Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-10-23 / 43. szám

Csendes boldogság égi érzetével, Melylyel e földön semmi kéj sem ér fel? A gazdagoknak mindenek felett Adsz-e könyörülő szeretetet? Viruló ifjak és lányok szivébe, Hogy szép virágként ott nyíljék a béke, Plántálsz-e tisztaságot élve-halva, Olyant, mint a gyümölcsnek szűzi hamva? Adsz-e irgalmas szívet a nagyoknak, Hol a nyomornak könyei ragyognak? S hogy lenne boldog, békességes, áldott, Betöltöd-e szentséggel a családot? Tudomány. Az ég hatalma képes erre csak, Az tenne ily csodát veled s velem; De én, bár szárnyam fel az égre csap, Megvallom, a menyet nem ismerem. Vakhit. Mit nem adhat a tudomány: vigaszt Reményt, erőt — jöjj, én megadom azt! A kereeztény egyházba elvezetlek. S ott vezekelsz, a mint én is vezeklek. Zúg a világ új szabad szelleme? Elsöpör? — én megvédlek ellene! Kezem kegyelmet, gyógyírt osztogat, — Ha feláldozod szabadságodat. Hugária. Eredj el Sátán! Szavad lelket öl, Nem vagy te orvos, hanem börtönőr. Jaj nékem! így kell hát elfogyni lassan, Nincs Gileádban, nincs e sebre balzsam?! Evangóliom. Ne félj, csak higyj! Él még az igaz Isten, Hogy végtelen kegyelme megsegítsen. Mely az Ő szent Fiában megjelent — Új ég lesz fent és új föld ide lent. Világ Világossága én vagyok, S szemök világát vészik a vakok; Gyermekeid látván-látják a bajt, S a cél tündöklik és a pálma hajt. Bölcscsé lesz az, a ki tart rn velem És a bölcseség: Istenfélelem. Ez által megkönnyebbül a kereszt, Ez fájó, égő sebeket hegeszt. Halld! zúg is már a Szentlélek szele, Mert e világ fojtó léggel tele; Itt az idő, meg kell tisztulnia, Tisztítja megtérés, buzgó ima. Oh zúgd te is gyermekeid fülébe A megtérést s övék leend a béke! Ti gazdagok, oly vagyont gyűjtsetek, Hogy megmaradjon drága kincsetek! A földön égi kincset gyűjteni: Mily gazdagság, mily áldás, isteni! Ti bölcsek, költők, művészek, mi szép, Ha lelketek az éggel frigyre lép! Az Ur félelme — hajtsatok reája: A bölcseség gyökere s koronája. Ifjak s ifjú nők, virágozzatok, Az Ur Jézusnak illatozzatok; Kelyheteket: a szívet égre tárva — Urnák tetsző a tiszta szív imája. Hungária. Óh hála, hála! Újra éledek, Megtart a tiszta Evangélium! Élni fogok, gyermekim, értetek, Irtván azt, a mi bűn, gaz, a mi gyom. Karom erős, szivem-lelkem megedzett, Örökre élsz, az ég akarja, nemzet! Vakhit eloszlik egy lehelletemtől, Hitetlenség elvész erős hitemtől. Boldog leszek igazán, végtelen Fogadd hálámat, édes Istenem! Jó barát. Dicsőség a nagy Isten nagy nevének! Széchenyi jósigéi bételének : »Nem volt, hanem lesz!« Zúgja Adria, Kárpátok zengjék: Él Hungária! Ahhoz, ki téged oltalmába' tart, Szállj himnusz: »Isten, áldd meg a magyart!* Krisztus befogadása. (Folytatás és vége.) III. Az emberiség nagy tömegén belül volt aztán egy kiválasztott kör, melyet János itt *övéinelc<- nevez. Igaz, hogy a világ is »övének* mondható, mert Ö teremtette s tartja fenn; de valószínű, hogy ez a vers nemcsak az előzőket akarja ismételni, hanem az érzéketlenség mélyebb fokát is jelölni. Kétségkívüli tény, hogy minden ember — tehát a pogány is — Isten képére teremtett lény, így felismerhette volna Teremtőjét; de az ő vakságukat némileg indokolja a bűn sötétsége; hanem hogy a zsidó nép, mely eleitől fogva Isten ismeretében neveltetett, Jehova hajlékát naponkint látogatta, hogy ez a nép miként nem ismerte fel e hajlék tulajdonosát — érthetetlen. A féltve őrzött törvénykönyv, a próféták írása, a történelem, vallásos intézmények, a mindennapi élet, ünnepi beszédek mind mind arra emlékeztette a zsidókat, hogy Isten köztük lakozik s egykor eljő Övéihez látható alakban; mért nem fogadták hát szívesen látogatását?! Az egész világ bezárhatta kapuit, de a zsidó templom ajtajának nyitva kellett volna előtte lenni, mert — az övé volt.