Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-06 / 45. szám

vagy Nngv Zs. úgy jellemeznek, hogy »előtte fő értéke a kéjnek, fukarságnak s hiuságos tiszteletnek volt.«) Természetes következménye mindennek, hogy az alsóbb néposztály is mindinkább felizgatva és minden féket lerázva végletekbe csap, és szegényes hajlékára vagy műhelyére ráunva, irigyen a gazdagok házaira s vagyonára sovárog. (A mint ennek példáit láttuk Németországon 1502 ben, és 1511-ben, midőn a Bundschuh név alatt ismeretes, de hamarosan elnyomott pórlázadások kitörtek; Magyarországon 1514-ben a Dózsa-féle felkelésben, Németországon ismét 1523-ban a nagy pórlázadásban, és látjuk a XlX-ik század folyama alatt is, talán kivétel nélkül katholikus országokban: Olasz, Francia, Spanyolországokban, a délamerikai birodalmakban.) Mert — folytatja igen helyesen a főpásztori levél — a baj csak az evangélium erejével s az egyház támogató közreműködésével küzdhető le. De vájjon a társadalom (s az egyház) biztonságának alapját ebben keresik, ebbe helyezik-e ? Megvan a hajlam egyeseknél kétségkívül, de hasztalan, mert nincs meg a szilárd elhatározottság; felülkerekedik a vallásellenes (értsd: a tiszta evangéliumi vallásellenes) áramlat s tért hódít (az Isten igéjét, a sz.-írást megillető) tekintély engesztelhetetlen ellenségének, a független észnek (akarám mondani: a korlátlan, a csalódhatlan pápai széknek s általában a hierar kiának) uralma. Ugy tartják, hogy az ész (értsd: a pápa) egyedüli tanítómestere minden igazságnak, melyhez magukat a történeti tényeket is szabni kell. Elvakult, gonosz, dőre tudomány, mely Azt, a kitől van minden, a ki által van minden, a kiben van minden, mindenből önkényűleg kizárja. Innét a kommunizmus, szociálizmus, a nihilizmus, e barbár szók a társadalom e sötét szörnyei, gyászos sírjai (melyek a tiszta evangéliumot maguktól visszautasító Francia, Olasz és Orosz országokban fejlődtek ki, s ott dühöngenek leginkább). Rombolásra, bűntettekre, gyilkosságra összeesküdtek szövetkezetéből pedig előtámad a legaljasabb, legelvetemültebb orgyilkos, ki tajtékozó dühvel szájából, vad kegyetlenséggel lelkében, kezet emel s orvul halálosan átszúrja szeretett királynénk, hűséges, jóságos anyánk szivét. Szemnek, szívnek eliszonyító látvány. Sokan e tanok hívei közül kárhoztatják, borzadálvlyal utasítják vissza ez értelmi és erkölcsi szörnykövetkezményeket és folyományokat; de ha őszintén és becsületes jóhiszeműséggel tagadnak is velők minden közösséget, vájjon logikailag távol állanak-e tőlük ? (Dehogy állnak! A kik örömmel helyesléssel fogadták Orániai Vilmosnak orvul megöletését, s a kik a gyilkos minden közelebbi rokonát ezen tettéért nemesi rangra emelték; a kik dicsőítették III. és IV. Henrik királyok gyilkosait; a kik Te Deum laudamust tartottak annak örömére, hogy Párisban egy éjjel orozva sok ezer hugonottát lemészároltak : azok logikailag nagyon is közel állanak az említett szörnytettek elkövetőihez. De ép oly közel állanak ezekhez Suarez, Mariana tudós jezsuiták, kik már a XVI-ik század végén arra tanították a világot, hogy szabados és helyes dolog a királyok elűzetése, avagy azok életének erőszakos módon való kioltása, ha az a r. kath. egyház érdekében történik; közel állnak mindazon jezsuiták, kik hirdették, ha nem is annyira szóval, mint inkább tetteikkel amaz ördögi elvet: a cél szentesíti az eszközöket. Hiszen a modern szörnytettek elkövetői között is nincs-e elég vak rajongó, ki a világ felgyújtása s a társadalom felrobbantása által szent cél: a népek boldogítása érdekében vél cselekedni? Az ördög birodalmából hozott s elhintett magvak évszázadok multával is pokolba való gyümölcsöket teremnek.) íme a (r. katholikus) társadalom sebei. A világ beteg veszélyesebben beteg, mintsem gondolnók. Európa (kivált a r. kath. országokat és népeket tekintve) vulkánon áll; a végzetes kitörést meghozhatja minden nap, és nem ugyan tűz, de vérpatakok árasztják el a föld szinét, gyászt, pusztulást borítva mindenre. E fenyegető veszélyekkel szemben a közrend visszaállítása- s megszilárdítására, a szellemek lecsendesítésére és kibékítésére mily eszközei vannak az államnak? A törvény tekintélye s a haderő; a társadalmi rend megzavaróival szembe a büntetés szigorát s a fegyver hatalmát állítja. Jó. De komolyan számba veendő mégis, hogy a büntetésnek s a fegyvernek magában államfentartó ereje nincs. (Valamint a középkori egyházat is, a mikor már nagyon beteg volt, mikor már vulkánon állt, sem a pápa tekintélye, sem az egyházi haderő, a militia christi, a népek anyagi erejét megbénító száz, meg százezer pap, férfi- és nőszerzetes nem volt képes megszilárdítani, s a szellemek lecsendesítésére igénybe vett máglya, bitó, inquisitio sem bizonyult be egyházfentartó intézménynek.) Az orvoslás szüksége égető. E válságos veszélyekkel terhes kérdésnek bölcs előrelátással, férfias elhatározottsággal megoldása elodázhatatlan. (Itt következik a levél egyik szép része, mely azt látszik mutatni, hogy a tudós főpap sokat lapozgatott az evangélium melegétől áthatott protestáns tudósok műveiben. Mintha csak valamely buzgó protestáns prédikátor szólna a következő sorokban. Halljuk csak!) A bajok orvoslásának főfeltétele: a felfogások, érzületek megváltoztatásával, a köz- és magánéletben visszatérés a keresztény életmód útjára. Ebben gyökeredzik a legfőbb, legfönségesebb erkölcstan, mert az igazi jó, becsületes életnek alapfeltétele az, ha azokat szeretjük, a miket szeretni kell, s akkép szeretjük, a mint szeretni kell, tehát Istent s felebarátunkat. Ebben gyökeredzik a társadalom boldogsága, mert a társadalmat mi sem tartja össze s óvja meg biztosabban, mint a kölcsönös hűség, a megbonthatlan egyetértés köteléke, midőn az emberek a közös jó szeretetében találkoznak, mely a legfőbb, a legigazibb: Isten, s egymást ő benne őszintén szeretik, mert annak miatta szeretik, ki előtt szeretetök indoka rejtve nem maradhat. Krisztus tana a társadalom egyedül erős kapcsa, üdvének egyedül szilárd alapja. (De szép s igaz beszéd! Jól esik r. kath. főpaptól ilyet olvashatnunk) E tan éltető és fentartó erejének kizárásával ki van zárva a társadalom