Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-06 / 45. szám

tyén világa, hol akár a hitközöny terjedése, akár az üres szó- és száj-keresztyénség vett erőt a lelkeken és zsibbasztja a keresztyén termékenységet. A császári apostol, miként az ő lelki Fejedelme, nem éri be az ily erőtelen hitélettel. Neki hitben erős, szeretetben munkás, erkölcsiségben tiszta evangélikus egyház az ideálja, és azért imádkozik : »Adja Isten, hogy az Istenben vetett bizodalom, a felebaráti szeretet, a szenvedésben való türelmesség és a derekas munka maradjon a német nép legnemesebb ékessége és hogy a béke szelleme az evangélikus egyházat mindinkább áthassa ós megszentelje®. Ám a német császár szentföldi útja és ottani viselkedése nem csupán az ő erőteljes evangéliumi hitének s egyháza hivatásáról való emelkedett gondolkozásának a bizonysága, hanem — a mi szemünkben legalább — új egyházi politikának a proklamációja is. Új két irányban: felekezetközi szempontból és a tekintetben is, hogy a német protestantizmus elé új irányeszmét tűz a császári apostol. Új egyházpolitikát hirdet és követ a német császár interkonfesszionalis tekintetben. Nemcsak szóval hirdeti, ele tényleg is gyakorolja a felekezetközi békét és türelmet. A pápai szék politikai fóltékénységét, úgyszólván, egy csapással lefegyverzi. Kimondja egyfelől azt a nagyjelentőségű elvet, hogy: vbelső tartalmának megfelelő állást Keleten a protestantizums az összes keresztyén felekezetekkel való békés együttlét által szerezhet. Miként Jeruzsálem a közös keresztyén munkáról tanúskodik, akként egyesüljön az egész keresztyén világ, felül emelkedve a felekezeti ós nemzetiségi különbségeken«. Olvasva egyfelől ezeket az evangéliumi szavakat s másfelől felújítva emlékezetünkben a pápai szék engesztelhetlen türelmetlenséget lehelő encyclikáit a felekezetközi kérdésekben : önkénytelenül fölteszszük s habozás nélkül eldönthetjük a kérdést, melyik áll közelebb Krisztus lelkéhez : az állítólagos Krisztusi helytartó-e, vagy a császári apostol? Az az apostol, a ki nemcsak oltalmába veszi a német római katholikusokat, hanem megveszi ós ajándékba adja nekik a szent Szűz alvóhelyét, hogy templomot és kolostort építsenek rajta ; mert mint mondá, bár »más felekezethez tartozom, de mindig iparkodni fogok vallási érdekeiken őrködni s római kath. alattvalóim ebből meggyőződhetnek, mily komolyan veszem vallásos érdekeik oltalmát«. — Valóban apostoli szavak és apostoli cselekedet egy protestáns császár részéről, ki ezzel a kultúrharcnak véget kiván vetni s a kultur-béke kezdetét inaugurálja. De ez az új interkonfesszionális politika egyszersmind új belső egyházpolitika is a német protestantizmusban. A német protestánsok törekvésének keletre irányításában s ott a többi keresztyénekkel való békés együttlétének hangsúlyozásával a császári apostol új irányeszmét proklamál a német protestánsok számára. Mintha azt mondanák nekik: menjetek keletre, misszionáljatok, terjeszkedjetek, evangólizáljatok ott a népek között, és hitetek igazságát becsületes és jámbor életmódotokkal ott bizonyítsátok be és erősítsétek meg. Valóban kelet krisztianizálása, az evangéliumnak a maga ősi szülőföldjén, ennek környékein való meggyökereztetése: oly felséges s az előzmények után oly természetes hivatása a német nemzetnek, melynek megindításával nem sokáig késhet. Az oszmán politika Ázsia nyugati részeiből nemcsak a keresztyén hitet üldözte ki, hanem az evangéliummal együtt száműzte e népek erkölcsi és anyagi boldogulását is s vissz asülyesztette őket a félbarbárság nyomorúságaiba. Kövesse hát a német nép az ő császári apostola vonzó példáját; bocsásson ki misszió-rajokat a szent földre és a szomszédos tartományokba s hódítsa vissza e területeket az evangélium számára. Kövesse az angolszász faj példáját, mely maga Bible-Society, Mission-Societies, Tractat-Society s más egyetemes keresztyén intézményeinek hathatós segítségével az utolsó ötven óv alatt Krisztus evangéliumával úgy szólván behálózta és átszőtte Ázsia, Afrika és Ausztrália tengerparti országait. A germán faj ép oly erős és hűséges követője a Krisztus evangéliumának, mint az angolszász ; tanulja meg hát tőle és kövesse erélyesen a Krisztus parancsát: Elmenvén tanítványokká tegyetek minden népeket! Es ezzel tegyen ő is bizonyságot arról, mit az angol nemzet immár sok tekintetben bebizonyított, hogy a protestantizmus nemcsak elvben ismeri, de gyakorlatilag is érvényesíteni tudja az evangélium világmeggyőző és világmegszentelő hatalmát, s megmutatja a népeknek, hogy a keresztyénség a világ világossága ós a föld sava. Valóban a német birodalom zseniális császárjától egyházi tekintetben is tanulni lehet, ki e mostani jeruzsálemi szereplésével is megmutatta, hogy valóságos »királyi pap« és császári apostol. Sz. F. Samassa József egri érsek pásztori levele. A reformáció emlékünnepe közeledtével gondolatunk visszaszállt a három-négyszáz év előtti múltba ; felidéztük emlékezetünkbe a reformáció előtti állapotokat, valláserkölcsi, egyházi, egyházpolitikai, társadalmi viszonyokat; majd azt a nemes, önzetlen harcot, melyet a 16-ik század örök emlékű reformátorai az évezredes visszaélések, az egyházi élet körében mutatkozott s minden jobb lelket