Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

vezet amaz indítványához, hogy minden lelkész 2 forint évi járulék fizetésére köteleztessék. Az ungi egyházmegye a tervet teljesen elejtette, a felső-borsodi azonban, hogy beiőle mégis megmentsen valamit, kimondta, hogy ha a szeretetház felállíttatik, arra egy bizonyos és egyszer s mindenkorra szóló adományt fog juttatni. Lelkészbeiktatás. A nagyváradi ág. hitv. evang. gyülekezet f. hó 11-én iktatta be hivatalába a nyugalomba vonult Rimier Károly helyébe megválasztott új lelkészét, Materny Imrét. A beiktatást, a hívek által zsúfolásig megtöltött templomban Materny Lajos debreceni lelkész és tiszavidéki esperes végezte, tartalmas beszédben figyel­meztetvén az új pásztort kötelességeire és magasztos hi­vatalára. Az új lelkész, fogadástétele után átvette a lel­készi hivatal jelvényeit s megtartotta székfoglaló beszédét. Az istentisztelet végeztével az evang. nők küldöttsége egy értékes ezüst tárgygyal ajándékozta meg az új lelkipász­tort. A beiktató ünnepélyen részlvett a ref. egyház kép­viselete is. Templom-jubileum. Dadon (Komárom vm.) folyó hó 29-én ünnepli meg az ev. reform, egyház temploma másfélszázados jubileumát, két új harangja felavatásával egyetemben. Az ünnepi beszédet Antal Gábor püspök, a harangavatásit Czike Lajos esperes, a keresztelésit Czibor József egyházmegyei főjegyző tartják; végül az egyház történetét kivonatilag Széky Aladár lelkész olvassa fel. ISKOLA. A sárospataki ev. ref. főiskola akadémiájának tanrendje az 1898/99. iskolai év első félére. A) A vallás-és egyháztudományi szakon : 1. Warga Lajos, rendes tanár, előadja A keresztény egyház történelmét (a refor­máció után), hetenként 4 órán. 2. A magyar prot. egyház történelmét hetenként 2 órán. 2) P. Nagy Gusztáv, ren­des tanár, előadja: 1. Az új szövetségi irodalom történetét, hetenként 4 órán, 2. A bibliai vallástant, hetenként 4 órán. 3. A vallás alapkérdéseit (a vallás fogalma s alkotó ele­mei, ihletés, kijelentés, hit, vallásos érzelem, a tudomá­nyokhoz való viszony stb. special- koll.), hetenként 2 órán. 3) Radácsi György, rendes tanár, akadémiai és közigaz­gató előadja: 1. Az ó-szövetségből a Mózes I. könyvét (fordítva és magyarázva), hetenként 3 órán. 2. Az újszö­vetségből az Thessalonikaiakhoz irott leveleket (fordítva és magyarázva), hetenként 3 órán. 3. Az ó-szövetségi liánon történetét (Isagogika), hetenként 3 órán. 4. ó-szövetségi szemináriumot tart hetenként l órán. 4) Dr. Tüdős István, rendes tanár előadja s ismerteti: 1. A ker. erkölcstant (rendes rész), heti 3 órán. 2. A ker. dogmatikát heti 2 órán. 3. A ker. dogmák történetét, heti 2 órán. 4. A vallásböl­csészetet, heti 3 órán. 5. A református hitelvi könyveket (special koll) heti 1 órán. 5) Nóvák Lajos, rendes tanár, a főiskola lelkésze, előadja: 1. A homiletikát, het. 3 órán. 2. Az egyházjogot, hetenként 3 órán. 3. Gyakorlati theol. szemináriumot tart hetenként 2 órán. B) A bölcsészeti sza­kon : 1) Szinyei Gerzson, rendes tanár, főiskolai könyv­tárnok, előadja: 1. Tompa és Petőfi költészetét, heten­ként 2 órán. 2. Az oktatástant (általános rész), heten­ként 2 órán. 2) Dr. Székely Giörgy, rendes tanár elő­adja: 1. A bölcsészet történetét (Új-korl hetenként 4 órán. 2. A philosophiai encyclopaediát, hetenként 4 órán. 3. Az aesthetikát hetenként 2 órán. 4. A német nyelvet tanítja hetenként 2 órán. 3) Dr. Illyefalvi Vi éz Géza, rendes jogtanár, előadja : A legújabb kor történetét, heti 4 órán 4) Ifarsányi István, theol. segédtanár