Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

eredeti ítéletet, ama fölöttébb nyomatékos jeladással, melyet a rebus sic stantibus foglalt magában. Kétségkívül ez volt egyike ama motívumoknak, melyek az 1585-iki parlamenlet arra indították, hogy rövid munkálatot készítsen a birák számára, különböző végzeményeket hozván az árulásra vonatkozólag a jezsuiták és szemináristák ellen azáltal, hogy küldetésüket már magában véve is felségárulásnak jelentette ki. Egy más körülmény is forgott fenn az 1580-iki jezsuita-misszióval összeköttetésben, a mely körülmény — ha igazságosan ítélkezünk ama rettenetes parlamenti végzemény felől — nagyon megérdemli a figyelmet. A régebbi katholikusok, a kik, mint Campion megjegyzi, erősen érezték »ő felségének sujtoló kezét« a bulla következtében, — természetszerűleg féltékenyek voltak egynémely, az állam ügyeire gyakorolt papi beavatkozásra, a mely még továbbra is kényelmetlenné tehette a helyzetüket. Az újonnan érkezettekre nézve szükséges volt levetkőzni az efféle aggodalmakat és tanúbizonyságot szolgáltatni küldetésüknek »tisztán egyházi* jellegéről. Egy synodus gyűlt össze Southwark-ban, hol a főpapság néhány tagja s a hívek egy része is megjelent. Itt Parsons szerzetes, ki az expedíció élén állott, ünnepélyesen megesküdött arra, hogy ők tisztán azért jöttek, hogy a vallás dolgaira nézve szövetkezzenek igazságban és egyszerűségben és hogy nekik felebbvalóik által szigorúan meg van tiltva, hogy az állam ügyeibe avatkozzanak vagy arról még csak beszéljenek is * Ezt a parancsot és az engedelmességet, melyet azzal szinte egvüttjárónak gondoltak, gyakran vonatkoztatták amaz ártalmatlan tevékenység bizonyítására, a melyre általában a jezsuiták kötelezve voltak. Azonban közismereti! tény, hogy Parsons szerzetes, Angolországban való tartózkodása alatt szüntelenül politikai cselszövényekkel foglalatoskodott. Az ő korlátoltabb felfogású társa nyilván elég vérmes volt azt képzelni, hogy ő visszatéríthetné Angolországot a pápa részére a »Ten Reasons* szónoki fordulatai által; de Parsons jobban ismerte a viszonyokat. Előtte az áttérők gyűjtésének munkálatai alárendelt színvonalon állottak a katonák és árulók szerzésének munkájához képest. Azt hitte, hogy Angolországot csakis erőhatalommal lehet katholikussá tenni. A mint Knox szerzetes helyesen kifejti: >ő a legcsekélyebb alkalmat sem mulasztotta el, hogy a politikai helyzettel és a katholikus felekezet érzelmeivel alaposan megismerkedjék ; és ő egészen kivételes eszközöket élvezett ama nagyszámú katholikus nemes részéről, a kik vele eme dolgokat megbeszélték akkor, a midőn vele lelkiismeretük kérdésében szövetkeztek.« Ez irányban eszközölt tudakozódásainak eredménye azonnal látható lesz az általa megszerkesztett memorandumban, a mely képesekké fog bennünket tenni arra, hogy a maga teljességében felfogjuk amaz ünnepé* Simpson: »Campion« 130. 1. — »Nekik tényleg megvolt tiltva, hogy így cselekedjenek, kivéve talán azoknak a társaságában, a kik a hűségben szilárdaknak és állhatatosaknak bizonyultak, de akkor sem nyomatékos okok nélkül*. U. o.: 100. 1., és »Douay Diaries* bevezetésének 66. lapján. lyes kijelentésének a horderejét, a melynek értelmében ő és szövetséges társai oly célból jöttek, hogy kizárólag egyházi ügyekben intézkedjenek. Campion elfogatása alkalmával Parsons gyorsan kieszközli megmenekülését a Csatornán keresztül s Eouen-he érkezik 1581 Őszén. És épen ez a mozzanat az, a melyre a »Letters and Memorials of Cardinal Allén* különösebben kiterjeszkedik. Allén hamarosan az érdeklődés központjává lesz. Knox valóban, erősen állítja, hogy Allén ez időpontot megelőzőleg semmiféle aktiv szerepet nem vitt politikai vállalatokban; de megjegyzi, hogy a midőn a pápa felhívta őt úgy cselekedni, a miként most tette, sem meglepetést nem idézhet elő, sem feddést érdemlő egyénnek nem lehet őt tekinteni, ha készséggel foglalná el új munkakörét; . .. inkább a magatartása lenne egyszerűen érthetetlen, ha félrehúzódott volna. Allén maga kijelenti az angol szemináriumok érdekében 1581-ben megjelent »apologiá«-jában, hogy ő, midőn 1579—80. telén Rómában időzött, semmit sem hallott a pápának, a spanyol királynak és más uralkodóknak a királyságba való, becsapásra vonatkozó bárminemű szövetségéről. Azonfelül tiltakozik az ellen, mintha a szeminaristáknak bármi más tudomásuk lett volna az Irlandban fellépett jelenlegi zavarokról, mint a mennyit a világ közönséges híreszteléseiből megtudhattak. Ennélfogva ezen szegény ártatlan személyek sanyargatása — panaszkodik — »sajnálatos és ritka eset kormányunk, különösen pedig ő felsége kegyelmes uralkodása alatt*. — íme, így beszélhetett Allén amaz uralom 22-ik évében. (Folyt, köv.) ' lfj. Zsoldos BenÖ. ISKOLAÜGY. Kenyér és hivatás. A sok iskolai értesítő közül különösen egynek következő adatai vonták magukra figyelmemet: a tanulók összes száma volt 380; ezek között jeles volt: 21; jó: 57; elégséges: 155; elégtelen: 147. Nem célom e számokból az illető gimnáziumra következtetéseket vonni; nem kutatok az okok után, melyek ilyen eredményt hoztak létre, csak egyet látok, melyet a számok világosan mutatnak: a növendékeknek tanulásra való képtelenségét. E számok azt bizonyítják, a mit már más alkalommal is kifejeztem, hogy a szülők mindenképen tudományos embert akarnak képezni még az oly gyermekből is, a kiről tudják, hogy a tanulásra nem bír tehetséggel, sőt talán hajlandósággal sem. A szülők belekényszerítik gyermekeiket, hogy a tudomány világában harcoljanak még akkor is, a mikor az erre szükséges fegyvert nem képesek megszerezni. Mi lesz azon 302 növendékből, a kik elégségesekkel végzik a középiskolát? Tudom, sokan azt mondják erre, hogy az iskolákban gyenge tanulóból az életben lehet ügyes, élelmes ember, jóravaló csendes hivatalnok; a mit én egyesekre nézve nem is tagadok, de vallom azt, 77*