 51. szám
magunknak olyan egyháztagokat, a milyenekre szükségünk van, hogy egyházunk a maga fenséges hivatását betölthesse; másfelől pedig az, hogy vallástanításunk mai rendszere és módszere ennek a célnak az elérésére nem alkalmas. Igen szépen fejezi ki a memorandum e két dolog szükségességét, a mikor ezeket mondja: »a vallástanítás kérdése ma a legelső és legfőbb dolgok egyike egyházunkban, melynek jövője legnagyobb mértékben attól függ, milyen tagokat tud magának nevelni*, s továbbá: »Míg a tanítás minden ágában új és célszerű módszert teremtett és érvényesített a modern pedagógia a lényegükben is megújult tudományok számára, addig vallástanításunk ma is a régi nyomokon halad, helytelen módszerrel, nem a lelki fejlődésnek megfelelő tankönyvekkel dolgozik s a pedagógia legszebb £ vívmányaitól nemcsak elmaradt, hanem azokkal ellentétbe jutott így van ez valóban. Az egyház csak akkor fog felvirágozni és boldogulni, ha igaz, vallását értő, egyházát szerető, hozzá hithű s érette áldozatokat is hozni kész tagokat tud magának nevelni. Ezt azonban másként el nem érheti, mint ha megkeresi s alkalmazza azokat a módokat, a melylyel gyermekei szivét megnyerni s magához forrasztani képes. E tekintetben prot. egyházaink igen sokat mulasztottak s a mulasztásoknak szedjük is már keserű gyümölcseit. Óh! mert egyházi életünk számos bajainak forrását hasztalan igyekszünk mi, hogy esetleg magunkat fedezhessük, ebben vagy abban a külső körülményben keresni. Ha elfogulatlanul nyomozzuk bajaink forrásait, itt találjuk azokat meg, valláserkölcsi nevelésünk fogyatékosságaiban. Mert hiszen tagadhatatlan, hogy a mai modern életnek vannak olyan hatásai, a melyek a valláserkölcsi életre bénítólag hatnak s kétségtelen, hogy ezek a rosz hatások még a legvallásosabb ember lelkét is érintik; de ha megint azt keressük, hogy a modern élet eme káros hatásai honnan erednek ? — azoknak forrásait ismét csak a valláserkölcsi képzés hiányaiban találhatjuk fel. Girculus vitiosus ez, amelyből nem lehet kiszabadulnunk másként, mintha csak az evangélium tiszta erőit viszszük be gyermekeink lelkébe. S mi volna szentebb feladata az egyháznak, mint hogy a földi élet káros hatásait leszorítsa, a lelkeket azok alól felszabadítsa s arra törekedjék, hogy Isten országát munkálja a bűn és erkölcstelenség irtásával, az emberi munka megnemesítésével s a társadalmi és az állami életnek az Isten útján való vezetésével?! Ez a legszentebb feladat; mert ha fel tudja vértezni ez egyest s a társadalmat az élet ellenséges hatalmaival szemben, akkor óvhatja meg igazán tagjait az elbukástól is és akkor vezetheti át a földi élet tömkelegén az üdvösség országába. Ezt a nagy munkát az egyház csak akkor valósíthatja meg, ha igaz, hithű keresztyéneket nevel; ha a serdülő nemzedéket a vallásosságnak s az erkölcsnek olyan mellvasával vértezi fel, a melyen a gonosznak minden tüzes nyilai megoltatnak. Tekintsünk csak szét a nálunk boldogabb s minden téren virágzó protestáns országokba! Azokban is megvoltak s megvannak a modern élet káros hatásai, s mégis virágzik mind az egyházi élet, mind a társadalmi és az állami rend. Olvassa csak el valaki Anglia történetét s látni fogja, hogy minő vallási, erkölcsi, társadalmi és állami elzüllésből emelkedett arra a magaslatra, a melyre nekünk csak feltekinteni is szédületes; tekintse csak meg valaki a magát világhatalommá kinövő Amerikát, vagy a boldogságában irigylendő kicsiny Hollandiát, vagy hallgassa csak meg, mint vélekedik a zseniális II. Vilmos császár Németország nagyságának forrásáról: s akkor meg fogja tudni, hogy mily megmérhetetlen hatása van az evangéliumi valláserkölcsi nevelésnek. Előttünk is, ha virágzóvá akarjuk tenni egyházunkat. nagygyá és becsültté magyar hazánkat: nincs más mód, mint újjászülnünk önmagunkat az evangélium isteni erőivel. De ez az ujjászülés csak akkor valósulhat, ha megkeressük azokat a csatornákat is, a melyeken át életünkbe bevezethetjük az evangélium erőit. S ez a másik, elengedhetetlen kötelesség teszi szükségessé valiástanításunk módszerének reformáiását. Mi csak tanítottunk eddigelé, csak az elmébe igyekeztünk beletömni a vallási és erkölcsi fogalmakat; pedig a vallás és az erkölcs nemcsak fogalom, hanem élet is s azzal nemcsak az értelemnek kell foglalkoznia, hanem, mint életnek át kell annak hatnia az egész életet is. S valljuk meg, ebben volt a mi vallástanításunk sikertelenségének oka. Tanítottunk, de nem neveltünk, s mihelyt az, a mit helytelen módszerrel, gyarló könyvekből, az elmébe bekénvszerítettünk — elpárolgott: nem maradt ott egyéb, mint egy üres, vallásilag és erkölcsileg neveletlen lélek, a mely vértezetlen állott minden csábítással, minden támadással szemben s épen nem csoda, ha elbukott s hideg maradt minden iránt, a mi a földi, anyagi élet alacsony körét túlhaladja. Itt az ideje, hogy ezeken a bajokon segítsünk, egyfelől vallástanításunk módszerének helyes reformálásával, másfelől valláserkölcsi nevelésünk életteljessé tételével. A mily mértékben felgyujtjuk serdülő nemzedékünk lelkében az evangélium világosságát, oly mértékben oszladoz körülöttünk egyházi, társadalmi s állami életünkben a világ sötétsége s derül fel reánk a boldogság fényes hajnala! A legmelegebben üdvözölve a budapesti ref. egyház vallástanítási bizottságának a vallástanítás reformja ügyében készített memorandumát: óhajtjuk, hogy találjon méltó pártolást a pesti ref. egyház tanácsánál, s hogy onnan kiindulva, hasson fel hangja az egyházkerületi gyűlésig s az egyetemes konventig; mert szent meggyőződésünk, hogy valláserkölcsi nevelésünk helyes keresztülvitelében van e mai szorongató viszonyok közt egyedüli megtartatásunk! Hamar István,