Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-27 / 48. szám

KÜLFÖLD. Templomavatás Chicagóban. A chicagói magyar református egyház, mely 9 hóval ezelőtt az amerikai reformált angol egyházak missziói főhatósága által organizáltatott, mult hó 30-án, a reformáció dicsőséges emléknapján tartá temploma felavatásának magasztos ünnepélyét. Örömünnepe volt ez nemcsak a chicagói, hanem az óriási környéken szétszórtan élő összes híveknek is, kik a kellemetlen idő dacára is szinte nem remélt számban sereglettek össze, hogy tanúi, részesei legyenek egy bizonynyal nem mindennapi ünnepélynek. A mi után annyi buzgó lélek évek óta szent vágyódással epedett, a mi annyiak mindennapi imájának tárgyát képezte : hogy magyar templomban, édes hazánk zengzetes magyar nyelvén imádhassák megtartó Istenüket: ime beteljesedett. Isten kegyelmes választ adott a hozzá hű lelkek buzgó könyörgésére, megengedte érnünk e nagy napot.; teljessé tette örömünket. Áll már itt is a templom ; fel van gyújtva itt is az evangélium szövétneke, hogy világoljon sokaknak s vezéreljen mindeneket az üdv és mennyei boldogság útjára. Az a templom, melyet itt ez idegenben építettünk, nemcsak vallásunk, nemcsak egyházunk szempontjából bír mérhetlen jelentőséggel, lévén ez az egyetlen magyar templom az E.-Államok nyugati részében: hanem roppant fontosságú ez magyar nemzeti szempontból is. Egész nemzedékeket van ez hivatva iskolája s istentiszteleti nyelve által megtartani a magyar nemzettest számára. Becsületbeli kötelességünk is volt e templomot megépítenünk. Ez az angol nép, melynek körében élünk, minden bevándorlott nemzetiséget műveltsége s az ezzel járó vallásossága mértéke szerint ítél meg. Jól emlékezem rá, midőn pár hónappal ezelőtt egyik helybeli lelkész azt kérdezé tőlem (

ha vájjon a magyarok hisznek-e Istent és imádják-e az Úr Jézus Krisztust, mivel, mint ő mondá, az angoloknak nincs tudomásuk arról, hogy az e környéken letelepedett nagyszámú magyarságnak közelben csak egyetlen temploma is volna! íme így ítélnek felőlünk az idegenek, ha egy vagy más téren való elmaradottságunkat látják. Most már nem lesz okuk felőlünk ferde vagy épen rósz véleménynyel lenni. Ott áll sugár templomunk s tornyunk Chicago népes magyar negyedében, jele és bizonyságaként annak, hogy népünk szereti és megtudja becsülni ősei szent örökségét, drága vallását, s annak fenmaradásáért, Isten országa terjedéséért ma is kész a legmesszebb menő áldozatokat is meghozni. Ennek a mi templomkánknak fölavatási ünnepélyét ültük meg lélekemelő módon október 30-án. Nagy és dicső nap volt ez mi reánk nézve, melynek emléke bizonynyal soha nem fog elmosódni szivünkből, lelkünkből. Magát a templomi ünnepélyt díszes fölvonulás előzte meg Chicago magyar negyedének élénkebb utcáin. E fölvonulás délelőtt 9 órakor vette kezdetét egy közeli nagy teremből, hova az egyletek tagjai kiküldöttei és a nagy közönség már jóval 9 óra előtt összegyülekezett. Festői szép bandérium nyitotta meg a menetet, melyet alföldi, csikós kosztümben vezetett egy szép szál magyar legény. A bandériumot parasztruhás és huszár tiszti uniformisba öltözött legények alkották. Példás szép rendben vonult föl a diszes menet, egy 14 tagból álló hatalmas zenekar hangjai mellett a templomtérre. A menet két oldalán az egvházi zászlótartók vitték az egyház remek szép amerikai és nemzeti magyar lobogóját. A templom sugár tornyáról óriási hat zászlót lengetett a szél. Megérkezve a templomhoz, elnémult a zenekar s megszólalt harangunk tiszta szép csengő