Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-28 / 35. szám

evangéliumi reformációjának organuma« kéthavonként jelen meg. Az első szám programmcikke így hangzik: »Mindnyájan papok vagyunk, világiak lés rendiek. Egyesek már kiléptek a római egyházból, mások még annak ölében, de mindnyájan vallásos reformot akarunk, megújhodott katholicismust, a minőnek ezt az apostolok, a Jézus tanának egyedüli tiszta hirdetői, megalkották. A pápaság nekünk csak emberi intézmény; tiszteletreméltó, ha az előző századok tévedéseitől s dogmatikus koholmányaitól megszabadul; de kárhozatraméltó, ha nagyzó módon keresztyénellenes privilégiumainál megmarad. Az egység, baj, ha a szeretet s egyesség romjain épült fel, miután a szentek legszentebbikét, a lelkiismeretet megfertőztette. Nincs helyén, hitvallást tenni. De ha mégis azt kérdeznék, hogy mit hiszünk, ráutalunk Plomion lelkészének nyilatkozatára (1. fentebb). Katholikusokhoz, protestánsokhoz egyaránt fordulunk s mindenkihez, a kik a vallásos egybeolvadást apostoli alapon óhajták, a kik Franciaországnak az evangélium által való megmentésére közremunkálni óhajtanak. Nem mondjuk mi: >Legyetek katholikusokká vagy protestánsokká!* Hanem azt mondjuk: > Legyetek keresztyének !« A név,mit sem ér s mit sem bizonyít; a megtérés minden . . . Isten a szivet akarja. Híveink úgyszólván minden püspökségben élnek, a papság minden rétegében, kolostorokban és gyülekezetekben. Sőt egy az egyházi hierarchia igen magas fokon álló egyéniség is sympathiájával tisztelt meg. Több mint 20 lelkész és szerzetes tépte szét a köteléket, mely őket a kath. egyházhoz láncolta, hogy csak az evangéliumot szabadon hirdethessék. Mások — s ezek vannak többségben — azon nézetben vannak, hogy még az egyház kötelékeiben maradhatnak s hogy a reformációnak a katholicismusból kell kiindulnia. Itt avagy ott mindenfelé testvéri jobbunkat nyujtjuk Krisztus tanítványai felé, az apostollal tartva: »Ha csak a Krisztust prédikálják!* (Phil. 1, 18) Közeledjünk azért egymáshoz, hogy megismerjük egymást; egyesüljünk, hogy az Isten országa jövetelét közösen munkáljuk. Hagyjuk a felekezeti civódásokat, emelkedjünk felül a dogmatikai korlátokon, hogy annál jobban ismerjük fel a nagy keresztyén és hazafias munkát, a mely egész erőnket igényli. Úgy gondoltuk, hogy szükséges egy orgánum, a mely köztünk kapocsként szolgáljon s a vallásos és reformátori mozgalom színvonalán tartson. Legyen ez orgánum nyilt gyülekező csarnoka mindazoknak, a kik megfáradtak és megterheltettek, a kik a vallásos megújhodást kívánják s megundorodtak a balhittől és formalismustól; — egyszóval mindazoknak, a kik az evangéliumban mindazt megtalálják, a mi a lelkek üdvére és a népek erkölcsi emelkedésére szükséges. Semmit mást, csak az evangéliumot, de az egész evangéliumot: ez a jelszavunk. E felhívásunkkal fordulunk minden keresztyén lélekhez. Segítsenek, gondolkodván róla, hogy ismertekké legyünk. A mi létünk első lépés a vallásos reform munkájában; igazolása annak, a mit akarunk; kezdet —és reménység. Isten velünk! A szerkesztőség.* Mindezekből láthatni, hogy a róm. kath. egyházban immár virradni kezd, s hogy az evangélium szelleme, melyet soha teljesen kiirtani nem lehet, ismét megmozdult. Mi lesz azonban a mozgalom eredménye? Vájjon eléri-e, a mit oly sok reformirányú lelkész óhajt és remél, t. i. a kath. egyháznak a szabadság szellemében való újjászületését, avagy rövidebb vagy hosszabb küzdelem után nem omlik-e romba? Sikert csak akkor remélhetnek, ha sikerül nekik a francia kath. nép nagy tömegét magukhoz vonzani és egy Rómától független nemzeti gallikán egyházat alapítani. Hogy azonban erre még vajmi csekély a kilátás, minthogy a műveltek átlag a frivol hitetlenségnek hódolnak, a műveletlenek pedig vak balhitben élnek, azt Loysen Hiaczint atya esete eléggé igazolja. így hát a lelkészeknek, a kik »semmit mást, csak az evangéliumot, de az egész evangéliumot« akarják szolgálni, ha önmagukhoz hívek akarnak maradni, nem marad más teendőjük, mint a kath. egyházból ki- s az evangélikus egyházba belépni. Ez az üt azonban nehéz, tövises s könynyel áztatott. Vájjon volna-e valamennyinek kellő bátorsága arra lépni? Róma — sajnos — jól érti az ajtókat beszögelni, meg fenyegetésnek avagy csábításoknak bőségével rendelkezik. Mi protestánsok egyelőre nem tehetünk egyebet, minthogy a bátor férfiakat legjobb óhajtásaikkal üdvözöljük s értük imádkozunk; imádkozunk, hogy végre Róma sötét egyházában is legyen világosság. De segíteni is akarunk nekik, hogy megvalósuljon a gondolat, mely az >Evangelischer Rund* mult évi közgyűlésén, Crefelden, fogamzott meg, hogy t. i. »alapítsunk menedékhelyet oly róm. kath. lelkészek számára, a kiknek helyzete a jelenlegi róm. kath. egyházban elviselhetlen igává lett, papi képzettségük pedig más pályára őket képtelenné teszi.« Stromp László. IRODALOM. ** Előfizetési felhívás a »Kis Tükör*-re. Előfizetési ár egy évre 2 frt, fél évre 1 frt, negyed évre 50 kr. Megrendelhető a szerkesztőnél, Kecskeméthy István tanárnál, Kolozsváron, a ref. theologia épületében. Nemsokára Vl-ik évfolyamát fejezi be a »Kis Tükör«. Majdnem hat éven át épített, elevenített, melegített, néha dorgált is; de mindig forró szeretettel a Krisztus egyháza, valamint a magyar nemzet iránt. A jelen