Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-04 / 36. szám

a szép gránitvárosba költözött, mint az ottani kereskedelmi bank első ügynöke. Nem lehet szándékom hosszasan időzni a gyermek életfejlődésének apró mozzanatainál. Aberdeenban végezte ő el elemi s latin nyelvi tanulmányait; atyja azt óhajtotta, hogy jogi pályára lépjen, de ő, akkori hajlamait követve, miután előbb az edinburghi egyetemen görög nyelvet, logikát, bölcseleti erkölcstant és vegytant tanult visszatért Aberdeenba, hol a theologiai tudományokat kezdte nagy szorgalommal és lelkesedéssel tanulni, azonnal kitűnvén tanulótársai között főként latin nyelvi jeles készültségével. Érdekes, mert az ő jövő egész életpályájára irányadó befolyással bírt az a beszélgetés, melyet aberdeeni hittanhallgató korában egy kiváló skót theologussal, dr. Patriclc Forbes-szel folytatott, ki akkor a latin nyelv és a vegytan tanára volt ugyancsak Aberdeenban. Ezen beszélgetést későbben így írta le maga Blackie: ^Mindjárt kijelentettem, hogy olyan véghetetlenül fontos tudománynyal foglalkozván, a minő a keresztyén theologia, tanácsosnak láttam az egész tárgy általános rendszerének megismerésével kezdeni a dologhoz, s e végből Boston »Body of Dioinisy* (= A theologia teste) című. orthodox irányú müvének vezetése alá helyezkedtem. »Boston! Boston! Body ! Bodylekiáltott fel a derék vén hittudor, sem Boston, sem Kálvin, sem semmiféle hittudor ne álljon közte és protestáns bibliája között. Csak hadd botorkáljanak azok scholastikus dogmatismusok mankóin, a merre csak tetszik nekik, de ön telepedjék le Jézus Krisztusnak lábainál és egyenesen ő tőle tanuljon. Vegye elő görög testamentumát, köttessen minden lapja mellé tiszta leveleket, csináljon gondos jegyzeteket mindarról, a miket olvasott; tegyen fogadást, hogy két évig semmiféle theologia teste-féle könyvet nem fog elolvasni és akkor valószínűleg azt fogja találni, hogy nem is érdemesek azok az elolvasásra«. »Lelkiismeretesen követtem dr. Forbes utasításait — mondja tovább Blackie — és egész, a közönségesnél jóval hosszabb életpályám alatt értettem ahhoz, hogy miképen egyesítsem hasznosan és kellő gonddal a bibliának eredeti nyelven való tanulmányozását a theologiai rendszerektől és szektáskodó magyarázatoktól való tökéletes tartózkodással.* Az újszövetségnek eredeti görög nyelven való teljes átolvasása, megemésztése volt az öreg tanár tanácsának első nagy eredménye Blackiere nézve. Három év alatt elvégezvén Aberdeenben a theologiai tanfolyamot, az európai kontinensre jött át Blackie két barátjával együtt, hogy még valamelyik német egyetemen is gyarapítsa otthon szerzett ismereteit. Edinburghon és Hamburgon át Göttingába érkezett, hol hat hónapig tanult. Minden, külföldi egyetemekre igyekvő s az illető nyelvet nem értő fiatal ember megszívlelheti azt, a mit Blackie arról mond el, hogy miképen tanulta ő meg a német nyelvet. »Megtanultam itt, hogy miképen kell a nyelveket tanulni, nem száraz szabályok és holt könyvek gyötrelmes gépezetével, hanem épen úgy, mint a hogy úszni tanulnak: bedobva magunkat a vízbe és csapdosva magunk körül kezeinkkel. A félelem az, a mi alásülyeszthet, de nem a tested súlya. Nem tudtam egyetlen német szót sem, mikor Hamburgba érkeztem, és nem telt még el három hónap Göttingában, a mikor már csak olyan jól értettem a német előadásokat, mintha csak angolul beszéltek volna előttem, nem mintha valami különös tehetségem volna a nyelvek tanulásához, hanem mivel tényleg belevetettem magamat a német nyelv elemébe s annak levegőjét szívtam*. De megtette itt csakhamar azon nemzeti önérzetét mélyen bántó fölfedezést is, hogy a német egyetemek összehasonlíthatlanul magasabban állanak a skót egyetemeknél, s valószínű, hogy már itt megfogamzott lelkében az a gondolat, mi későbbi életének egyik nagy munkája volt: a skót egyetemek réndszerének reformálása. Egy cikket írt e tárgyról és küldött el egyik előkelő edinburghi lapba, s ezen cikkével kezdte meg fényes irodalmi működését. (Folyt, kov.) Csiky Lajos. BELFÖLD, Az új reformátusok. Manapság, mikor kisebb jelentőségű dolgokról s eseményekről is hasábos tudósításokat hoznak egyházi lapjaink; mikor egy-egy toronygomb-feltevés, harangfelavatás, papbeiktatás és a legapróbb részletességgel leírva közöltetik a nagy közönséggel, mindenesetre helyénvalónak tartom hírüladását annak a rendkívüli nagy eseménynek, a magyar protestáns egyháztörténetének lapjaira illő ténynek: Szerém vármegye területén fekvő Maradék község magyar ajkú róm. katholikus lakosainak ev. ref. anyaszentegyházunkba való tömeges áttérését. Az 50-es évek végén bácskai katholikus községekből (Zenta, Temerin, Ó-Becse, Kis-Hegyes) lassanként odatelepülő magyarok mintegy 700-an egy kis szigetet alkottak a szláv tenger közepén. A renyhe, dologtalan szerb s horvátok között dolgoztak, munkálkodtak s verejtékes munkájuk folytán Isten segedelmével meg is vagyonosodtak, földes gazdákká lettek. E mellett híven megőrizték magyarságukat, ősi híröket, szokásaikat. Mint katholikusok a diakovári püspökséghez tartozván, ott figyelembe vették magyar mivoltukat s az ürögi plébániának — melyhez tartoztak — magyarul tudó papjaival gondoztatták őket. De utóbb mai Strossmayer telhetetlen slavizáló egyházpolitikája alkalmas prédának vélte e maroknyi magyar népet is. Elvette, illetve megvonta tőlük a magyar prédikációt, elnémította a magyar zsolozsma hangját. S az a szegény nép Istent dicsőítő szent ének helyett zúgolódva nyitá panaszra ajkait, mikor legdrágább kincsétől, édes anyai nyelvétől oly csúf, erőszakos módon megfosztatott! Ott állott az a szegény magyar nép lelkileg megrabolva, 72