Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

szellemben működő egyesületben ápolják legkövetkezetesebben a keresztyén női erényeket, melyekben a mi vértanúságot szenvedett király nénk oly dicső példát adott. Addig is azonban, míg a Lorántffy Zsuzsánnaegyesület felhívása hozzánk jutna, fogjunk a munkához. Az egyházi lapszerkesztők indítsanak gyűjtést Lapjaikban. Lelkészeink, tanítóink alkalmas módon hívják fel a népet adakozásra. Lapunk a mai számmal rovatot nyit az adományok nyugtázására; kiadóhivatalunk vállalkozik adományok elfogadására, szerkesztőségünk megkezdi a maga adományával a gyűjtést. Előre, a szent ügy nevében, a nagy királyné szellemében! Szöts Farkas. Allén bibornok (Alanus Britannieus) és kora (1532—1594). — Az angol egyházpolitika történetéből. — (Folytatás.) Az egyházból való kiközösítésre vonatkozó bulla megújíttatott és kiadatott Rheimsban, mindenüvé elterjesztvén azt szerte a városban, hova az angol szeminárium épen most költözködött át Douai-ból. És mielőtt a jezsuiták Angliába értek volna, dr. Sanders, az Allén barátja s az angol papság egyik legtevékenyebb és legbefolyásosabb tagja, tényleg partraszállott írlandban, mint nuncius, a pápai csapatokkal együtt. Az új misszionáriusokat, nem minden alap nélkül, olyanba vették, mint az invázió hadereje számára újoncozó őrmestereket és a vallás színezete alatt lázadásra bujtogató prédikátorokat. De hát épen az nem volt könynyű dolog, vagy legalább nem gondolták igénybevehető eljárásnak: őket úgy, a mint akkor álltak, a büntető törvények joghatálya alá vonni. Mikor Campion és bajtársai, alig több, mint egy évig tartó prédikálás után elfogattak: fizetett kémek és tudósítók tanúskodására bűnügyi vizsgálat alá vonták őket, egy, a királynő meggyilkolására irányuló titkos összeesküvés miatt, a miben ők nyilván ártatlanok voltak. Az eljárási folyamat nem volt valami tisztességet hozó az igazságot hirdető és osztogató hatalomra nézve. De a foglyok nagyobb része teljességgel ki nem elégítő feleleteket adott a híres hat kérdésre (Six Questions) vonatkozólag, a mely tényleg megpecsételte hitüket; e feleletek egyszer s mindenkorra napvilágra hozták a misszionáriusoknak a tróntól való megfosztásra irányuló tanait s ezeknek az uralkodójuk iránti hűségükkel való összeférhetetlenségét. Egy világi pap, Rishton, aztán Bosgrave, egy, a misszióval összeköttetésben nem álló, tévutakon járó fiatal jezsuita és Orton, egy világi férfi, annak kijelentése révén mentették meg életüket, hogy ha a pápa kísérletet tenne a bullát erővel is érvényesíteni : ők a királynővel együtt foglalnának állást ellene. Azok, a kiket kárhoztattak és üldözés alá vettek — mindössze is 12 lelkész — minden bizonynyal nem vallásos hitükért, nem is hitüknek valamelyes cikkelyéért s nem a pápai hatalomra vonatkozó valamelyes, tisztán spekulatív véleményért szenvedték azokat. A kormány szemében ők a pápa ügynökei és kémei gyanánt szerepeltek, kik fegyverben voltak az ország ellen s a kiknek utasításuk volt a rendnek gyakorlatilag való felforgatása és lázadásra való egyenes bujtogatás. VI. Rögtön a Campion halála után, társainak egyikét érdeklő iratokra akadtak, a melyekből Cecil arról bizonyosodott meg, hogy a jezsuiták tényleg hivatalosan buzgólkodtak a trónról való letételre vonatkozó bullának új és tisztességtelen alakban való kihirdetésében. Campion, mielőtt elindult volna Rómából, erősen állította a római udvarnál, hogy a bulla »nagymérvű szigorúságot idézett elő Angliában s ő felségének sujtoló kezét vonta maga után a katholikusok ellen«. Ez a rajongó, de mindamellett igazán nemes és szeretetreméltó pap a maga részéről talán szivesebben vette volna, ha azt az ominózus bullát teljesen felfüggesztve látja. De az, a mit ő keresztül vihetett, az mindössze is az ítéletnek csak »szelidítése« volt és a jezsuiták ennek megfelelően egy szabályszerű okmányt vittek magukkal a pápától, ennek eszközlésére. A bulla eme »felhatalmazások* folytán, melyeket a pápa 1580. április 14-én adott — csakúgy korlátok közé szorította a királynő tevékenységét, mint annakelőtte; azonban, nyilván a hithez való hűség hathatósabb támogatása és lelkiismereti kétségeskedéseik ösztönzése következtében, semmiképen sem irányult a katholikusok megszorítására az ügyek jelen állásában (rebus sic stantibus), hanem egyedül oly időpontban, a mikor annak nyilvános végrehajtása célhozvezetőbb lehet* Azaz, a katholikusok a pápa jóvoltából engedelmet nyertek arra, hogy engedelmeskedjenek Erzsébetnek, mint uralkodójuknak de facto, és következésképen, hogy hitök veszélyeztetése nélkül kijelenthessék Erzsébet iránt való hűségüket addig, míg a felkelésre a kedvező alkalom elérkeznek. Mikor már minden készen állott, a mint a fentebb érintett emlékiratból láttuk, a papság lett volna megbízva azzal, hogy megadja a jelt. A »szelidítés« — mint Simpson megjegyzi — oly színben tünt volna fel, mint egy fegyverszünet, a melyet az egyik hadviselő fél hamis ürügyek alatt oly célból csikart ki, hogy időt nyerjen egy újabb támadásra. Határozottan súlyosbította a kormány elé hárult nehézségeket az elégületlenség és ellenszenv napfényre jutása. Azonfelül a misszionáriusok, a kiknek idáig semmiféle határozott megbízatásuk nem volt arra nézve, hogy miként bánjanak a bullával, most egyszerre aktiv szerepet kezdtek játszani. Ok azáltal, hogy kihirdették az ítélet enyhítését: hatásosan felújították az * >Catholicos vero nullo modo obliget rebus sic stantibus, sed tum demum quando publica ejusdem bullae executio fieri poterit*.