s főiskolai alkönyv­tárnok. tanítja: 1. A héber nyelv elemeit, hetenként 4 órán. 2. Az új-szövetségi görög nyelvet het. 2 órán. 5) Pásztor Sámuel, főiskolai ének- és zenetanár vezetése alatt, az egész theol. ifjúság részére: Gyakorlati éneklés, hetenként 1 órán. 6) Nagy Gusztáv, theol. rendes tanár, tanítja: Az angol nyelvet hetenként 2 órán. 7) Dr. Rácz Lajos, gimn. rendes tanár, tanítja: A francia nyelvet, hetenként 2 órán 8) Dr. Kan Zoltán, főiskolai orvos előadja : A közegészségtant, heti 2 órán. C) A jog és államtudományi szakban: 1) Szánthó Gyula, előadja: 1. A római jogot (Institutiók), hetenkint 8 órán. 2. A római jog általános tanait (special-kollégium) hetenként 2 órán. 2) Ballagi Géza, előadja : 1 .Az alkotmány és kormányzati politikát, heti 5 órán. 2. A bevezetést a jog- és államtudományokba, heti 2 órán. 3. A politikai irodalom történetét, (speciál­kollégium) heti 2 órán. 4. A nemzetközi jog történetét, heti 1 órán. 3) Finlcey József, előadja : 1. A peres és perenkivüii eljárást, heti 5 órán. 2. A kereskedelmi váltójogot, heti 6 órán. 4) Zsindely Ltván, előadja : 1 .Az egyházjogot, heti 7 órán. 2. A magyar alkotmány és jogtörténetét. heti 7 órán. 5) Finkey Ferenc, előadja: 1, A jogbölcsészetet, hetenként 6 órán. 2. A büntető jogot, hetenként 5 órán. 6) Meczner Sándor, előadja: 1. A magyar magánjogo\ hetenként 5 órán. 2 Az osztrák magánjogot, hetenként 6 órán. 7) Illyefalvi Vitéz Géza, előadja: 1. A magyar közigazgatási jogot, heti 5 órán. 2. A legújabb kor tör­ténelmét, heti 4 órán. 3. A gazdasági közigazgatást (spec.­koll.), heti 1 órán. 8) Szabó Sándor előadja: 1. A nemzet­gazdaságtant. heti 5 órán. 2. A magyar pénzügyi jogot, heti 5 órán. 9) Kun Zoltán, főiskolai orvos, előadja: A közegészségtant, heti 2 órán. — Pályakérdések az aka­démiai hallgatók számára. 1 Vay-féle kettős díj (25 frt 20 krajcár és 16 forint 80 krajcár). Egyházi beszéd Írandó a Máté evangeliuma XIII. rész 45—46 versei felett. 2. Vay-féle nagyobb díj (33 frt 60 kr.) Isagógikai tanulmány irandó a Cselekedetek könyvéről. 3. Péczely-díj (42 frt): Fejtse ki a pályázó, mi a különbség a theologiai és philosophiai, vagy az ú. n. független morál alapelvei között. Hogyan fejlődött e két irányú felfogás a gondolko­zás történetében ; mi a különbség görög és a keresztyén ethikai felfogás között s legújabban miféle erkölcstani iskolák keletkeztek tisztán bölcsészeti alapon ? 4. Tóth-Fischer-díj (30 frt): Fejtse ki a pályázó, a szabadságjogok elméletét jogbölcsészetileg (jogbölcsészeti kérdés). 5. Kövi-Okolicsá­nyi-díj (mult évi, 24 frt): Fejtessék ki történeti alapon s a politikai szempontok figyelembe vételével, az ország­gyűlés tagjainak jogállása és jogköre a magyar közjog szerint. 6. Kövi-Okolocsányi- díj (jelen évi, 24 frt): Fej­tessék ki a tulajdon eredete, fogalma és történeti kifejlő­dése ; adassanak elő a tulajdon jogszerzési módjais adassék elő a tulajdonjog védelme. (Római jogi kérdés). 7. Péczely­díj (a mult évről felmaradt 21 frt). 8. Kazinczy-díj (A magyar Tud. Akadémiától 10 arany) E két utóbbi pálya­díjra vonatkozólag később fog az akadémia tanári kar határozni. A sárospataki főiskola köréből. A főiskolai Jogászegylet közel két évig tartó szünetelés után végre e hó 14-én szerencsésen megalakult, miután dr. Finkey Ferencz, ez évi jogkari dékánnak buzgó, tapintatos eljárá­sával sikerült elenyésztetni a tanári kar és az ifjúság között eddig fennállott ellentéteket, s ilvmödon a sárospataki

Next

/
Oldalképek
Tartalom