Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-28 / 35. szám

kényszeríteni arra, hogy válaszszon a halál és hitének elhagyása közt. Azonban, mint megtörtént dolog, nyilvánvaló az, hogy egy csepp vér sem omlott ezen, avagy más büntető rendszabályok következtében, míg a katholikusok magatartása olyan irányt vett, a mely egyenesen magára vonja, sőt — mondhatni — igazolja a legszigorúbb megtorlási intézkedéseket. Ifj. Zsoldos Benő. ISKOLAÜGY. Nevelésünk és vallástanításunk. (Irta s az ev. ref. tanítók országos egyesületének nagy gyűlésén felolvasta Sinka Lajos.) Tanítani nevelés nélkül, vagy nevelni tanítás nélkül: a fél emberek teremtése. Mint minden, a mit csak félig teszünk meg, eredménytelen és előbb-utóbb megbosszulja magát; úgy az emberképzés terén is a félmunka keserű csalódásoknak szülője s a bosszúállást már kezdeténél méhében hordozza. Csakhogy míg más téren a félrendszabályok könynyebben és gyakorlatilag pótolhatók. Addig a nevelés és oktatás, tehát az emberképzésnél elkövetett hibák, elfogultságból vagy tudatlanságból származó egyoldalúság, kipótolhatatlan károkat szül, hiszen egész nemzedékek, egész embernyomok jutnak kóros állapotra, melyet gyógyítani nemcsak új alkotás, de egy új embervilág teremtése árán lehetséges majd kiküszöbölni. Es ez az új alkotás mily nehéz küzdelem, a tehetségeknek milyen nagymérvű pazarlása, a kitartó lelkesedés mennyi lángbuzgalma árán válik lehetővé; azt csak akkor látjuk, ha az emberiség fejlődése történetének fokozatait komoly lélekkel vizsgáljuk, a megavulás és újjászületés határpontjainál a torlódó eseményeket mérlegeljük. Nem ok nélkül használjuk azért ily válpontokon az új teremtés hatalmas értékű kifejezést, mert valóban újra kell teremteni az emberiséget. Pedig az eszközök mindenkor rendelkezésére állottak s állanak az embereknek, csak tudni kellett azokkal bánni, csak helyes módon kellett azokat felhasználni. Ez volt azonban mindenkor a nehéz feladat; a) megérteni a korszellemet, b) kiselejtezni annak irányzatából a tévedéseket, a kóros tüneteket, és c) a minden oldalú emberképzést úgy eszközölni, hogy a társadalmak és nemzetek megtalálják a növekedő egyesekben életfeltételük és egészséges fejlődésük legbiztosabb eszközét, s e mellett az ember magasabb rendeltetése, célja nyíltan kifejezésre jusson a közgondolkozásban. Ezen nehéz feladatra célozva hangoztatták annyiszor bölcsek és komoly tudósok, hogy az embernevelés, emberképzés művészet és nem sablonos mesterség. Pogány bölcsek úgy, mint keresztyének, Plátótól kezdve napjainkig mind megegyeznek abban, hogy embert nevelni magasztos, épen azért nehéz teladat. Ez a művészet, melyet a nevelő a maga hivatása körében gyakorol, sok munkát, kitartó tevékenységet és a legparányibb részletekre kiterjedő figyelmet igényel. Tevékenysége, munkássága azonban nem csak kitartó és a nevelés alanyára tárgyilag mintegy ránehezedő, hanem a gyermek lelkével, annak belső tevékenységével összhangzó, együtt működő tartozik lenni. »A nevelő munkája magába véve semmi, a gyermek akaratával és öntevékenységével egybekapcsolva minden*. Ez régi igazság. Minden gyermeket úgy tekinthetünk, mint két világnak polgárát. A földi élet rá nézve csak ideiglenes, melynek folyamán csak jogot szerezhet magának a mennyei világhoz. Maga a Zsolt. író mondja, hogy »csak kevéssé kisebb az angyaloknál*, s valóban íel is ruházzuk sokszor a gyermeket angyal nevezettel, ő még elég ártatlan e név felvételére. S bár a földet hol küzdünk, a társadalmat, melyben élünk, a hivatást és életfeladatot, mint be kell itt emberileg véve — töltenünk, szem elől téveszteni percre sem lehet: mégis törekvésünknek az angyal felé t. i. a tökéletességre kell irányítva lennie; hiszen Isten a gyermeket angyali tulajdonságokkal ruházta fel. 0 él, fel van ékesítve értelemmel, szeretettel, akarattal, a jó, szép és igaz iránti lelkesedéssel. Ezen tulajdonságokra tekintve már bátran elmondhatjuk, hogy minden növendék az Isten gyermeke és így Isten akaratja szerint kell azt nevelni. Már pedig azt mondja a nevelés elméletének egyik nagy embere: »Embert nevelni Isten akaratja szerint annyit tesz, mint egy és ugyanazon időben jellemét megszilárdítani, akaratát a jóban megerősíteni, lelkiismeretét tisztaság és határozottsághoz szoktatni és szivében a valódi és nemes érzelmeket felkölteni.« Tehát ügy kell nevelni, hogy Isten, önmaga és embertársai iránt való kötelességeit mindenkor teljesíthesse. A mi körülbelül ezt teszi: Legyen ember, ki a földön élni tud és használni képes, de lakozzék benne kiművelt lélek, mely égre néz és örök vonzódással Istenhez vágyakozik, Ezen általános igazságok előrebocsátása után nem lesz már nehéz megtalálni és a sok közül kiválasztani azon nevelési rendszert, melynek iránya, törekvése, szelleme tökéletesen megfelel a mi társadalmi és nemzeti életünk kívánalmainak Nem lehet ez más, mint a keresztyén nevéles. A keresztyénség maga nemcsak tudomány, nem is csupán eszme, hanem élő, ható és teremtő valóság, melynek eszményképe a Krisztus magasan áll minden született ember, minden korszakot alkotó jellem ész és tehetség felett. Azt mondja egyik nagy nevű német bölcsész, Schelling: »A keresztyénség a legfelségesebb tény, melynek központja Jézus személye úgy, a mint őt az evangélium elénk állítja* . .. Ez az el nem vitatható történeti tény, folytonosan működik, mindég új, soha el nem avulhat, nincs rajta