Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-13 / 46. szám

emlékezik meg forrásunk Wittenberg városa vendégszeretetéről. Ideje azonban, hogy vessünk egy pillantást az ultramontánizmus világába. Míg az ultramontánizmus a pápás országokban minden valódi hazafi szemeláttára »fején hordozza az ítéletet*, s míg Olaszországban az utcai forradalommal való szövetkezésén éretett, Franciaországban hamisításokkal, katonai konspirációkkal kacérkodik és Spanyolország egykori nagyságának és hatalmának utolsó maradványait is halomra döntötte: addig Németországban, a reformáció hazájában máig is emelkedőben van. Nézzük csak annak főbb jelenségeit egyenként. Érdekes és tanulságos azokkal foglalkozni. Az ez idei krefeldi pápás nagygyűlésen külsőleg csakugyan imponált és demonstrált az ultramontánizmus az egész vonalon. Belső szellemi szegénységéből azonban — jegyzi meg helyesen Hoensbroech gróf a »Tágliche Rundschau « hasábjain — nem szabad hamis következtetéseket vonni. Mennél kevesebb az eszmei tartalom, annál nagyobb az ügyesség a nagy néptömeg fanatizálásában. A német kormányoknak azonban még sem kellene megijedniük az ultramontán erőlködésektől. Jól mondotta Baumgarten H. históriai professzor a német államnak 1886. évi nagy veressége alkalmából: »Hogy mit jelent a protestantizmus és a katholicizmus a modern eszmevilágra nézve, a felett a multak tanulságai alapján nem lehetünk kétségben. A római egyháznak, saját erejéből való haladásának félt veszélye, a melytől annyian tartanak, nem létezik. Látszólagos kolosszális hatalma csak a mi gyengeségünknek és esztelenségünknek a produktuma.® Ép azért üres beszédek voltak Schmitz püspök deklamációi a vatikáni katholicizmusnak állítólagos szellemi vívmányairól és hazafias tetteiről, a melyekben csak a képmutatás nagyobb az igaztalanságnál. Rég megszokott módja ez e köröknek, kik hallgatni és deklamálni merészek egyaránt. Továbbá a centrumpárt kedvelt thémája, a jezsuiták visszatérésének kérdése újból napirendre került a pápás sajtó orgánumaiban. A »Germánia<, Németországnak ez a szakasztott ^Alkotmánya* vagy »Magyar Ailama*, vállalkozott e pápas feladatra. Erzsébet királynénak egy ólálkodó gonosz által való meggyilkoltatása alkalmából a jezsuitizmusban látja az anarkizmus titkos ellenszerét. Hogy a jezsuitáknak ilyen ellenszerük nincsen, azt tudjuk; hisz Olasz-, Francia- és Spanyolországban szépen megfér egymás mellett jezsuitizmus és anarkizmus, s aztán azt is tudjuk, hogy Meglia bíboros szerint ^rajtunk csak a forradalom segíthet !* Neki melegedve azt is mondja a »Germania«, hogy az anarkisztikus mozgalmak s a szociális felforgatások sikeres legyőzéséhez a jogrend sérthetetlenségének a néptudatbau való erősítésére van szükség. Tehát megértük azt a XIX. század végén, hogy a jezsuiták a jogrend védői és biztosítói. Valóban difficile est satyram non scribere ! Hát nem tudja-e a »Germánia«, hogy a jezsuitarend épen a jogi és állami rend megvédése és biztosítása céljából tiltatott ki a német birodalomból ? Hisz a jezsuiták morálja elvi ellensége minden jogi és állami rendnek. A ki azt tanítja, hogy az egyházi felsőbbség iránt tartozó cadaver engedelmesség (szerzetesi votum: »homo velut cadaver«) megtörheti az alattvalói hűséget, vagy azt hirdeti, hogy a pápa politikai világuralma feliette áll a világi hatalomnak; a ki a lelkiismereti szabadságot s a vallásegyenlőséget a pápai Syllabussal »esztelenségnek« deklarálja, s a modern állami rend alapjait a r. kath. nép körében igaztalannak és keresztyénellenesnek mondja: az annak épen olyan veszedelmes ellensége, mint az anarkista. A genfi anarkista gyilkosság az anarkismus és a jezsuitizmus közötti drasztikus összehasonlításra vezethet. Avagy nem hirdette-e a jezsuiták morálja a zsarnokgyilkosságot? Ha azt a »Germánia« nem tudja, úgy olvassa meg a r. kath. Hoffmaun Fridolin : »Hat je ein Papst die Lehre vom eventuellen Erlaubtsein der Fürstenmordes verworfen?* című tanulmányát a »Deutsch. Ev. Blátter* XII. évf. 6. és 7. füzetében. Annál alaposabb munkát egy r. kath. író szakavatott tollából aligha olvashatunk. XIII. Leó pápa a minap Olaszországot »Mária, az égi királynő legkedveltebb helyének* mondotta, a melynek katholicizmusáról pedig Marjano egyháztörténeti tanár Rómában következőket mondotta: »Teljesen igaza van Machiavellinek. A katholicizmus, ez az érzéki, gépies, babonás gyakorlatokkal teljes formalizmus, a léleknek mitsem ád, bensőleg meg nem indít, nem épít, hanem a vallástalanságnak az előállását idézi elő. Ez volt az alapoka Olaszország sülyedésének s bukásának, mert a szellemet, az egyéni hitet s az ezzel összefüggő dolgokat mind megsemmisítette, a népet pedig erkölcstelenné és roszszá tette*. Ez az erkölcstelenség megnyilatkozott a májusi milánói lázadás alkalmával is, a melyet a pápának nemrég »urbi et orbi* kibocsátott encyklikája letagadni merészelt. Erre azonban megkapta a megérdemelt választ a Rómában »PEvangelista« cím alatt megjelenő lap részéről, a melyből kivonatosan közöljük a következőket: »Az udvariasság s a műveltség teszi kötelességünkké, hogy válaszoljunk arra az encyklikára. a melyet szentséged az olasz néphez intézett. Ez encyklika közzététele a logika hiányán kívül nyilt megtagadása a papai szabadság és függetlenség hiányairól szóló eddigi jeremiádoknak. Nyilt kihívása ez az encyklika Olaszországnak, kormányának és fennálló intézményeinek; sőt a sorok között a forradalomra való felhívás is olvasható. Ön a vallását akarja megvédelmezni. E felett mi nem vitatkozunk. Ha vannak jogai és kötelességei, úgy ilyenek Olaszországnak is vannak. Mert vannak >az Istennek*, s vannak »a császárnak* jogai. így tanított minket Krisztus, kinek kijelentéseit Önnek, mint földi helytartójának is respektálnia kell. Az állam joga és kötelessége, hogy intézményeinek és birtokának épségben tartásáról gondoskodjék. Elődjei tűzzel - vassal pusztítottak el és máglyákkal égettek el igét és írást, s ma hivatalos lapja csaknem naponként lazít Olaszország ellen. Ne izgassa fel valami nagyon Olaszország érzékenységét. Ön, ki »fogságban* van, az olasz nép érzületet és gondolkozását 92*