Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

megfosztva pusztán eszközzé lesz, egész életén keresztül kiskorúságban tartatik.« Egy másik áldozár, Perrin, a ki szintén most lépett ki a klérusból, így ír püspökéhez: »Már régóta nem vallom a katholikus hitet. Teljesen meg vagyok győződve, hogy az egyház által tanított dogmák legnagyobb része emberi találmány, a tudatlan mult idők által létrehozott babonák, következésképen nem méltók arra, hogy egy felvilágosodott és elfogulatlan elme higyjen bennök. Pedig hittem azokat mind, mikor áldozárrá lettem. De hát kit lephetne meg, hogy ilyent elhisz egy a szemináriumból kilépő ifjú ? Nem ügyel-e arra az egyház, hogy az ifjú léviták kezébe ne kerüljön római tanokkal foglalkozó könyv? Nem akadályozza-e meg még abban is, hogy más nézetüekkel érintkezzék? így aztán a papnövendék értelme módon bilincsekbe veretik, lenyügöztetik, olyanná lesz, mint az az üvegházi növény, és épen abban az időben, midőn a legnagyobb szüksége volna arra, hogy előtte a gondolat és tudomány tágas látóköre feltáruljon, az egyház balgaságos türelmetlensége folytán rozsdásodásra és kövesedésre van kárhoztatva*. M. Perrin, a föntebbi sorok írója tíz évig volt Bourg de Péage-ban közszeretetben álló lelkész. És épen midőn nagyobb jövedelmű lelkészi állásra akarták promoveálni, szükségesnek találta lelkét megkönnyíteni és az elhatározó lépést megtenni. Kételyét legelőször is a pokolról való római dogma támasztá fel, majd azután sorra vette az indulgenciát. a purgatoriumot stb. Szerencsére a Jézusban vetett hite megtartá e nagy lelki viharban. E papi bizonyságtételek között legmegkapóbb Lecomteé, a ki hosszabb ideig volt Afrikában és keleten r. kath. hittérítő. A Chretien Frangais-ban hosszasan és élénken megírt élettörténete úgy hangzik, mintha regény lenne. Gyermekkora a római mód szerint behálózott gyermek és célzatos nevelési korának szomorú története. Miután e kort részletesen leírta, annak tanulságait így összegezi: »Minf árva gyermeket, nyolcéves koromban egy zárdai iskolába adtak, a hol egyetlen egy napi szünidőm sem volt. 12 éves koromban egy pap mellé adtak, a ki soha a kapun kivül nem eresztett. Tizenhároméves koromtól a huszadikig egy kisebb szemináriumba voltam elzárva. Huszonegyéves koromban pedig egy nagyobb szemináriumba. Mindig csak fogoly! Óh Krisztus! Hol vannak azok a parancsolataid, melyekben elrendeléd, hogy a gyermeket és ifjút ily módon neveljék ?« E nevelési rendszer hatásáról így ír: >Az egész gyermekkor és ifjúság idején nehéz iga alatt tartva, egy absolut tekintély által összetöretve; semmit sem tudva arról, a mi a külvilágban történik, egy csomó babona és absurd fétis altal megbékózva az ember észrevétlenül aszkétává lész, lelke teljesen elkészíttetik a sacerdotalismus befogadására. Nézzétek csak őket! Mind meg van bélyegezve, mindnyájan viselik a letörölhetetlen jegyet, mindre rá van nyomva a rabszolgaság bélyege, pecséte! ... Ez a nevelés nem több és nem kevesebb, mint egy rendszer, egy kaszt, a hierarchia érdekében kieszelt kiskorúságban való tartás. És mily hierarchia! . . . egy idegen monarcha alattvalója, állam az államban. Egyetlen kormánynak sem volna szabad megtűrni, sőt a leghatározottabban el kellene törölni ezt mindazon kormánynak, a mely előtt becses az egyházi és polgári szabadság, a mely hazája igazi érdekét és nemzete becsületét akarja szolgálni*. A protestaníismusra való áttérése is igen érdekes. Midőn fölszenteltett, több misszionáriussal együtt Afrikába küldték. Angol hajón utazott s a tengerészek, mint mondja, •»derék, becsületes fiúk valának s készséggel igyekeztek, a mennyire csak lehetett, őket szórakoztatni. De a mellett maszuk közt kitréfálták szokásainkat és szakadatlan imádkozásunkat*. A mint a Niger torkolatánál kikötöttek, legelőször is a protestáns misszió-telep ötlött szemökbe. Tökéletes paradicsomnak, a rend, a szépség, a boldogság paradicsomának látszott az. Az angol hittérítők szívesen hívták be őket. Már-már engedtek is a hívásnak, bár Szeniorjuk eretnekségről mormogott valamit, hanem, óh borzalmak borzalma, a verandán megjelentek a hittérítők nejei!* Gyorsan elmenekültek onnét. Lecomte figyelmét útközben egy tárgy vonta magára. Egyik hittérítő nejének sírja mellett vitt el az utjok. Az ifjú. huszonötéves korában elhunyt nő sírkövén ez a felirat állott: »Beati Mortui, qui in Domino moriuntur«. Itt hatolt be lelkébe az első sugára a világosságnak. Elbámult a fölött, hogy a protestánsok is használják a szent könyvet. Még inkább a fölött, hogy az eretnekek is igényleni merik az lírban elhaltak boldogságát! A gondolatoknak, eszméknek egész sorozata támadt föl benne, a melyek megzavarták igaz hitű katholicismusát és nem is távoztak el többé tőle. Évek multával pedig egy keletre tett utazásában protestánsokkal jött össze, a kiknek szigorú lelkiismeretessége egészen megzavarta. Ekkor azután hozzá fogott a biblia tanulmányozásához, s egész rémülettel fedezte föl, hogy, nem miként néki tanították, a protestánsok, hanem a katholikusok hamisították meg a szentírást. És végre világossá lett előtte, hogy a romanismus biblia, történet és józan ész ellenes. »Leolvasta*. Egyideig komoly protestánsokkal társalkodott, elmélkedett és imádkozott és így eljutott az egyszerű evangéliumi hitre, melyen most örvendez. Lecomtenek most az a szándéka, hogy visszamegy Afrikába evangéliumi hittérítőnek. Chr. W. a.—s. IRODALOM. ** Prot. Árvaházi Képes Naptár az 1899-dik évre. Szerkeszti Kenessey Béla, 25-dik évfolyam, Hornyánszky V. kiadása, ára 30 kr. — Protestáns népünk e kedvelt házi barátja ismét megjelent a könyvpiacon, az eddigi csinos kiállításban és az eddigieknél még gazdagabb tartalommal. Azért tett ki ennyire magáért, mert férfi korba lépett és 25 éves jubileumát ünnepli. És ezt a naptár tartalmán is mindjárt meg lehet látni. A szokásos