Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-30 / 44. szám

a nehezebb (kötelezett) tantárgyra, míg a másik óra a mellékes (illetőleg nem kötelezett) tárgy tanítására fordítva — hogy idő jusson estefelé a korrepetitiókra (vagy a magánórákra) is. Ilyen formán mindenik tanár vagy tanító maga-magának módszeres és ellenőrző közege lévén: az osztály minden tantárgyából ismerte minden növendékét. Tudta, melyik tanuló hol és miben gyöngébb, hol és miben erősebb. Ugyanazon tanulónak erősebb oldalával támogatta vagy fedezte a gyengébb részét. Ekként benső harmóniát létesített minden egyes tanulónál, illetve az egész osztálynál. Egy szóval: régebben mind a tanítás, mind a tanulásbeli egyöntetűséget, szintén a tanterv értelmében, egy-egy osztálynál egy ember eszközölte, vagy csupán a maga személyében, vagy az őt kiegészítő másod, illetve harmadmagával, — létrehozván az egyes osztályok közti összefüggést a rektor-professzor, vagy mint Erdélyben — a paedagogarcha-professor (tanvezető tanár). De a mai szakrendszerű tanítás az ellenkezőt tünteti fel mind a tanár vagy tanító eljárását, mind a tanuló alkalmazkodását illetőleg. Ugyanis, ha csak külsejéről nézzük is meg a dolgot, azt látjuk, hogy míg a korábbi osztályrendszer alatt, a tanulóknak volt úgyszólván »kényelmesebb helyzetük«, a szaktanítás mellett a tanároknak jut ki a »jobb részből*, — a nélkül azonban, hogy a »quem Dii oderunt, praeceptorem fecerunU-féle (úgylátszik örök igazság) manapság divatját multa volna! Ez utóbbi rendszer kinövései a sokszor üzleti célt is szem előtt tartó, terjedelmes tankönyvek, melyeket az I-ső gimnazistának épen olyan nehéz, elvont és igen gyakran magyartalan stílussal írnak, mint a VlII-ik osztályosnak. (Tavaly e Lapok 2—6. számaiban volt alkalmunk egynehány példányt izlel itőül bemutatni.). Ebből folyólag a megnagyobbodott és megsokasodott tankönyvekhez képest meg kellett sokasodni a tanóráknak is.:

S ha e tekintetben szintén fölemelkedik a panaszszó, vagy a közvélemény »moraja«: az elcsigázott tanulókra nézve igen sovány vigasztalás a tan- és szakférfiak részéről, hogy — a mint a mínapában is olvastam — Ausztriában és Németországban még több az óraszám ! Vájjon — más országot nem említve — a kultura szárnyára kapott Oláhország is nézi az osztrák és a német óratervet ? A tanügyben is — miként a vám- és kereskedés terén — muszáj Ausztriával szövetségben lennünk? Ha a németnél több az óraszám, mint a magyarnál: viszont az ángliusnál, hollandnál s a yankee-nél meg kevesebb — s mégis vannak ezek olyan műveltek, gazdagok, vallásosak, erkölcsösek és in corpore izmosak, mint akár az osztrákok, akár a németek! Ma a módszer alkalmazásában míg a tanár vagy a tanító a maga egy természetét alkalmazza a különböző osztályokban: addig a tanulónak óránként felváltva más és más tanárhoz vagy tanítóhoz és így más és más természethez, eljáráshoz kell magát idomítania. Ehhez képest a rendelkezések a külső és belső dolgokban egymással sokszor homlokegyenest ellenkeznek. Mindezt amaz egyetértőleg alkalmazott tanácskozások egyenlíthetnék ki. Ugyanazok szállíthatnák le az egyes szakbeli tanárok tülköveteléseit, akár a sok szó- és írásbeli pensum kimérését, akár a gyakran túltengő ambitiót illetőleg: pl. mikor a nyelvész minden növendékből mindmegannyi linguistát vagy philologust akarna képezni; vagy mikor a történész a felelő növendéktől irodalmi fokon álló eloquentiát követel a III—IV. gimn. tanulónál, olyan tankönyv nyomán, a mely nehézkes stílusában sokszor még a magyar nyelvtani szabályokat is nélkülözi; vagy a midőn a mathesis és physica tanára csak az ő tudományát akarja egyedül fontosnak feltüntetni stb. A