Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-11 / 37. szám

kedhetik, mint a hogy a virág tekint föl a napra és a nyár mosolyában növekedik«. Tizenöt hónapot töltött Olaszországban, s ezen idő alatt úgy a kapitoliumban és a Vatikánban, valamint csaknem minden utcasarkon a görög és római művészet emlékeit tanulmányozván, erős haladást tett az archaeologiában, a mi aztán későbbi nyelvészeti tanulmányaiban hasznos segítségére volt. Olaszul is teljesen megtanult ezen idő alatt, s egy akkor újonnan fölfedezett régi római síremlékről olasz nyelven írt részletes, nagy munkálatot küldött be a britt múzeumhoz 1831-ben. Sokat érintkezett Rómában különféle nemzetiségű művészekkel is. kik iránt különösen hálás volt azért, mert mint mondá: »megtanítottak engem szemeim használatára, tehát egy olyan gyakorlatra, melyet nagyon is gyakran elhanyagolnak a tanításnak azon könyvészkedő módja szerint, melynek a mi modern nevelőink közül igen sokan rabszolgájává alacsonyítják le magukat«. Haza térvén Skóciába, gondolatokkal terhelt feje sokat küzdött jövendő pályája megválasztásának kérdése fölött. Lelkész legyen-e, avagy világi pályára lépjen? ez volt előtte a kérdések kérdése. Ha lelkiismeretesen megvizsgálta magát, úgy érezte, hogy egyházának hitvallása nem egyezik meg teljesen saját szivének hitével. Sokat gondolkozott, »már pedig a gondolkodás ikertestvére a kételkedésnek«. Azt az absolut orthodoxiát, melyet otthon Aberdeenben magába szítt, külföldön az olyan nagy és szabadelvű keresztyén egyénekkel való érintkezés, minők Neander és báró Runsen voltak, csaknem teljesen megsemmisítette ő nála. Szakított a theologiai pályával s ismét az edinburghi egyetemre ment, hogy további három év alatt kiképezze magát a jogra. 1834-ben ügyvéddé lett, de csakhamar belátta, hogy neki más térre, az irodalom terére kell tulajdonképeni hivatása szerint lépnie, s alig egynéhány pert vivén, német tárgyú cikkekkel vonta magára a közfigyelmet az angol és skót nagyobb lapokban és folyóiratokban, s első nagyobb müvét még ügyvéddé létele első esztendejében, 1834 ben, Goethe Faustjának angol fordításában, világ elé adta. Nagy kritikusok vallják, hogy máig sincs e műnek a Blackienál jobb angol fordítása. Az aberdeeni Marischal-kollégiumban újonnan alkotott latin nyelvi tanszékre, hosszas küzdelem után, 1839-ben Rlackie választatván meg tanárul, nyugtalan lelke megtalálta végre a révpartot, melyen bizton kiköthetett. Tanár maradt aztán hosszú évtizedeken át mindaddig, míg aggságának gyöngeségei miatt nyugalomba nem kellett vonulnia. Mint tanárt, szeretettel rajongotta őt körül minden jobb hallgatója. »Blackie befolyása — írja ezek közül egy — a bámulat, a csodálat, a rokonszenv, a becsülés és a szeretet napjának iránta való támadata volt az én lelkemben*. Jókedvű és rokonszenves, vidám és mégis komoly tudott ő egyszerre lenni, távol mindazon pedantériától, mely azon korban még a komoly skót professzorokat jellemezte. Tanított és maga is folyton tanult, mert például, mini maga is egyetemi tanár, gyakran bejárt három tanártársának előadására, kiktől bölcseleti tárgyakat hallgatott. Tanárkodása első vagy második évében nyilvános előadásokat hirdetett, melyeket a reformációról, főként lelkészek számára szándékozott latin nyelven tartani. Az előadások nagy föltűnést keltettek, s ekkor ismerte el teljesen a közvélemény, hogy milyen kiváló tanár ül a Marischal-kollégium latin nyelvi tanszékén Blackie személyében. kinek ajkain a régi latin nyelv valódi élő nyelvvé változott át. De bármennyire szerette is a latint, még jobban szerette a görög nyelvet. Az »Aberdeeni Bölcseleti Társaság* előtt ilyen tárgyú felolvasásokat tartott: »A görögök theologiája* ; modern görög nyelv szelleme és jelleme*; vagy ilyeneket: »A szépnek elmélete*; »Az ókoriak rythmikus előadása* ; »A rómaiak agrár törvényei*. Sőt latin osztályában a görögről mint élő nyelvről kezdett hallgatói előtt beszélgetni s egy athéni lapból, melyre előfizetett, görögországi újdonságokat olvasott fel előttük. Néhány egyetemi tanártársával együtt szomorúan tapasztalván azt. hogy milyen rendkívül alacsony fokon áll Skóciában a görög nyelv ismerete, 1848-ban összeáJlottak s olvasgatni kezdték a hellén klasszikusokat; a kis csapat 1850-ben »Hellén-társaság« név alatt rendes társasággá szerveződött, melynek kétféle tagjai voltak: a rendes tagok — aősXtpot é-catpoi — kiknek az idény összes felolvasásait volt kötelességük végighallgatni, és a felesküdött tagok — áSeXyol aovoofióxat — kiknek nemcsak abban állott, a kötelességük, hogy minden szünidő alatt a társaság jövő évadja számára tanulmányozzák a görög irodalmat és régiségeket, »hanem, hogy tartsák különös kötelességüknek azt is, hogy gondoskodjanak a görög irodalom ismeretének Skóciában való terjedéséről«. Ezen társaságnak lelke és éltető szelleme Blackie volt, ki ezen kör számára verses alakban lefordítá Aescliylus li/rai drámáit. Skócia művelődéstörténetének lapjain mindenha föl leszen jegyezve, hogy azon hullámzás, mely Nagvbritannia északi félében a görög nyelvi tudományosság területén az utolsó négy évtized alatt keletkezett, eredetét, minden kétségen kívül, a Blackie által szervezett aberdeeni »Hellén-társaság«-nak köszönheti. 1842-ben megnősült s egész élete végéig megelégedett, sőt boldog családi életet folytatott. Az 1851-ik év nyarát a bonni egyetemen töltötte, hogy a nyelvészeti irodalom akkori állásával minél mélyebben megismerkedhessek, továbbá, hogy az újabb egyetemi tanrendszert tanulmanyozhassa. A bonni egyetemi tanárok nagy figyelmet tanúsítottak skót kollégájuk iránt, kiről már jól tudhatták és tudták is, hogy mily sokat dolgozik saját hazájában a német tudományosság és irodalom termékeinek átplántálása körül. Az 1852-ik év fordulópontot képez Blackie életében, a mennyiben ekkor az edinburghi egyetem görög nyelvi tanszékére hivatott meg tanárul a városi tanács által. Egy percig sem gondolta ő, hogy űj állomása pihenő hely lesz reá nézve, sőt úgy gondolkodott, hogy onnan szabadabban