hangja, messze hallatszóan hirdetve a magyarság nagy ünnepét, örömét. Itt jegyzem meg, hogy e harang 500 frt értékű, s felerészben egyik helybeli magyar betegsegélyző egylet adománya. Ékes szép rendben vonultak be fentartott helyeikre az egyletek tagjai s képviselői. A templom már ekkor zászló díszben úszott. Szószék, papszék, falak és padok s az orgona gazdagon voltak dekorálva virágokkal, zöld gallyakkal, selyem és bársony drapériákkal. Egy buzgó házaspár, ki egymaga 250 frttal írta be nevét egyházunk történetének lapjaira, ez alkalomra pusztán bársonynemű díszítésekre 50 frtot adott. Könnyen hihető és elképzelhető, hogy mind az egész érdeklődő nagy közönséget kicsiny templomunk nem volt képes magába befogadni. Mélységes csönben szólalt meg mindenek letelepedése és elhelyezkedése után orgonánk búgó hangja. Majd rázendítettünk a XC-ik Zsoltár fenséges dallamára. Már ekkor senki sem volt képes visszatartani könyeit. Ah, mily megható kép volt e mélyen megilletődött gyülekezetet látni és énekelni hallani! Beszéltem emberekkel, kik 10— 15 év óta élvén ez idegenben, ily hosszú idő óta most voltak először magyar templomban. Volt olyan is nem egy, ki 50—100 mfnyi messzeségről zarándokolt ez alkalommal hozzánk. Ki írhatná le ezek örömét, boldogságát? Imát és alkalmi ünnepi beszédet alulírott tartott, így hozván ezt magokkal a megváltoztathatlan körülmények. A legközelebbi magyar ref. egyház ugyanis 280 mfnyire lévén hozzánk, s ennek új lelkésze 10 nappal előbb érkezvén meg az ó-hazából, teljes lehetetlenség volt neki állomásáról mozdulnia. Trenton, New-York, s a többi keleti egyházak missziói lelkészei pedig szintén roppant távolságban lévén Chicagótól (legalább is annyira mint Budapest Paristól) s mindenütt reformáció ünnepélyt s ú j bori uri szent vacsoraosztást kellvén lelkésztársainknak szolgáltatniok: ez okon, legnagyobb sajnálatunkra, nélkülöznünk kellett az ő — korábban megígért — jelenlétüket s közreműködésüket. Ima előtt a nemrég alakult chicagói dalárda, közben pedig tiszt. Harsányi Sándorné ragadták el az áhítatos közönséget szépen előadott összhangzatos és illetve solo énekeikkel. A templom fölavatását, angol formák szerint nagytiszteletű Molnár Károly chicagói cseh ref. lelkész végezte, megható ünnepélyességgel. E lelkész nagyatyja még Magyarországon volt kálvinista lelkész, utóbb azonban Csehországba vándorolt ki, s unokája ma a chicagói cseh ref. gyülekezet lelkes és nagybuzgóságú lelkipásztora. Itt véget ért az ünnepély első része, mely után alólírott helybeli lelkész két zsidó származású gyermeket keresztelt meg, kiknek szülei magok is ünnepélyes ígéretet tettek, hogy egyházunk hitelveinek elsajátítása után rövid időn gyülekezetünk kebelébe térnek. Szeretet vendégsége, azaz uri szent vacsora-osztás zárta be délelőtti templomi ünnepélyünket. Gyülekezetünk lelkesedésének mélységes és igaz voltára talán következtetést lehet vonni azon egyetlen tényből is, hogy az ez alkalommali perselypénz meghaladta az 500 frtot, melyhez maga a szintén jelenlevő chicagói osztrák-magyar konzulátus tisztikara 62 frttal járult. Délben közebédre gyülekeztünk össze egy közel fekvő nagy teremben, hol az egyház a vidéki vendégek s idegenek tiszteletére 300 térítékű közebédet adott. Itt már aztán megindult az öröm és jókedv árja. Angol, magyar, szebbnél-szebb felköszöntők egymást érték, melyeknek valódi értékét az adta meg, hogy mind az őszinte szív mélyében fakadott s keresetlen szavakban nyilatkozott meg. Jelen volt itt a magyar reformátusok egyik