minapában Komjáthy Béla, képviselő, a pénzügyi bizottságban, egyebek közt azt is felhozta, hogy a középiskolákban nincsen óhajtott siker; különösen pedig a latin nyelvbeli eredmény hagy fenn sok kívánni valót. Ez igaz. De az is igaz, hogy midőn a régi Rómában a pogány vallás uralma hitelét vesztette, az augurok egymás szemébe nevettek. Ma a latin tanítása elvesztette régi domináló befolyását: de az »augur-tanárok« e fölött nem mosolyognak egymásra, hanem ott — a hol módszeres tanácskozásokat és szakértekezleteket tartanak — okát adják e körülménynek s megállapítják, hogy ebben része van, először a mai korszellem áradatánk (vagy a Bodnár tanár-féle »hullámzási elméletnek^); másodszor a középiskolai tantárgyak közé beékelődött sokféle tárgynak; harmadszor ama physikai törvénynek, hogy ha egyik test a másik helyére nyomul, ugyanazon a helyen egyszerre két test nem lehet: következőleg, ha ma minden téren s így az iskolaügyben, a tanrendszerben is a materialismus uralkodó, s ha ezen irány tankönyvei, óratervei, methodusai stb. jutnak előtérbe, akkor igen természetes, hogy a classicismusnak hátra kell szorulnia egyrészt a közéleti felfogás elől, másrészt a növendékek szellemi munkásságában, a phvsiologiai lélektan ama törvényénél fogva, hogy ha az agysejtek megtelnek materialistikus és századvégi ideákkal, akkor a classikusok iránti törekvések ott már helyet nem találnak, legalább nem oly fokban mint régente. Továbbá, ha ugyanezen tanácskozások alkalmával megállapítják a tanárok, hogy péld. egy VlII-ik osztályú tanulónak nem egészen nyolc lió alatt könyv nélkül a következő könyveket kell betanulnia és azokból érettségi előtt vizsgáznia: vallás 9 ív, magyar irodalom 24, (melyhez olvasmány 28 ív), történet 16, lélektan 11, physica 12, egészségtan 6, összesen 78 nyomtatott ív ; a mihez járul még német irodalom ismertetése és fordítás egy 27 íves könyvből és Goethe Ipbigeniájából; továbbá algebra és geometria; végül archeologia, mythologiai és irodalomtörténeti ismeretekkel és könyvnélkülöztetésekkel; görög és latin fordítások, Uo-ier Odysseájából és Platóból \ Horatius négyféle müvéből, Cicero philosophiai, illetőleg Tacitus kétféle toríénet.i munkájából: akkor — ha még ide veszszük a mellék- és rendkívüli tantárgyakat is — megérthetjük egyfelől, hogy a ki sokat markol, keveset szorít; megérthetjük másfelől, hogy a mai középiskolát végzett tanuló a legtöbb esetben miért nyújtja oly sóvár képét a test és lélek physicumának, a sok tantárgygyal való tömés mellett is a lélek ürességének és a korszakot jellemző idegességnek. Mert a VIII ik osztálylyal következetesen csak betetőződött a I—VII. osztálynak hasonló tantárgy-halmazával a feltüntetett, módon elkövetett eljárás! Cikkem befejezéseül szabad legyen egy sport hasonlatot használnom. Ezelőtt négy vagy öt évvel Bécs és Berlin között, huszártisztek részvételével futtatóversenyt rendeztek. Elsőnek Berlinbe egy magyar huszárhadnagy érkezett. Mikor az elért célnál a lábán már állni alig tudó s egész testében reszkető, habot, vért és vizet izzadó lováról leszállott, hir szerint a körülállókhoz így szólt a bravouros hadnagy : »A start-ot ugyan megnyertem, de nemes lovamat elveszítettem. Veszítettem volna el inkább a start-ot és maradt volna meg az én páratlan jó lovam«. A mai középiskolai training-en hány tanuló futja meg a start-ot ugyan győztesen, de előbb-utóbb letörve? Most, midőn a tantervrevisiók korát éljük, mily jó alkalom kínálkozik megfontolni: először, hogy a középiskolák anyagát gyermekek és serdülő ifjak képezik, a kiknek, főleg az alsó fokon, az egyetemeken szükséges merev szaktanári rendszer nem válik be; másodszor, hogy