Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-31 / 31. szám

élet? Ismét fülünkbe cseng a kutató becsületes vallomása: »Ignoramus!« Ezt sem tudjuk! Valóban igaz, a mit Haller mond, hogy »a természet bensejébe teremtett lélek be nem hatol* ; s ha valaki Shakespeareval dicsekedni merne, hogy »a természet végtelen, titokteljes könyvében tudok egy kissé olvasni*, csakhamar Goethe vallomásával fogja végezni, hogy »a természet titkát fényes nappal sem leplezheted le s hogy a mit az szellemednek maga ki nem jelent, azt ugyan nem csikarod ki tőle sem pőrölylyel, sem csavarral Minden tojásban, minden csirában ott lüktet e titok. Ugyan ki teremtette meg a tojásban az életcsirát? Ki hozta a szív első verését mozgásba? Ki tagolja fel az egyforma tojásfehérjét idegekké, izmokká, csontokká, bőrré? Ki alkotja a sötétségben a szemet a világosság törvénye szerint, madárnak mást mint az úszó-állatnak, a sugártörés törvényéhez való mathematikai alkalmazkodással? Ki formálja az énekes madár hangszálait, hallását ott, a hová még semmiféle hanghullám nem hatolt be? Ki keményíti meg a kicsi csőrt úgy, hogy majd a kemény burkot belülről áttörje? Ki építi meg a madár csontvázát oly művészettel, hogy az a legtökéletesebb repülő gép ? És mindez belülről kifelé történik, hibátlanul, minden segély nélkül, egy eszméből, mindenben az élet számára célszerűen számítva, az életfentartó vérkeringésnek a chemia és physika legpontosabb törvényei szerint való berendezésévet ! Még egy különben eléggé materialistikusan gondolkozó búvár is, mint Huxley (»Lai sermons.* 261 1.) kénytelen ott bevallani, a hol az élő lénynek a tojásból való kifejlődését leírja, hogy: »ha e folyamatot óráról órára megfigyeljük, akkor önkénytelenül is azon gondolatra kell jutnunk, hogy ha még élesebb segédeszközzel rendelkeznénk, mint a milyen a mikroskóp, azt a titkos művészt alkotó tervével együtt le kellene lepleznie*. Ott áll tehát ime Huxley az Isten titka előtt: de azért nem akarja őt lelkében szemlélni, hanem előbb azt a láthatatlan, titkos művészt testi szemekkel szeretné látni. Mi azonban minden élő lényben az 0 lehelletét érezzük: *Te teszed a te lehelletedből, hogy ők teremtve legyenek s éljenek«. Számunkra ezzel az a nagy rejtély eléggé meg van oldva. A ki persze ezt el nem fogadja s másrészt Du Bois-Reymonddal együtt nem mond le az élet titkának magyarázatáról, az ugyan sajátságosan absurd felvételekhez kénytelen menekülni. Hogy különösen kedvező feltételek alapján atomok véletlenül összetalálkoznak s akkor az élet magától előáll. Nos hát ez az »ősnemzés* theoriája egy minden tapasztalatot arculverő valóságos agyrém. >Ha ön az Ősnemzés hypothesisét el nem fogadja — írja Háckel — akkor kénytelen a természetfeletti teremtés csodájában keresni menedéket*. Ám jó; minthogy pedig Pasteur és mások ez ősnemzés elméletét alaposan agyoncáfolták, úgy hát. egészen tudományosan járunk el, ha a másik lehető alternativumhoz, t. i. a természetfeletti teremtéshez fordulunk. A Háckel a tengerfenék mélyén levő ősnyálkában vélte feltalálni az életelemet, s azt hetykén Bathybiusnak (mélyben élő) nevezte és oly legegyszerűbb életalaknak tartotta, a mely az organikusba vezet át. Az egyetlen kutató, a ki e csodás nyálkát először felhozta az óceánból, hogy abban életmozgást fedezzen fel, utólagosan maga bevallja, hogy ez a hírhedt Bathybius tulajdonképen nem más, mint gipsz, híg-kocsonyaszerű állaállapotban. (C. Semper: »Háckelismus in der Zoologie* Hamburg, 1875. 30 1.) Mindennek dacára a csodás Bathybius még most is ott kóvályog egyes félművelt egyének agyában s beszédében, a kiknek istenük az anyag s a prófétájuk Hackel. Pedig a mit ő hirdet, az nem természettudomány többé, de természetbölcseleti speculatió ! Valóban teljes mérlékben áll itt az, a mit Semper a zoologus kollégájának. Háckelnek szemére vet: »Hypothesiselc, melyek a tudomány hasznára s érdekében állíttatnak fel, bizonynyal jók, ha tudományosan fejtegethetők. Ha azonban azokat mint beigazolt, szilárd alapigazságokat állítjuk oda, hogy rájuk rendszert építsünk: akkor köddé foszlanak szét, a mely csak arra való, hogy a tudomány komoly munkálkodása által elért igazi sikereket is elhomályosítsa*. S a materialismusnak ereje nem a tudományosságban, hanem csupán azon vakmerőségben s csalatkozhatlanságban rejlik, a melylyel tételeit felállítja, hogy velők aztán az ítéletre nem képes egyéneknek imponáljon; s atheismusában, melylyel a tömegnek űj vallást ad. Mert vallás, hit az atheismus is, de uram Isten, milyen hit! Hit az ősiszapban, a véletlenben az atomban, a — semmiben! (Folyt. köv). Stromp László. MISSZIÓÜGY. Egy sötét világrész. Mikor Stanley afrikai nagy útjából visszatért, éleményeit egy két kötetes érdekes munkában írta meg, munkája címe: »A legsötétebb Afrikában*. Sötétnek nevezte Afrikát, nemcsak azért, mert lakóinak bőrszíne fekete nem is csupán azért, mert sok része még ma is az ismeretlenség homályába van burkolva: hanem kiváltképen azért, mert hosszú útjában annyi szomorú árnyképet látott s melyek folyton eszébe juttatták az írás szavait: »sötétség fedi a földet és homály a népeket*. Bizonyára talált Stanley ebben az éjszakában néhány csillagocskát is, melyek a homályt szelídítették. A legvadabb pogányságba is bele-bele téved egy sugár az égi fényből mutatva az egykori istenképűségnek halvány nyomait. De eltekintve egy pár szelídebb, emberiesebb vonástól, bizony-bizony igaza volt a híres utazónak, mikor sötét világrésznek nevezte Afrikát. Az általános fogalmaknak és megnevezéseknek természete az, hogy nem illenek minden részletre. Afrika nagy föld, nagy határ s a sötétség rajta nem mindenütt egyforma vak. Mint lakóinak bőrszíne, hol halaványabb, hol megint ébensötét, úay a lelki sötétség is vidékenként különböző fokú. Egy azonban bizonyos hogy sötétség