Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-06 / 45. szám

nincs templom. Az amerikaiak elég sokat is áldoznak egy ilyen kápolnára. Az egyik 96 ezer írtba került. Minden meg van benne, a mi az istentisztelethez szükséges. A templomban 175 ülő hely van. A waggontemplom magában foglalja a misszionárius lelkész lakását is. A kápolnának 15 vonalon szabad menete van és különösen a templomszegény Kanzas részére épült. Neü misszionárius ezen helyről-helyre utazik, egy-két hétre meg-megállapogik az egyes községek mellett, istentiszteleteket tart, bibliát s vallásos iratokat oszt ki, vasárnapi iskolát s más vallásos jellegű egyleteket alkot. És aztán tovább megy. — Az amerikai Delavare folyón meg hajótemplom jár le és fel. megállapodva a kikötőkben, hogy a matrózoknak legyen hova templomba menniök. A hajótemplom egész szárazföldi templom benyomását teszi az emberre; tornya, harangja is van s a torony ablakán kilóggó zászlón ott ragyog a felírás: *Bethel.« (P.) * Az olasz evangéliumi egyház folyó hó 14-én tartotta meg Florenczben 24-ik közgyűlését, a melyen a szabad vallásgyakorlatnak ötvenedik, Savanarola megégettetésének pedig négyszázados évfordulóját ünnepelte meg. Ez ünnepélyre a magyar ref. egyház is kapott meghívást, a melyre a konventi elnökség üdvözlő irattal válaszolt. * Ultramontán szemtelenség. Méltán adhatjuk ezt a nevet annak a vakmerő támadásnak, a melyet Török Teofil pápista hecckáplán intézett a protestáns egyházak ellen egy aradi hetilapban, »Vannak vallásfelekezetek Magyarországon is — mondja ez elvakult, sötét lelkű papocska — melyek a titulust »egyház« viselik homlokukon; ámde ezeknél ott van az a bizonyos »ev. ref.«, »ág. helv.c jelző, (mily alaposan el van bocsátva az író az egyházak ismeretében!), mely fényesen igazolja, hogy azoknak kebelében a római szentszék békétlenséget nem terjeszthet (elég nagy fajdalmára is van ez neki!), mert azokhoz vagy semmi, vagy csak annyi köze van, hogy minden erejével, egész szeretetével (ugyan ügy-e!?..) óhajtaná őket visszavezetni az igazság (?) csarnokába, hogy ne legeltetnék nyájaikat idegen dűlőkön, tilos határokon, hol mérges a fű gyökere, hol a levegő, még a folyók vize is tele van a gyűlölet, a visszavonás, az ördög pokolba csalogató szellemének megvesztegető miazmáival«. Ez eszeveszett tirádára, mely nagy botránkozásra adott okot Arad intelligens eleme között, illendően megadta ugyan a feleletet Gsécsy Miklós az Arad és Vidéke című napilapban, de meg nem állhatjuk, hogy mi is fel ne emeljük tiltakozó szavunkat e határtalan szemtelenség ellen. Hát minden áron újra akarják kezdeni az ultramontán tábor sötét csuhás és még sötétebb lelkű harcosai a letűnt korok ádáz küzdelmét ? ! Ha igen: állunk elébe s majd meglátjuk, hogy a világosság, vagy a sötétség marad-e diadalmasan a küzdelem helyén?! * A péterfillérek. Az olasz garanciális törvény évi 3 millió 200 ezer lira civillistát biztosít a római pápának. A pápa azonban ezt még sohasem vette fel, egyrészről az olasz királyság elleni gyűlöletből, másrészről pedig azért, mert annak igénybevételével egy oly tőkét veszítene el, a mely neki sokkal több hasznot hajt, mint a nyomorult negyedfél millió lira. E tőke a pápaság sötétségében tévedező nagy tömeg vak hiszékenysége. A pápa, nem fogadván el a fejedelmi civillistát, folyton kürtölteti fekete hadserege által fogoly voltát, szegénységét s gyűjteti a péterfilléreket, a hiszékeny emberek zsebéből. E péterfillérkék oly bőven ömölnek a pápai kincstárba, hogy XIII. Leó azokból, a maga szánalomra méltó szegénysége dacára is már mintegy 40 millió lírát takargatott meg s helyezett el külföldi, különösen pedig angol bankokba. Ezek felett a fillérkék felett nemrégen érdekes és pikáns tollharc folyt a németországi klerikális sajtóban. A »Kölnische Volkszeitung* ugyanis, hogy a pápa gazdagságát leplezze s a hiszékeny népet tovább is bolondítsa, azt írta, hogy ha a szent (?) atya csakugyan 40 millió lirát takarított volna meg s helyezett volna el különféle bankokba, akkor ő volna az első. a ki azt ajánlaná, hogy egy árva garasnyi péterfillért se adjanak többé a pápának. Erre azonban, a szintén ultramontán »Deutsche Reichszeitung« jól rácáfolt. Ostobaságnak minősítette kollegája handabandáját; beismerte, hogy bizony a pápa ő szentsége »előre nem látható esetekre, a végszükség idejére* tényleg gyűjtögetett földi kincseket a jelenvaló »jó napokban*. E válaszból egyszersmind megtudjuk azt is, hogy a pápaság napjai mégsem olyan nagyon roszak. mint a hogy azt az ultramontán tábor hirdeti, s hogy mégis csak jó szegénység az, a melyből milliókat lehet gyűjtögetni. De megtudjuk azt is, hogy a pápa a »végszükségben« nem igen bizik hívei segítségében, hanem földi kincsekre támaszkodik s elfeledkezik annak tanácsáról, a kinek helytartójául gerálja magát s a ki azt mondá, hogy ne gyűjtsetek kincseket, a melyeket a rozsda megemészt s a lopók ellophatnak, hanem gyűjtsetek kincseket az örökkévalóság számára, a mit senki el nem vehet tőletek. Szerkesztői üzenetek. Dr, S—y—B—t. A cikket megkaptuk, de erre a számra már későn érkezett. A jövő számba soroztuk. Köszönet és szives üdvözlet. A régi krajcárok ügyében hozzánk intézett kérdésre a fővámháznál tett tudakozódásunkra azt a választ kaptuk, hogy a régi krajcárokat az adóhivatalok és az. állampénztárak egész 1899 végéig kötelesek elfogadni. Az Erzsébet-napi gyászünnepély ügyében a miniszteri rendelet csak rendelet, melynek érvénye attól függ, kihirdették-e az egyházkerületek? Különben istentiszteletet és ünnepet miniszteri rendelet soha sem statuálhat. A kérdéses rendelet ügyében a dunamelléki egyházkerület azt határozta, hogy Erzsébet királynéról mindig a tanévet megnyitó ünnepélyen történjék megemlékezés. Erzsébetnapi istentisztelet tartásáról tehát szó sincs. Pályázat. Az alsó-baranya-bácsi ref. egyházmegyébe kebelezett, halálozás által megüresedett luiraszti-i lelkészi állás, melynek jövedelme 1098 frt s így harmadosztályú, pályázat útján fog betöltetni. A pályázati kérvények folyó éri november hó 30-ig Szabó Péter espereshez — lakik Piroson, Bács-Bodrogh vármegyében, posta helyben — küldendők. Budapesten, 1898. november 3-án. Szász Károly, 1—2 dunamelléki püspök. Felelős szerkesztő : Szőts Farkas. Főmunkatárs: Hamar István. H0RNYÁNSZKY VIKTOR CS. ÚS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPRBTBN,