Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-21 / 34. szám

Itt már megáll az eszem. A tiszántúli kerület uta­sítása átalánosságban csak >számadás«-t mond De ez alatt nemcsak a pénz-, hanem a gabona- (magtár a leg­több helyütt lévén) és adófőkönyvi számadást keli érte­nem. Ekkor nincs eltérés az én felfogásom és a tiszán túli utasítás között. De ha ez is csupán a pénztári napló végösszegét veszi tekintetbe, mint az első esperes, vagy mint a második esperes a kerületi utasítással ellenkezően az építési törlesztéseket s kamatokat is e pontba fölveen­dőkúl kivánja: ily nagy ellenmondások közötteligazodást nem találva, kérem (még tán nem egészen későn) a kon­venti bizottság t. jegyzőjét (hisz neki lesz legnehezebb dolga kihalászni a jelentő-ívek zavaros vegyülékéből a keresett igazságot) saját és a közügy érdekében, szíves­kedjék e helyütt utasításokat adni a Jelentő-ívek betöl­tésére. Szentkúti Károly. Vegyesházassági statisztika. A m. kir. központi statisztikai hivatal f. évi június havi közleménye szerint ezen év június havában élve született : 44,096, halva : 958; elhalt bet éven alúl 16.520, het éven felül: 16,357, összesen: 32.877; népszaporo­dás: 11,219. Házasság köttetett: 8594. Ebből vegyes­házasság volt: 1012; : 11'88; ág. h. ev. tiszta házasság 433; ev. ref. tiszta házasság: 690. Azon 93 vegyesházasságból, hol a vőlegény róm. kath., a menyasszony ág. h. ev., megegyezés szerint 18 esetben az apa, 4 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. Veszteség vagy ha úgy tetszik hátrány: 14. Megegyezés nem létesült 71 esetben. Azon 109 vegyes­házasságból pedig, hol a vőlegény ág. h. ev. és menyasz­szony róm. kath., megegyezés szerint 17 esetben az apa, 22 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. Veszteség 5. Megegyezés nem létesült 70 esetben. Azon 77 vegyesházasságból, hol az egyik fél nem róm. kath., de más vallású 7 esetben létesült megegyezés mely szerint 4 esetben az ág. h. ev., 3 esetben a más vallást fogják követni a gyermekek. Nyereség egy. Meg­egyezés nem létesült 70 esetben. Ezen esetekben az ág. h. ev. egyház nyeresége a gör. kath. egyháztól egy, a ref. egyháztól egy, az izraelita hitfelekezettől 2, vesztesége az ev. ref. egyházzal szemben 2, az izraelita hitfelekezettel szemben egy. Öt ág. h. ev. vőlegény lépett június hóban házasságra izraelita menyasszonynyal, megegyezés 3 eset­ben létesült, kettő az ág. h. ev. egyház és egy az izrae­lita hitfelekezet javára. Azon 158 vegyesházasságból, hol a vőlegény róm. kath., a menyasszony ev. ref. 29 esetben létesült meg­egyezés, melyből 22 esetben az apa, 7 esetben az anya vallását fogják követni a gyermekek. Veszteség vagy ha úgytetszik hátrány az ev. ref. egyházra 15. Megegyzés nem létesült 129 esetben. Azon 177 vegyesházasságból pedig, hol a vőlegény ev. ref., a menyasszony róm. kath., 54 esetben létesült megegyezés, melyből 15 esetben az apa, 39 estben az anya vallását fogják követni a gyer­mekek. Veszteség: 24. Megegyezés nem létesült 123 eset­ben. Azon 140 vegyesházasságból, hol az egyik fél ev. ref., a másik fél nem róm. kath., de más vallású, 13 eset­ben létesült megegyezés, melyekből 8 esetben az ev. ref. és 5 esetben a más vallást fogják követni a gyermekek. Nyereség: 3. Megegyezés nem létesült 127 esetben. Ezen esetben az ev. ref. egyház nyeresége a gör. kath. egy­háztól 4, a gör. keletitől 2, az ág. h. ev. egyháztól 2, vesztesége a gör. kath. egyházzal szemben 4, az ág. h. ev. egyházzal szemben egy. Egy ev. ref. vőlegény kötött házasságot június hóban izraelita menyasszonynyal, meg­egyezés egy esetben sem létesült. A róm. kath. egyház június hóban a két protestáns egyháztól fent jelzett hódításon kivül, a 230 nem evang. vagy ref., de más vallásúval kötött vegyesházasságból megegyezés szerint vesztett egy esetben, de részére 14 eset­ben biztosíttatott a gyermekek vallása. Nyeresége tehát itt is 13. Megegyezés nem létesült 215 esetben. Veszte­sége a gör. keleti egyházzal szemben egy, nyeresége a gör. keleti egyháztól 10, az unitárius egyháztól 2, az izraelita hitfelekezettől 2. Róm kath. és izraelita vallású felek között június hóban összesen 17 házasság köttetett. Keresztyén és izraelita között június hóban összesen: 26. E szerint a f. évi június hóban kötött vegyesházas­ságoknál az ág. h. ev. egyház vesztesége a róm. kath. egyházzal szemben: 19; nyeresége más hitfelekezetektől egy; öszszes vesztesége június hóban 18. Az ev. ref. egyház vesztesége a róm. kath. egyházzal szemben: 39; nyeresége más hitfelekezetektől: 3; összes vesztesége június hóban: 36. Kassa. Homola István. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. (Vége.) Nézzük csak egyenként e kérdéseket. 1893. január 27-ikén Róma papságához intézett encyklikájában azt mondja Leó pápa, hogy a vallásos ügyekben a legfőbb hatalmat s a döntő szót magától az Istentől vette. Ez alapon megilleti Numa Pompiliushoz hasonlóan a »pontifex maximus* címe, a melynél fogva az istenség tolmácsa, prófétája és főpapja. Plutarchnak Numa Pompilius főpapságáról a II. században adott rajza Trede szerint teljesen ráillik a XIX. században élő Leó pápára Mi több. Symnachus a IV. században a pogány »pontifex maximust* ugyanazzal a »sanctitas vestra* címével illeti, mint illetik ma a pápát az ő hívei. Sőt meg­éltük azt is, hogy a pápát az ő olasz és francia püspökei a pogány császárokhoz hasonlóan elnevezték a 90-es évek­ben: »grandé adorato, sounno, venerabile, sőt immortale*­nek. S csak folyománya e superlativusoknak az, ha Leó pápa jubileuma évében »Szt. Péter megtestesülésének« és

Next

/
Oldalképek
Tartalom