Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-18 / 38. szám
szerzését. A munkában az elmélet példákban van megvilágosítva s a bevallás módja, az illetékegyenérték kivetése, behajtása, általában az egész illetékegyenértéki kezelés mintegy szemlélttileg van előadva; ezenkívül még a magán felekre nézve nagy előnynyel bír jelen munka azért is, mert a gyakrabban előforduló szabálytalanságok s törvénytelenségek s a régi illetékegyenértéki hátralékok mikénti orvoslása, illetve rendezése iránt benyújtandó kérvények mi módoni szerkesztésére útbaigazítást ad, a mennyiben iromány-mintákkal is ki van egészítve. Az > Illetékegyenérték« című munka, mely körülbelül 40 ív terjedelmű lesz — előfizetési ára 4 frt, bolti ára pedig 5 frt. Az előfizetési összeg mielőbb, de legkésőbb október hó 15-éig szerző nevére (Sárospatak, Zemplénmegye) küldendő be. ** A ^Mustármag Naptár*, az 1899-ik évre megjelent Gladischefsky Károly lelkész kiadásában. Ez immár harmadik évfolyama a kis naptárnak, a mely, hogy megtalálta az utat a nép szivéhez, bizonyítja annak kelendősége és külső-belső megerősödése. A naptár prot. vallásos naptár s a nép használatára készült. A naptári részen kivül sok hasznos és vallásos szellemű olvasmányt foglal magában s nagyon megérdemli, hogy terjesztessék és hogy kiszorítsa magyar prot. népünk használatából a vásári, férc-kalendáriumokat. A kis, de jó naptár ára 15 kr. s kapható Gladischefsky Károly ref. hely. lelkész úrnál Budapesten. (Alkotmány-u. 15.) EGYHÁZ. A dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlése. Szász Károly püspök úr a következő meghívó levelet bocsátotta ki az őszi rendes egyházkerületi gyűlés összehívása tárgyában: 1380/98. sz. A Dunamelléki Ev. Ref. Egyházkerületi Közgyűlés Alkotó-Tagjainak, az Egyházmegyék s FŐ-és Középiskolák Képviselőinek Szives Üdvözlet! Egyházkerületünk őszi rendes közgyűlésének idejét, Nagyméltóságú Főgondnok Elnöktársammal egyetértőleg f. é. október hó 15 és következő napjaira tűzvén ki, van szerencsém a közgyűlés összes, minden rendű tagjait arra tisztelettel meghívni. A közgyűlés október hó 15-én d. e. 10 órakor fog Budapesten a Kálván-téri templomban összeülni, a szokott módon megnyittatni s tárgyalásai megkezdetni, a melyek során, a közgyűlés megalakulása után, az újonnan megválasztott világi elnök, Nagyméltóságú Szilágyi Dezső főgondnok eskütétele és székfoglalása lesz az első tárgy. 16-án, vasárnap, a megválasztott új rendes lelkészek ünnepélyes felavatása lesz a Kálvin téri templomban: 17-től kezdve naponként d. e. 9 órakor kezdetnek a rendes ülések; 19-én (esetleg 20-án is) d. u. 4 órakor a bírósági ülések. A közgyűlést megelőző napokon és pedig 11 én (kedden) az első, 12-én a második lelkészképesítő vizsgálatok tartatnak a theologiai intézet vizsga-termében; 13-án és 14-én — a theologiai ülésteremben és a gimnáziumi nagy- és könyvtár-teremben megosztva — a Theologiai Választmány, a Fő-, Közép- és Népiskolai Bizottságok tartják üléseiket. A többi bizottságok ülései idejét a Közgyűlés fogja meghatározni és kitűzni. Az egyházmegyéket s a Fő- és Középiskolák Igazgatótanácsait felkérem, hogy képviseletükről gondoskodni szíveskedjenek. Mindnyájokra Isten áldását s jó békességet kérve vagyok Budapesten, 1898 szeptember hó 15-én, kész szolgájok, szerető szolgatársuk Szász Károly, püspök. Egyházkerületi közgyűlések. A tiszáninneni evangélikus református egyházkerület Jánosiban tartotta meg közgyűlését. Kun Bertalan püspököt Nyáry Sándor báró főgondnok üdvözölte. Tekintettel az országos gyászra, a dalárda gyászfátyolos lobogók alatt sorakozott, úgy ment be a nagyszámú vendégsereg a városba. A templomban 15 lelkészt és 3 esperest avattak fel. A felavatandó lelkészek egyike, Janka Károly székfoglalójában a vallástalanság következményeire utalt, beleszőve szerencsétlen királynénk gyászos végzetét is. Majd Kun Bertalan mondott gyönyörű imát a királynéért. A nyolcvanhárom éves ősz főpásztor szavai mindenkit könvekre fakasztott. Azután felavatta a lelkészeket és az espereseket. Az Erzsébet-szoborra 100 forintot ajánlott fel a közgyűlés. A közebéden pohárköszöntőket nem mondtak. — A Dunántidi evangélikus-református egyházkerület közgyűlése Pápán f. hó 22-én kezdődött meg. A gyűlést Antal Gábor püspök imája nyitotta meg. Tisza Kálmán a napirend előtt fölemlítette azt a nagy veszteséget, a mely a magyar nemzetet a királyné elhunytával érte. Indítványozta, hogy az egyházkerület a király előtt részvétét feliratban tolmácsolja és hogy a pápai leánynevelő intézetben egy szegény árvaleány évdíjának fedezésére »Erzsébet királynéalap* címen alapítványt létesítsenek s az alapítvány adományozásakor minden évben a növendékek előtt az elhunyt királynéról emlékbeszédet tartsanak. A gyűlés mind a két indítványt egyhangú helyesléssel fogadta s Tisza Kálmán nyomban kibocsátotta az aláírási ívet és az aláírásokat kétszáz forinttal kezdette meg. Darányi Ignác 150. Nyáry Béla báró 100, Antal Gábor, Csorba Ede, Gelléri Szabó János és Kenessy Miklós 50—50 forintot írt alá. Ezután a szokásos alakulás történt meg, mely alkalommal Gelléri Szabó János az egyházkerület újonnan választottt tanácsbirája tette le a hivatalos esküt. A kolozsvári szeretetház ügyével legközelebb a felső-borsodi és az ungi reormf. egyházmegye foglalkozott. Az eredményből azonban az látszik, hogy az eszme, főként pedig az, hogy az intézet felállítása minden lelkészre 2 forint évi járulékot róna, nem nagy rokonszenvre talál az egyházmegyékben. Mindkét egyházmegye ugyanis kimondotta, hogy olyan alapítványnyal, a mit ez intézetnek átadhatna, nem rendelkezik s nem járulhat hozzá a ter-