Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-11 / 50. szám

püspök sajátkezű egykorú följegyzései, részben a váci püspöki levéltárból szerzett adatok. Simándi feljegyzéseiből közli szerző az V., VI., VII., VIII., IX., X., XI. fejezetekben az 1626—1632-dik években, tehát Simándi püspöksége idejében tartott három ráckevei, dunapataji, d.-vecsei és dömsödi generális synodusokon megjelent prédikátorok és szolgálati helyök névsorát ; egy későbbi feljegyzésből a pest-pilis-solt—tolnamegyebeli ref. lelkészek és gyülekezetek 1652-dik névsorát. s végül 1713-ból a nagykőrösi synoduson megjelent lelkészek névjegyzékét. A prédikátorok és gyülekezetek eme névjegyzékei többszörösen becses egyháztörténeti kútfők. Először azért, mert szemben az Ember Pál-féle feljegyzéssel, ez az igazi hiteles gyülekezeti névsorunk a XVII-dik századból. Másodszor azért, mert ezekből a katalógusokból az is látható, kik voltak a XVII. század illető éveiben és egyházaiban a református lelkipásztorok. Harmadszor azért, mert ezekből a névsorokból lehet adatszerűleg és névszerint konstatálni, hogy hány és melyik gyülekezetünket pusztította el a pápista türelmetlenség a XVII. és XVIII. században. Ugyanezen szempontokból becsesek a XVJT. és XIX. fejezetek, melyek elsejében Pongrácz György váci püspök 1675-ben összeiratja az egyházmegyéje területén fennállott eretnek (értsd protestáns) plébániákat, másodikában pedig Dvornikovics Mihály, szintén váci püspök, a maga egyházmegyéje területén 42 olyan községet jelel ki, melyekben a prot. templomot el kell foglalni s a gyülekezetet szét kell verni. Ez okmányok egyes adataihoz Földváry nagyon érdekes megjegyzéseket fűz. Főként az egy időre és a végleg elpusztított egyházakhoz kapcsolja nagy utánjárásra valló történeti megjegyzéseit, melyek rendjén konstatálja azt, hogy az Alsó-Dunamellék területén 1700 előtt összesen 222 ref. gyülekezet állott, fenn, melyek közül azonban 80, azaz nyolcvan anyaegyház teljesen megsemmisült, köztük Dombovár, Rátaszék, Jgal, Tolna, Tab, Fényszaru, Kárád, Püspökszék (P.-Hatvan), Kerepes, Czinkota, Budakeszi, Dunakeszi, Taksony, Haraszti, Csepel, Sámbék, Siger, Szent-Lőrincz, Csik-Tarcsa, Kis-Tarcsa, Sződ, Tököl, Tara stb., majd a mellékelt térképeken azt is feltünteti, hogy mely gyülekezetek sorvadtak le leányegyházakká, s melv községekben szünetelt (mint Pesten, Budán, Ó-Rudán Kosdon stb.) több-kevesebb ideig a református egyházi élet. Miként ez a rövid bemutatás is sejtetheti, a Földváry könyvében sok becses és érdekes dolog foglaltatik dunamelléki egyházkerületünk viszontagságos múltjából. Szomorú szívvel lapozgatja az ember ezeket az Adalékokat, melyek csak az Alsó-Dunamellékről 80 szép kálvinista és magyar gyülekezet végleges megsemmisítését s mintegy félannyinak ideiglenes elpusztulását jelzik. De olvasásuk fölemelő, buzdító hatású is az egyházát szerető lélekre, mert kétségtelenül bizozvítják azt, hogy azokban az ősökben, a kik annyi szenvedés és üldözés között is kitartottak, mégis csak nagy lehetett a hithűség és az egyházszeretet. A becses munka megszerzését melegen ajánljuk a történetkedvelőknek és különösen a dunamelléki gyülekezetek elöljáróinak. Rólunk és róluk szól itt a história. V. F. BELFÖLD. Egyházi élet Szabolcsban. * Milyen az egyházi élet Szabolc.-ban ? . . . Azt hiszem, ha nem jobb, hat nem is roszabb, mint másutt. Igaz, hogy a lezajlott, szociális mozgalmak rosz hírbe hozták Szabolcsot, egyházilag is, polgárilag is; de komolyan véve, ez sem volt roszabb, mint másutt. Azóta csendes a vidék, legalább a felszínen. A régi élet a régi mederben folyik. A szegény ember csakúgy dolgozik és csakúgy fizet; a nagyobb uradalmak csakúgy uzsoráskodnak, mint annakelőtte. Egy kicsit megijedtünk, egy kicsit meggondoltuk magunkat; némely szolgabírói hivatalba egyenes összeköttetést létesítettek, telegráfnak, telefonnak; némely községben csendőr-állomást szerveztek, egy pár küldöttség is kiment a vármegyétől, ide is, oda is; őrködő alispánunk lelkes felhívásokat bocsátott ki az urakhoz is, néphez is, papokhoz is. sőt még a megyei közgyűlés is tárgysorozatába vette a szociális mozgalmak gyógyszereit, azaz csak receptet írt, de ez gyógytárba nem került — s azzal befejeztük, legalább egyelőre. A tavaszi és nyári munkák minden fennakadás és megszakítás nélkül folytak le. Először kissé húzódtak a munkás igazolványoktól, de aztan belátták, hogy olyan ártatlan valami az, meg aztán ingyen is adták a .jegyző urak, hát csak elfogadták a kis könyvecskéket. Belátta a nép, hogy hiába minden ábrándozás, még a túlbuzgó Dessewffy grófok rengeteg uradalmaiban sem engedik el a tavaszföldek után holdanként járó 2 kaszásnapszámot s egyébb valamicskét ; hát aztán a zsidó árendásoktól, kik közt ugyan elég humánus ember is akad, miért kívánhatna jobbat a szegény magyar ember. Szóval, elmondhatjuk mi is végső eredményként : sok hűhó semmiért ! Mégis . . . Egyházi téren, némely dolgok történtek, melyek figyelemre méltók. Roszak is, jók is, vegyesen. A legroszabb mindenesetre, ha némely dolgok a józan gondolkodás teljes hiányát mutatják. Például, midőn esperesünk, kinek igazán szive minden érzése, lelke minden gondolata népeért volt és van folyvást, mégis, mint valamely gonosztevő, halálra fenyegettetik. Ezek a gonosz, bujtogató Várkonyisták jól tudták a bibliából azt, hogy: öld meg a pásztort, és elszéled a nyáj. Igazán bámulatos, miként tűrte az államhatalom, tisztességes vezető embereinek oly szemérmetlen piszkolását, midőn a sajtószabadsággal nemcsak visszaéltek, sőt azt egyenesen meggyalázták ! Vájjon eltűrnék-e Budapesten 24 óráig, ha a csatornák szennyét nyilt utcákra, járdákra öntögetnék ?! S az erkölcsi szenny és mérges piszok özönnel és szabadon árasztotta el még az Istennek templomait is. . . Az sem utolsó rosz, ha némely helyen az egyházi adó fizetését megtagadták, vagy vérrel-bottal fizették meg, nagy dohogva. Azonban a szegény ember mentségére legyen felemlítve, hogy a vagyonosabb osztály sem min* Köszönet t. munkatársunknak szives figyelméért. Ilyenféle tudósításokat az ország minden részéből köszönettel vesz és örömmel közöl a Sserk.