Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-08-14 / 33. szám

házunknak érdekében áll; de nem lenne üdvös dolog úgy bánni el velők, hogy az egyiknek megszületése a másiknak halálát okozza. Az erdélyi kerület gyámintézetére feltétlenül szükség van és lesz mindaddig, míg az országos gyámintézet által a papi özvegyek és árvák segélye legalább is 50°/0

-kal magasabbra emeltethetik és míg szolgálatra képtelenné vált lelkipásztoraink számára a már régóta sürgetett nyugdíjintézet minden jogos igényeket kielégítő módon megalkotható lesz. Ez az idő pedig, még nagyon messze van. »Ne bontsuk hát meg a régi határt, melyet csináltak a mi eleink«. Annyival kevésbbé, mert humánus intézményt humánus intézmény lerombolása árán létesíteni a Krisztus által hirdetett igazi emberszeretet fogalmával össze nem egyeztethető. A másik pontot, t. i. a papokra kivetendő 2 — 2 frt évi járulékot illetőleg is van egy pár észrevételem, mondhatni kifogásom. A létesíteni kivánt szeretetház vagy általános t. i. az összes református árvák számára emelt nevelő intézet lesz, vagy pedig kizárólag csak a papi árvák boldogító otthona. Ha általános lesz, akkor a lelkészek megadóztatásának semminemű jogalapja nincsen. Ha pedig — a mint a konvent elé terjesztett javaslat készítői tervezték — a szeretetházban csupán papi árvák nevelhetők: akkor az évjárulékok kirovására van ugyan némi látszólagos jogosultság; de valójában még ebben az esetben sincsen. Nemcsak azért, mert a felállítandó szeretetház jótéteményeiben csak kevés számú papi árva részesülhet s így a legtöbb pap ok nélkül lenne évjárulék fizetésére kényszerítve, hanem és kiváltképen azért is, mert az országos gyámintézet, nemkülönben a kerületi és a tractualis gyámintézetek javára már is csaknem elhordozhatlan terhek vannak papjaink vállaira téve. Az az argumentum, hogy az évi 2 frt járulék csak a jobb jövedelmű lelkészeket terhelné, mert hiszen a csekélyebb díjazású papok ebbeli terhét áthárítás folytán úgyis az állam viselné, édeskeveset ér. Ez csak rájok nézve, könnyebbség és előny, de a papság jobban díjazott részére, tehát mintegy 1000 lelkészre nézve az évi 2—2 frtos járulékkal mégis csak újabb teher lenne rá erőszakolva. Már pedig ez nem lenne sem méltányos, sem gazságaos. Köztudomású dolog, hogy egyetemes gyámintézet fentartása érdekében hozott áldozatok oroszlánrészét épen ajobb jövedelmű papok hordozzák. Vannak lelkészek a kik 2-szer, 4-sZer, 6-szor, sőt olyanok is, a kik 8-szor annyit fizetnek belépési díjul és évjárulékul, mint azok, a kiknek jövedelme most az állam segélyével 600—800 frtra kipótoltatik, holott a papi özvegyek és árvák évi segélye teljesen egyenlő- Meghoztuk és meghozzuk e célra az aránytalanul nagyobb áldozatot ezután is készséggel, mert leendő özvegyeink és árváink évenkénti segélye az anyaszentegyház által ezen országos gyámintézetre adott és adandó előnyök következtében, befizetéseinkhez viszonyítva, teljes recompensatiot nyújt. Ám a felállítandó szeretetház ily aránya viszontszolgáltatót egyáltalában nem nyújtana és nem nyújthatna nekünk, hacsak a nagyméltóságú konvent az egyetemes jellegű alapok és jövedelmi források e célra rendelésével és a zsinat által hozandó újabb törvény útján a gyülekezetek egyházmegyék és kerületek megadóztatásával annyi és oly arányú szeretetházakat nem alkotana, melyekben a magyarországi ev. ref. papok árvái, kivétel nélkül mindnyájan helyet, gondozát és nevelést nyerhessenek. Úgyde erre kilátásunk fájdalom, sem most nincsen, sem a jövőben nom lehet. Aztán nem is jó, nem is üdvös dolog egy, per eminentiam szeretetintézményt kényszereszközök igénybevételével létesíteni. Az adó soha sem volt és nem is lesz