Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-27 / 48. szám

Mennyit kellett egyházáért szenvedni abban a korban ennek a férfiúnak, ki tudomány és rettenthetetlen bátorsága által épen ilyen veszedelmes helyre volt mintegy kijelölve az isteni gondviselés által. Ha már külföldről visszatértében megérezte összevásárolgatott könyveiben a jezsuiták gyűlölködésének pusztító erejét, annál több alkalma volt itten ezt teljes mértékben átszenvedni. Hiába zaklatták lelkészi teendői miatt, hiába zavarták ki nyáját régi egyházából, ő mégis rendületlen és a Timon jezsuita altal iratoit »Opusculum theologicum* című munkára az »Altare pacis* című nyílt levélben magának a vakbuzgó egri püspöknek, gr. Erdődy Gábornak kíméletlen mondja szemébe a törvénysértéseket. Természetesen ilyen veszedelmes emberrel szerettek volna minél egyszerűbben elbánni. Az alkalom erre is megjött. Midőn 1724-ben a jezsuiták egy gúnyos felírást illesztettek a református templomra, Kálvin sörfözőháza címmel illetvén azt, akkortájban Gyöngyösi egy Turkevi nevű, szalonnai tanítónak megmutatá azt a gúnyverset, melyet 1723. októberben Gyalai András erdélyi ref. deák faragott volt a Fő-utcán újonnan felállított Mária-szoborra. Turkevi azt Gyöngyösi engedélyével lemásolta és Gyöngyösi tudtán kívül egy éjjel a szoborra ragasztotta. E gyanú Gyöngyösire esett. Könyveit, irományait felhányták, az eredetijét a versnek megtalálták s Gyöngyösi törvény elé került. Elképzelhetni, minő volt ez a törvénykezés. De Gyöngyösi rendületlen maradt. Előadta az eseményt úgy, a mint volt; bátran kimondá, hogy a Mária-szobort bálványnak tartja, ezt prédikációiban is elmondotta; de a verset sem nem írta, sem fél nem ragasztotta. Nem hittek neki: fejvesztésre ítélték. A királyi kegyelem örökös szám üzetésre változtatta az ítéletet. Gyöngyösit a határszélig kisérték, itt elbocsáták a nagy világba. De a kinek ügyéért oly rendületlen kitartással küzdött: felvette a szegény száműzöttnek sorsát. Két év múlva a oderai Frankfurtban theol. tanárrá lett s ott halt meg. Ezt a viszontagságos életet írta meg Révész Kálmán, Gyöngyösinek Kassán lefoglalt és máig meglevő iratai alapján. Megírta oly melegséggel, közvetlenséggel, hogy az ember szinte szeme előtt látja: miképen alakul át az a parókás, pasquillusgyártó, öntelt ifjú a Krisztus evangéliumának rettenthetetlen bajnokává. Előttünk áll az a rendületlen bátorságú férfiú, ki ott a jezsuiták hallatára bálványnak meri mondani a Mária-szobrot, s midőn ez a jellem azt mondja, hogy a szoborra ragasztott verset nem ő írta: egy pillanatra sem lehet kételkednünk, hogy ez igaz. Szívből gratulálunk ehhez a tanulmányhoz, mely nemcsak egy, kellőleg nem ismert nagy emberünk, konfesszorunk életét ismerteti meg alaposan velünk, hanem egyháztörténeti irodalmunknak is maradandó emléke. BEL MISSZIÓ. A diakonissza-ügy fejlődése. Hogy a nálunk alig ismert, de egyházi tekintetben úgy, mint a jótékonyság, betegápolás tekintetében annyira nagy hivatással bíró diakonissza-ügy mennyire előre halad, azt a következő statisztika mutatja. Míg 1864-ben Fliednernék, a diakonissza-ügy atyjának halálakor 30 anyaház s 1592 nővér működött 368 munkamezőn s az intézményre összesen 813 ezer márka folyt be, addig ma (1898-ban) már az anyaházak száma 80, a nővérek száma 13,309. a kik 4747 munkatéren végzik a nevelés betegápolás stb. terhes, de nemes munkáját, s az intézmény jövedelme 10.996,902 márkát tesz ki. Örvendetes haladás hitközömbös korunkban! Mi magyar protestánsok még alig-alig próbálkoztunk még ez intézménynyel. Az ág. evangélikus testvér egyháznál eddigelé Pozsonyban, Sopronban, Lőcsén s ez őszön. Eperjesen honosították meg ez intézményt s mindenütt tapasztalták jótékony hatásait. (P.) A németországi erkölesnemesítő egyesületek konferenciája. Németországban már hosszabb idő óta fennállanak s virágzanak a különfele erkölcsnemesítő egyesületek, a melyeknek célja az evangéliumi keresztyén erkölcsiség meghonosítása, s a miért is háborút üzennek mindama bűnöknek, a melyek a társadalomban a közerkölcsiséget veszélyeztetik. Több irányban működnek ez egyesületek s mindenik a maga módja szerint küzd a bűnnek egyik vagy másik neme ellen. Időszakonként azután együttes konferenciára jönnek össze, hogy a teendőket megbeszéljék s működéseikről beszámoljanak. Ilyen együttes konferenciájukat ez évben, október 4—6. napjain Stuttgartban tartották meg. A konferencia sok lélekemelő jelenetet mutat. Az évi beszámolókból s a felolvasásokból látjuk, hogy miként fáradoznak a vallásos összejövetelek, röpiratok, traktátusok által a társadalmi közvéleményt helyes ker. irányba terelni, sőt gyakran külön petíciók s emlékiratok által az állami törvényhozást is az erkölcsiséget érintő törvények szigorítására felhívni. E gyűlésen is felhangzottak nagynevű elnökének, Lic. Weber tanárnak ajkán a lelkiismeretet ébresztő szavak. Igen megható volt a gyűlések alkalmával a »diák-egyesület* gyűlésezése, a melyen vagy 500 fiatal ember vett részt. E gyűlésen egy orvos komoly szavakkal ecsetelte a fiatalságot veszélyezteti bűnök szomorú következményeit, óvaintve a fiatalságot, a haza jövő reményeit, nemcsak azok kerülésére, de buzdítva őket azoknak körükben való üldözésére is. Vele egyidejűleg tartott ülést a » Katona-Egyesület* is, a melyen Knobelsdorf főhadnagy és Kecser stuttgarti udvari szónok, a »Katonák Tükre* című lap szerkesztője tartottak felolvasásokat. Előző napokon a férfi- és nő-egyletek ülései is igen látogatottak voltak s azokon a legelőkelőbb egyház;

férfiak: Wéber, Niemann superintendens stb. tartottak előadásokat. A német lapok dicsérettel szólnak e gyűlésekről, a melyeken mindenütt komoly buzgóság, az Isten lelkének fuvallata volt érezhető. Mindenesetre szép dolgok ezek; bár nálunk is több érzék volna az ilyenek iránt s mi is jobban neki látnánk ama veszedelmes oroszlánnak legyőzéséhez, a mely az írás szerint, szerte jár, keresvén, kit elnyeljen! (P.)