Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-21 / 34. szám

megszégyenül, bölcsesége megcsúfoltatik s a szeretetnek sincs hatalma életünk nagyjaihoz napokat toldani Megértjük, hogy az Istentől vagyon az élet, tőle a kegyelem, általa a megbékéltetés. Fájdalomtól megtört lelkünk, könyáztatta szemünk keresi az Urat, keresi a kegyelmet s a fájdalom felett diadalmaskodó reménység látja a tökéletességnek birodalmát, a hol az irgalom atyja céljához juttatja a zarándokot. A reménységnek, a hitnek e látásira mintegy csendes, lassú szózat hallatszik a vallás vigasza, Jézus szavára szivünkben »visszhang felel* s könyező szemekkel, remegő ajkkal bár, de gyermeki megnyugvással alázatosan sóhajtjuk a nagy szenvedővel: »legyen meg a te akaratod!® A vallás vigasza legyen lelkednek éltetője, szomorú özvegy, a vallás, a mely felemeli a szivet ahhoz, a ki megpróbál, de erőt is ad. hogy el ne essünk a fájdalmak súlya alatt; a vallás, a mely az utolsó küzdelmek rette netességei, s a koporsók mellett is úgy kiált: »az Istennek legyen hála, a ki adott nékünk diadalmat a mi Urunk Jézus Krisztus által*, a mely diadalmak csudaereje a kétséget is reménységgé változtatja. Halld meg az apostol intését: »szenved-e valaki ti köztetek? imádkozzék!* s azután érezni fogod, hogy a hitből származó könyörgés nyomán megnyugvás fakad, a háborgó szív mélyéből feltörő, Istent kereső imádság a megbékéltetés drága ajándékát szerzi meg, az Úr kegyelmének e jelét. Te is szolgatársam az Úrban, a kinek sziveden ez új sebet ütve, a régieket is felszaggatá a halál, de a ki annyi megnyugvás után epedő lelket vezéreltél már az élő vizeknek forrásához, az evangéliumhoz, mely »Istennek hatalma minden hívőnek idvességére*, támaszkodjál a te Istenedhez! Mindnyájan, a kiknek szivünk fáj. lelkünk kesereg, bízzunk az Úrnak nevében, a ki a megfáradottat megnyugtatja; jertek, társalkodjunk a mi Istenünkkel, hogy hitünk erősödjék, reménységünk éledjen elalélt lelkünk a hit s a reményben erős támaszt nyerjen. Haypál Benő, evang. reform, lelkész. BELFÖLD. Az adózási viszonyok Jelentő-ívéről. Köztudomású, hogy az 1894-iki jelentő-íveknek nagyon csekély hasznát vette a konvent. A beküldött nagy halmaz papirosból roppant munkával sem lehetett megbízható képét teremteni, mert az íveket, a hány egyházmegye, vagy legalább kerület: annyiféle módon töltötte be. Mivel utasítást nem adott a központ: a provinciák mindegyike a maga fölfogása szerint járt el. Aligha így nem lesz az adózási viszonyok kitüntetésére szolgálandó jelentő-ívekkel is. Ezek sem lesznek egyöntetűek. Az a sovány kis utasítás, a mit az ív hátlapjára nyomatott a konvent, semmiképen sem elegendő a zűrzavar elkerülésére. Az egyházkerületek sem adtak valamennyien utasítást, s a melyek adtak is, nagyban eltérnek egymástól. Néhol pedig sem kerület, sem egyházmegye nem foglalkozott ezzel, így lesz : a hány fő, annyi felfogás. Állni fog a szegény konventi bizottság előtt megint egy chaosz, melybe beleőszül. Úgy kell neki, miért nem adott részletes utasítást! Mert a jelentő-ív kérdő pontjai nem oly szabatosak, hogy azokhoz felvilágosítás, uiasítás ne kellene. Példákkal illusztrálom. A 3-ik pont nem mondja meg, rám hagyja: találjam ki, hogy a kivetett adóhoz odaszámítsam-e a természetbelieket, szolgálmányokat, tandíjat ? Én úgy okoskodván, hogy nemcsak a pénz, hanem ez a három utóbbi járandóság is, mint adó nehezül népemre, a melyet be is könyvelünk a pénz. vagy magtári vagy pedig adókönyvbe: tehát ezen 3-ik pont rovatjába azt az összeget írom, a mely a természetbeliek, szolgálmányok és tandíjjal együtt áll elő. És látom a tiszántúli kerület utasításából, hogy ott is ekképen fogták föl e dolgot. Ámde van tudomásom az ellenkezőről is, hogy t. i. a tandíj ide be nem számítandónak mondatott; mert — úgymint — ez nem átalános, hanem csak egyeseket, az iskolás gyermekek szülőit terhelő adó. Tehát már e pontra nézve is eltérők lesznek az adatok. Ebből folyólag ped;

g a 4-ik pontra nézve is, mivel ez amazon alapszik. De még inkább az 5-ik és 6-ik pontra nézve. A 6-ik pont is az előző 5-ik pontra utal, mivel nyilván ez is azon kezdi: »ebből«, vagyis: »rendes kiadás«-ból menynyi volt kiróva? Hogy tehát a 6-ik pont kérdésére szabatos feletet adhassak: szükség, hogy az 5-ik pontbelit határoztam légyen meg helyesen, szabatosan Ámde az 5-ik kérdés megint nem mondja meg, hanem rám hagyja: találjam ki, hogy a rendes kiadáshoz oda vegyem-e a természetbelieket, szolgálmányokat és tandíjat? A következetesség hozza magával, hogy ha a 3-ik pontba oda vettem, ide is fölvegyem,, annyival is inkább, mert a 3-ik pont argumentumához egy másik is járul t. i., hogy itt — az 5-ik pont alatt — »a belső hivatalnokok fizetése« is meg van nevezve. Már pedig a belső hivatalnokoknak fizetését nemcsak a készpénz, hanem a naturálék, szolgálmányok és tandíj is teszik. Én hát logikusan járok el, ha e pont rovatába azt az összeget irom, a mely a pénztári napló végsummájához a naturálék szolgálmány és tandíj pénzértékét hozzá adva előáll. Ámde a tiszántúli kerület utasítása e felfogást — úgylátszik — már nem osztja, kimondván, hogy az 5-ik pontra az 1897-iki számadás alapján vétessék föl az elkölünített kiadás. Egy esperesi utasítás pedig még határozottabban szól: »az 1897-iki (pénztári) napló (a záró számadás) végsommája irandó be? Egy másik esperes utasítása szerint a kölcsönök törlesztései, építkezési kölcsönök stb. kamatai is fölveendők.