soha valami kellemes teher. Miért vessünk ki adót ott. a hol a szeretetre és áldozatra késztő buzdítás is elegendő? Hiszen az igazi szeretet kizárja a kényszert. És szeretetből, jóindulatból sokkal többet, szoktunk nemes célokra áldozni, mintha akaratunkat, lelkesedésünket rideg §-ok által korlátozzák, vagy épen bilincsekbe verik. Ne nyuljunk ezen veszedelmes fegyverhez épen a szeretetház magasztos célja érdekében, nehogy elkeserítő és romboló visszahatása legyen ennek anyaszentegyházunk egész mezején. Hagyjuk az áldozathozás mérvének és mikéntjének meghatározását lelkipásztorainkra, kik maguk hírdeitk és követik elsősorban e szép mondásban kifejezett igazságot: »A jókedvű adakozókat szereti az Isten«. Mert nem telhetik öröme és boldogsága senkinek olyan cselekedetben, melyet rideg parancsszóra saját akarata ellenére, csupán a büntetéstől való félelemből, keserű szívvel vagy talán épen könnyhullatások közt kénytelen mindnyájunkra nézve igazi szeretet-intézmény, melyért áldozni öröm s fáradozni és lelkesedni boldogság. Ezért javaslom teljes tisztelettel, hogy a tervezet 4. §-ának c) és d) pontjai, mint sérelmesek és a szeretet fogalmával össze nem férők, teljesen és végképen törültessenek, többi pontjai pedig a már fentebb közölt módon helyesbítessenek. Az 5-ik §-t, mely a Kolozsvárit felállítandó szeretetházba felveendő növendékek számarányát 20, 12, 6 és 6 = 50-ben állapítja meg, egyszerűen kihagyandónak vélem. Nincs erre semmi szükség, a mellett ez a megkötött számarány a kerületek örökös torzsalkodására vezetne s hozzá még fölöttébb exclusiv és imperativ rendelkezés is lenne. Miért kelljen a szeretet jótéteményeiben való részesítést § ok korlátai közé szorítani? Az édes anya a szeretetére leginkább rászorult gyermeket gyámolítja, mert érzi és tudja, hogy annak van erre legnagyobb szüksége. Nagy mesterünk az Úr Jézus Krisztus is a kisdedeknek és az irgalmasságra rászorult szegényeknek volt legnagyobb pártfogója. Hát mi, tanítványok, miért akarnánk különbek lenni Mesterünknél ?! És ha a szeretetház érdekében kötelező hozzájárulás alakjában teher senkire sem rovatik ki, akkor a tervezett számarány megállapítására semmi positiv adat, semmi biztos alap és semminemű kulcs nincs kezeink között. Hogyan juthatnának tehát a kerületek igazságos és közmegnyugvást keltő megállapodásra, ha a számarány alapja és kulcsa merőben hiányzik? De ettől eltekintve exclusiv és az intézet felügyelő tanácsára nézve túlságosan imperativ rendelkezés lenne előre megszabni, hogy a szeretetházba egyik vagy másik kerületből hány árvát vegyen fel. Gyakran megtörténhetnék. hogy a megállapított létszám kitelvén, kénytelen lenne a gondozásra és nevelésre leginkább rászorult árvákat elutasítani és a másik kerületből, mivelhogy a megállapított létszám még nem telt ki, kevésbbé rászorult árvákat venni fel. Ezt pedig épen az igazi keresztényszeretet örök törvényeinél fogva megtennünk, sőt arra az intézet alapszabályaiban egyenes utasítást adnunk nem lehet és nem szabad. A 6., 7. és 8. §-okat, melyek szerint a szeretetház fölött gyakorlandó főfelügyelet :

a nagy mélt. konvent, a közvetlen és állandó felügyelet pedig az erdélyi egyházkerület kezébe lesz letéve, egészen helyeseknek és elfogadhatóknak tartom. De annak kimondását, hogy a konvent a maga főfelügyeleti jogát az egyetemes gyámintézet végrehajtó bizottsága útján, az erdélyi kerület pedig a közvetlen felügyeletet az igazgató-fanács, illetve az ez által szervezendő kormányzó-testület gyakorolja: egészen fölöslegesnek vélem. Különösen a kormányzó-testület szervezésére per absolute semmi szükség nincsen. Kormányozza a szeretetbázat vagy az igazgató-tanács, mint a kerület