Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-28 / 35. szám

> Credo* egyetlen cikkelyévé lett. A túlzott elnyomás azután persze hogy felkelést provokál s vágyat a szabadabb egyház után. Kevesebb szellemi gyámkodást és több vallást! Kevesebb hatatomkultuszt és több lelkiismeretkultuszt ! Ez az egy szükséges dolog! Az auctoritarismus megöl minden önállóságot s a szabad akarat minden megmozdulását. Az egyházban csak vak engedelmesség létezik. Szabad kutatás, tudományos gondolkozás, független politikai és szociális ténykedés — ismeretlen dolgok! A felebbvalók beszélnek, a nélkül, hogy okaikat tudtul adnák. így aztán a katholikusoknak mindene elvész! Kommandóra kell gondolkozniok, kommandóra mozdulniok vagy békén megülniök. íme ezért fordulnak el korunknak a szabad gondolkodás és kutatásért a lelkiismeretnek vallási és politikai téren való teljesen szabad érvényesülhetéseért rajongó szellemei attól a katholicismustól, a mely őket mind szűkebb békóba szorítja. Egyesek, telve reménységgel s illúziókkal, szentül hisznek egy új katholicismus lehetőségében, a mely minden jogosult szabadságot megbecsül. — Vájjon hát a szabad katholicismus puszta álomkép csupán ? Az auctoritarismus végül megöl minden erkölcsi és vallásos életet. A papok, a kik itt az urat játszszák, a lelkiismeret vezetésére több súlyt fektetnek, mint a lelkiismeretre magára. A külső, mechanikus lármás formalismus túltengi a valódi kegyességet. Processziók, búcsújárások, mennyei vagy pokoli jelenések foglalkoztatnak mindenkit, de sohasem az erkölcsiség, a vallás és a szociális igazságosság nagy problémái. Ha vége a tolongásnak, akkor ismét beállnak a hétköznapok. A szokásos keresztelésekkel. esketésekkel, temetésekkel, a régi ölő egyformaságban ! Ez a mai katholikus Franciaország vallása ! Vájjon tilalmas-e hát ily viszonyok között egy életteljesebb, érkölcsösebb katholicismusra törekedni ? Valóban rothad itt valami! Mind e követelményekkel szemben, mondják, az egyház csak azzal felelhet: » Maradok a ki vagyok.* Ezért lépnek ki az egyházból olyan, sokan, papok s még inkább laikusok, s mennek oda, a hol szabadságot találnak a hit, a gondolkozás és élet dolgában. Mások ennek dacára mereven ragaszkodnak az ábrándhoz, hogy ha az egyház maga magától meg nem változik, majd megváltoztatja őt a világ; s hogy majd az egyháznak ki kell egyszer nyitnia a kapuit a szabadság előtt. Ha ez álom meg nem valósul a kiválás az egyházból tovább fog tartani. Mert a mi modern korunkban nem lehet többé az utakat elzárni, a melyek a tekintélytől a szabadsághoz vezetnek.« Charbonnel Viktor abbé! Charbonnel abbé is mihamar kiábrándult az ő liberális katholicismusának álmából s azon meggyőződésre jutott, hogy az egyház ma ép oly kevéssé akar reformról valamit tudni, akárcsak Luther idején. E tényt igazolja az, hogy már néhány hó múlva kijelentette a párisi kardinális-érsek előtt az egyházból való kilépését a következő levélben: Paris, 1897. október Ifi. »Eminenciád! Midőn ifjúságom lángoló, őszinte buzgalmával életemet az egyháznak szenteltem, Istennek tetsző áldozatot akartam azzal hozni. Hosszú s fájdalmas tapasztalatok azonban azon kinos meggyőződésre jutottak, hogy az egyháznak, helyesebben embereknek szolgálni, a kik az egyházat vezetni gondolják, nem istentisztelet. Ez egyházhoz azért tovább, lelkiismereti furdalás nélkül, még csak színleg sem tartozhatom. Ez egyház organismusa ugyanis a vallást bürokratika-administratio külsőseggé, ügyességgé, erőszakuralommá, a szellemi és szociális iga eszközévé, az intolerantia rendszerévé teszi, de nem mutatja semmiben, hogy mi a vallás lényege, hogy az imaélet, a szív fellángolása, vonzódás és isteni eszmény után, erkölcsi támasz a testvéri és felebaráti szeretet princípiuma. Röviden a vallás és egyházi organismus számára nyomorult emberi politikává lesz a hitnek dolga helyett! Olyan érzef

beo, hogy lelkiismereti elodázhatlan kötelességet teljesítek, és hogy lelkemnek békességét megszerezzem, úgy hiszem, hogy Eminenciád előtt ki kell jelentenem, hogy magamat többé sem ez egyház, sem a klérus tagjának nem tekintem. Fogadja egyébként stb. . . .« Charbonnel Viktor. Miként Charbonnel, Philippot, Bourrier, úgy gondolkoznak még igen sokan s Franciaország ifjabb papsága körében élénk mozgalom tapasztalható, a melynek célja: egyszerűbb, az evangéliumnak megfelelő keresztyénség. Ezek katholikus reformot várnak s hiszik, hogy ennek órája már közel van. Szabadon hangoztatják, hogy a régi római dogma már elavuít és csak politikából s kompromisszumokból él. Követelik az első század egyházához s az apostoli tanhoz való visszatérést. A pápaságot, pusztán emberi intézménynek tekintik. Jézus Krisztus nem alapított látható egyházat. Az apostolok meg nem egy, de sok s egymástól független egyházat alapítottak. A papság nagyzása Jézus Krisztust leszorította helyéről. Az igazi keresztyénség csak akkor fog győzedelmeskedni, ha az áldozári rendszert (»le sacerdotalisme*) megtörte. Az egész dologban a legsajátságosabb, hogy azon papok, a kik az eszméknek hódolnak, a róm. kath. egyházból csak kényszerűségből lépnek ki. Hirdetik az evangéliumot s állásukon maradnak mindaddig, míg a püspök őket onnan el nem mozdítja. A püspökök azonban a vallásos lelkiismeret ez ébredése ellen tehetetlenek s nem merik az átokmennyköveket használatba venni. Egész sereg jó evangélikus érzületű pap van, a kik gyülekezetükben tovább prédikálnak. Most meg már ügyük képviseletére s védelmére össze is tömörültek és lapot alapítottak, Bourrier exabbé szerkesztése alatt, a melynek első száma 1897. október 1-én jelent meg »Le Chrétien Francais* (francia keresztyén) címmel. E lap, mint >a katholicismus 70