Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

Megismerkedvén Máriának különféle kijelentésmódjaival, hajlandók vagyunk azon felvételre, hogy XIII. Leó, a midőn magát e mennyei királynő »favorito* jának vallja, a kinek hangját világosan hallotta: úrnőjének személyes megjelenésére gondol . . . XIII. Leó sok szentet imád, de különös imádatával — enevklikái szerint — Mária felé fordul, mint egykor szt. Loyola, szt. Bernát, szt. Damiani, szt. Ronaventura. 1892. szept. 8-áról kelt körlevelében kiemeli, hogy mindig hű volt Máriához, hogy hozzá mindig a legmagasztosabb érzelmekkel és imádattal fordult, hogy gondját, örömét mind Mária szivére helyezi. Hyppolit, Euripides hasonnevű drámájában, hasonló tisztelettel beszél a > szent« Artemisről, az ő »királynőjéről*, a kinek szerelméhez fogható nincs földön sem égen: e szeretettel ajánlja fel hősünk az úrnője aranyhajába szánt koszorút, azon boldog érzetben, hogy közelében van s hangját hallja. XIII. Leó a »szent* szűz Máriának, a »királynőnek* a rosariumot hozza ajándékba, a melynek használatát encyklikájában ajánlja s végtelenül boldog, hogy hangját hallja ! Hasonló lelkesedéssel beszél Ovidius is (Fasti IV. elején) az ő védő istennőjéről, a ki neki folyton szemei előtt lebeg ; a kinek szavát hallja s a kinek megjelenése helyén — úgy érzi — megnyílik a menny . . . Mindazok, a kik XIII. Leóval együtt Mária személyes megjelenéseiben hisznek s ismerik azon érdemeket, a melyeket a pápa magának a Mária-kuttusz körül szerzett, méltónak fogják őt arra tartani, hogy Máriának személyes megjelenését élvezte legyen, kinek tiszta hangját s intéseit ép úgy hallotta, akár Numa az Egeriáét. A mint Aphrodité Aeneásnak megjelent, ez őt nemcsak járásáról ismerte fel, hanem bizonyos isteni illatról is, mely őt körülvette. (Aen. I 403.) A mint a Madonna 1536 március 18-án Bottá Antóniának Savoyában megjelent, ez is hasonló mennyei illatot érzett. Ha XIII. Leó csakugyan az istenanya személyes megjelenését élvezte, kellett, hogy hasonló jelek óvták legyen meg a csalódástól. Avagy ily jelekre nincs is szüksége? Minős, a mythikus király, a krétaiaknak törvényt adott, miután előbb azt egy istenséggel megállapította (Paus. III. 2.). Ha Minős nem tévedett, akkor — minden jó katholikus hivő szerint — XIII. Leó sem tévedhet. Midőn Persephone megjelent Pindarosnak s azt felkérte, hogy neki egy dalt ajánljon (Paus. IX. 33.), bizonynyal hasonlóképen nem tévedett. Hozzá XIII. Leó a Madonna hangját világosan hallotta. De hát ismerte-e e hangot előbb? Egy bizonyos M. Caedecius a római tribunoknak bejelentette, hogy egy emberfeletti hang néki a Gallok megjelenését (Kr. e. 390.) előre tudtára adta (Livius V. 32. 50.). Leó nem bizonytalan hangot hallott, hanem — mint fel kell vennünk — a neki személyesen megjelent égkirálynő hangját. Tehát azt oly világosan felismerhette, mint egykor a régiek Isisét. A Marsmezőn Rómában, a császárság korában volt egy Isis-templom s Juvenális szerint (Sat. VI. 525.) voltak asszonyok, a kik az istennő kegyét azáltal igyekeztek megszerezni, hogy meztelen térden csúsztak az egész téren át a templomhoz. Máriának mai tisztelői is, a midőn a Mária-templomokon térden végig vonaglanak s tiszteletére a nyelvüket a kövezeten véresre nyalják, szintén azt hiszik, mint Juvenális ama hölgyei, hogy t. i. erre őket egyenesen az istennő inti. S még sem oly kegyeltjei Máriának, mint a pontifex maximus. Ez volt az, a ki egész tekintélyét mérlegbe dobta, hogy csak a Madonnának legkedvesebb imádatformája, az olvasó,' elterjedjen, és minden r. kath. hivő köteles elhinni, hogy őt Mária ezért különösen érthető szavakkal jutalmazta meg. tehát a tévedéstől megóvta. Egeria nimpha, Ovidius szerint (Fasti III. 276.), Numa tanácsadója volt. Mária is hasonló értelemben tanácsadója Leónak, a ki manapság a — Numa hivatalának örököse. A Mária-kultusz toronyépületét XIII. Leó pontifex maximus már befejezé éhez közel juttatta. 1896. szept. 12-én szentelték fel ünnepélyesen a Becca de Nona hegycsúcsán — Madonnának óriási szobrát. Ennek magassága nyolc méter, a piemonti Aosta völgye uralja — s ez idő szerint a világ legmagasabban fekvő szoborműve. Stromp László. Francia papok Rómáról. Néhány megdöbbentő bizonyságtétel. A Chretien Francais augusztusi száma ismét néhány jelentékenyebb katholikus pap kilépéséről ad hírt. S mindezek megdöbbentő vallomást tesznek a római > elhívásról« vagyis a klérust kiegészítő és a papnövendékek elméjét formáló methodusról. Patel atya, theol. tanár, kilépést jelentő levelében így ír följebbvalójához: »Önök az »elhívás« nevével ékesítik föl a gyermekek megfontolatlan lépését. Pedig a gyermek szegényesen van fölfegyverezve az ismeretlen vonzása ellenében; szülei is tele beszélik fejét, maga is szerfölött vágyódik az emberfölöttinek látszó fenség után és az újoncokat mohón gyűjtő vallásos társulatok magukkal ragadják, A folytonos tanulással töltött órák nem egyengetik előtte a szabad választásra vezető utat; még attól is meg van fosztva, hogy legalább a szünidőben megismerje a való életet. Csak a felszentelés után — lelkesülése ez álmának beteljesedése után — érzi bilincseinek súlyát. Midőn a munkásság ideje elérkezik, megsemmisítve érzi magát a 18-20 éves korában felajánlott és elfogadott természetellenes fogadalom által, mely zsarnok vendégek előtt nyitja föl a lelkészek szentélyét. A coelibatus igazolhatatlan fogadalma szivét, mint Istennek tetsző áldozatot követeli szolgai függésbe, ha ugyan nem képmutatásba dönti. Az engedelmesség fogadalma, az akaratnak, lényünk e legkevésbbé sérthető indulatának feladását kivánja, hogy fölötte emberek, mint istenek uralkodjanak. A minden pillanatban és minden dologban illetéktelenül előre tolakodó szabály megfosztja az értelmet fejlődésétől és szétrombol minden személyes kezdeményezést. És így az ember, a helyett, hogy az Isten gyermekeinek szabadságára eljutna: személyiségétől 78